Izrael nyilvánosságra hozott egy felvételt, amelyen a Hamász túszokat hurcol az al-Shifa kórházba

  • narancs.hu
  • 2023. november 20.

Külpol

Bizonyítékot találtak arra, hogy a gázai kórházban kivégeztek egy foglyul ejtett izraeli katonát.

Az AFP jelentése szerint az izraeli hadsereg

nyilvánosságra hozta az al-Shifa kórház biztonsági kameráinak felvételeit, amelyek szerint október 7-én túszokat vittek be a gázai kóráhzba, miután elrabolták őket a Hamász dél- izraeli támadásai során.

Az első fevételen az látszódik, hogy október 7-én 10:53-kor, egy férfit egy bejárati folyosón keresztül hurcol át öt másik, akik közül legalább három fegyveres. A másodikon 10:55-kor egy fehérneműs sérültet hét férfi – közülük legalább négy fegyveres – begurított egy hálóba. Az AFP egyelőre nem tudta azonnal ellenőrizni a felvételeket valódiságát.

 
Fotó: X/IDF

Az izraeli hadsereg a videókból közzétett fotókat is, ezek egyikén mintha egy túszt kísérnének, a másikon fegyveresek várakoznak a kórházi folyosón.

 
Fotó: X/IDF

 
Fotó: X/IDF

 Daniel Hagari, az izraeli hadsereg szóvivője azt nyilatkozta, még nem találták meg a két említett túszt.

Mindeközben az izraeli hadsereg bizonyítékot talált arra, hogy a gázai al-Shifa kórházban kivégeztek egy foglyul ejtett izraeli katonát. Noa Marciano, a 19 éves izraeli sorkatona holttestét a múlt héten találták meg az izraeli hadsereg katonái az Al-Shifa közelében. A Hamász azt állította, hogy egy izraeli légicsapás miatt halt meg, de olyan videót közöltek a holttestéről, amin az érintetlennek tűnt egy fejsérülést kivéve. Az izraeli hadsereg szerint a halottkémi vizsgálat alapján tényleg megsérült az említett csapásban, ami megölte az őt fogva tartó terroristát, de a katonanő csak enyhe sérüléseket szenvedett. Daniel Hagari katonai szóvivő szerint biztos hírszerzési értesülésük van arról, hogy Marcianót a Hamász terroristái az al-Shifa területére hurcolták, és ott ölték meg.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.