| ||
Kezdjük azzal, hogy huszonkétezer ember Izland 330 ezer fős lakosságához mérve irdatlanul hatalmas tömeg: ez azt jelenti, hogy hétfőn minden tizenötödik izlandi lakos kint volt a helyi parlament, az Alþingi előtti téren, ami Magyarország tízmilliós lakosságára vetítve azt jelentené, mintha a Kossuth téren egyszerre 660 ezer ember demonstrálna. Ez pedig még annál is több, ahányan a nagy gazdasági összeomlás után, 2008-ban az úgynevezett „serpenyős forradalom” idején tüntettek, aminek gyors kormányváltás lett a vége. Ezen a tüntetésen azonban ezúttal nem a zajkeltésre is kiválóan alkalmas háztartási eszközöké volt a főszerep, hanem a banánoké: a közismert „banánköztársaság” kifejezésre utalva rengetegen tartottak a magasba többé vagy kevésbé érett banánokat, a korrupció és a kormányzati szintű pénzmosás elutasításának jelképeként. A kissé rohadtabb példányokkal pedig a parlament épületét vették célba, ami alig egy óra múlva már úgy nézett ki, mint egy telehányt belpesti utca egy kiadós szombat éjszaka után.
| ||
A hírbomba vasárnap este robbant, amikor az izlandi közszolgálati televízió (ismétlem: az izlandi közszolgálati televízió) egyik oknyomozó riportműsora az ún. Panama-iratok nemrég kiszivárogtatott dokumentumai alapján feltárta, hogy Sigmundur Davíð Gunnlaugsson miniszterelnök mellett hat jelenlegi vagy korábbi kormánytag, többek között az ország gazdasági minisztere, Bjarni Benediktsson is – aki egyben a jelenleg regnáló kormánykoalíció másik pártjának elnöke – is érintett az egész világot megrengető offshore-botrányban. Bár a teljes anyagban összesen mintegy 600 izlandi állampolgár ügyeiről van elvileg szó, akiknek a következő hetekben szintén rengeteg kellemetlen kérdésre kell válaszolniuk, a népharag elsősorban a miniszterelnökre koncentrálódik. Ez pedig nem is csoda, főleg, ha megnézzük azt a videót, amit még március 11-én készített vele egy svéd tévécsatorna, és amelyen az látható, ahogy Sigmundur Davíð az offshore ügyek említésére némi felháborodott és kétségbeesett magyarázkodás után egyszerűen kirohan a stúdióból.
Hogy pontosan mi is a gond a miniszterelnök offshore ügyeivel, arról itt és itt lehet bővebben tájékozódni: a lényeg, hogy ő és a felesége meglehetősen komoly összegeket tartottak egy offshore cégben, amiben 50-50 százalék arányban voltak tulajdonosok – egészen 2009 december utolsó napjáig, amikor is a miniszterelnök 1 dollárért “eladta” a tulajdonrészét a feleségének. Tette ezt véletlenül pont egy nappal azelőtt, hogy életbe lépett egy az offshore cégekkel kapcsolatos ügyek átláthatóságát érintő törvény. Az egész ügyletről pedig egészen mostanáig mélyen hallgatott Sigmundur Davíð, többek között akkor is, amikor már regnáló miniszterelnökként olyan törvényeket hozott, amik közvetlen hasznot hajtottak az immár teljes egészében a felesége tulajdonában lévő cégnek. Ami már csak azért is meglehetősen visszatetsző, mert a gazdasági összeomlásból éppen kilábaló félben lévő Izlandon éppen azzal tett szert hatalmas népszerűségre és ütötte ki a nyeregből 2013-ban a válság óta kormányzó baloldali koalíciót, hogy kampányában az izlandi koronához való ragaszkodást és a tőkekiviteli korlátozásokat propagálta – miközben ő maga egy külföldi pénznemben és a Brit Virgin-szigeteken tartotta a családi ezüstöt.
Ha pedig mindez nem lett volna elég, a nemzetközi jóhírnevükre, társadalmi progresszivitásukra és ezeréves demokráciájukra oly büszke izlandiaknak most azzal kellett szembesülniük, hogy a saját miniszterelnökük nevét a kiszivárogtatott anyagokról szóló híradásokban egyetlen nyugat-európai politikai vezetőként olyan kétes figurákkal említik egy névsorban, mint Vlagyimir Putyin, Nawaz Sharif pakisztáni miniszterelnök, Ijád Allávi iraki exminiszterelnök, Petro Porosenko ukrán köztársasági elnök vagy éppen Hoszni Mubarak korábbi egyiptomi köztársasági elnök fia. De annak persze, hogy a most kipattant offshore-botrányt ekkora társadalmi felhördülés követte, nem csak ez az oka.
| ||
Sigmundur Davíð az utóbbi időben nem sok okot szolgáltatott arra, hogy a fanatikus párthívőkön kívül bárki is tisztelje vagy szeresse a választópolgárok közül. Tavaly májusban még a magyar sajtót is megjárta a hír, amikor azzal tette magát nevetségessé, hogy az egyik ellenzéki képviselő kérdései elől inkább a parlament előterébe menekült, ahol éppen tortát osztottak. De a kormánya számtalan népszerűtlen intézkedése közül – amelyek ellen már két éve is komoly tüntetések zajlottak a fővárosban – a legfájóbb pont talán mégis a korábban híresen színvonalas izlandi egészségügy teljes lerohasztása volt, ami mára olyan méreteket öltött, hogy a helyhiány miatt idén márciusban a nemzeti kórház egyik garázsát kellett átalakítani baleseti sebészetté.
Az egészségügyi helyzet komolyságát és egyben a miniszterelnök komolyan vehetetlenségét jól példázza, hogy amikor a világhírű orvos-genetikus Kári Stefánsson, a DeCode genetics egyik alapító-igazgatója néhány hét alatt közel 75 ezer aláírást gyűjtött össze egy petícióval, ami az izlandi egészségügy azonnali rendbetételét követelte a kormánytól (a magyar lakosságra vetítve ez 2,2 millió aláírást jelentene), a petíció körüli vita kapcsán így nyilatkozott Sigmundur Davíðról: „Miért rivalizálnék ezzel az elhízott, kétéves kisfiúval?”
| ||
A közhangulat tehát már egy jó ideje nem áll Sigmundur Davíð oldalán, pártja és kormánya népszerűsége pedig az utóbbi hónapokban folyamatosa mélyrepülésben volt, így nem csoda, hogy hétfőn délután – a miniszterelnök balszerencséjére: egy Izlandon szokatlanul gyönyörű, esőmentes, szikrázó napsütéssel hívogató tavaszi napon – minden eddiginél hatalmasabb tömeg gyűlt össze az Alþingi előtti téren a társadalom összes elképzelhető rétegéből. Voltak itt fiatalok, öregek, babakocsis kismamák és szakállobogtató hipszterek, kerekesszékesek és fitneszőrültek, gyerekek és felnőttek, punkok és sznobok egyaránt. A szónokok többségének beszéde pedig pontosan erről is szólt: hogy mi, Izlandiak, bár sokfélék, de mégis egy nép vagyunk, összetartunk jóban-rosszban, és most együtt mondjuk, hogy elég.
És hogy mi következik ezután? Az ellenzék a mai napon bizalmatlansági indítványt nyújtott be a miniszterelnök személye ellen, valamint egy másik javaslatot, amelyben a parlament feloszlatását és előrehozott választásokat javasolnak. Az indítványokat a parlament a héten fogja megtárgyalni és szavazni róluk, Ólafur Ragnar Grímsson köztársasági elnök pedig, akinek elviekben hatalmában áll a parlamentet feloszlatni és megbízni egy ideiglenes koalíciót az előrehozott választásokig, ma reggel érkezik vissza az országba, mivel eddig magánúton az Egyesült Államokban tartózkodott. És egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy meg is fogja tenni, amit a nép és az ellenzék követel tőle: elvégre ő volt az, aki 2009-ben hasonlóan tett a gazdasági összeomlás után, hatalmas népszerűségre téve szert ezzel a döntésével. Ráadásul már csak pár hónapja van hátra a hivatalában, ugyanis nemrég jelentette be, hogy 20 évnyi folyamatos szolgálat után az idén nyáron esedékes köztársasági elnöki választásokon már nem fog indulni (Izlandon ugyanis közvetlen szavazással választanak köztársasági elnököt). Veszítenivalója tehát szinte már egyáltalán nincs, és egy ilyen utolsó, látványos gesztus méltóképp tudná megkoronázni szinte emberöltőnyi politikai karrierjét.
| ||
Ha pedig valóban előrehozott választások lesznek, akkor Izland könnyen lehet az első olyan ország a világon, ahol a nemzetközi Kalóz Párt helyi szervezete fog kormányozni. A parlamentben jelenleg három képviselőt számláló izlandi Kalóz Párt ugyanis már nagyjából egy éve folyamatosan vezeti a népszerűségi kimutatásokat: egy három nappal ezelőtti felmérés szerint a támogatottságuk 36 százalék fölött van valamivel, ami több, mint a jelenleg kormányzó két koalíciós párt támogatottsága összesen. És bármilyen meglepő is legyen ez egy 73 éves, „a nemzet nagypapája” jellegű köztársasági elnöktől, még maga Ólafur Ragnar Grímsson is elismerte a sikereiket a márciusi izlandi Designhónap keretében tartott beszédében, ahol az izlandi irodalom, a filmművészet, a zenei élet, a formatervezés és a tudomány nagy innovátorai között a hippikből, hackerekből és költőkből összeverbuválódott Kalóz Párt képviselőit is dicsérő szavakkal illette. Ami a jelenlegi helyzetben azt is jelentheti, hogy nem fog félni az ő kezükbe adni a kormányrudat – de hogy valójában hogyan fog dönteni, az a következő napokban derül majd csak ki.
Mire kedden délelőtt ez a cikk a magyar olvasók elé kerül, én már az egyetemen fogok ülni az „Izlandi történelem” órámon. A tanárunk erre az órára egyetlen házi feladatot adott fel: hogy kövessük figyelemmel a hétfői eseményeket, mert a tananyag épp ezekben a percekben történik.
UPDATE: Délután lemondott a miniszterelnök.
A szerző író, műfordító, jelenleg a Háskóli Íslands hallgatója. Két éve él Reykjavíkban.
