„A halomba hordott holttesteket nem lehetett nem észrevenni” - a Hamász-terror túlélői jártak Budapesten

Külpol

Fokozott rendőri készültség mellett tartottak csütörtök este izraeli-magyar közös rendezvényt a Rumbach zsinagógában. Nagyrészt labdarúgásról és a Hamász mészárlásáról volt szó. Az október 7-i támadás túlélőivel is beszélgettünk a helyszínen.

Rendőrök és biztonsági emberek sorfala mellett elhaladva jutottunk be az egyébként meglehetősen békés, csütörtök esti Rumbach Sebestyén utcából a két éve felújított impozáns zsinagógába. A pesti utca önfeledt kavalkádja és a zsinagógában uralkodó hangulat között még úgy is megrázóan nagy volt a kontraszt, hogy erre természetesen készültünk előzetesen.

A detektoros kapuk után az első dolog, amit megláttunk, egy műanyag kismotorokból álló installáció volt: mindegyik piros járgányra egy-egy, a terrorszervezet által elhurcolt és azóta is Gázában fogva tartott izraeli gyerek fotóját erősítették.

A Zsidó Világkongresszus és az Izraeli Labdarúgó Szövetség által szervezett hivatalos programra is a szélsőségek között ingadozó hangulat volt jellemző. Mint köztudott, az október 7-i támadás után kialakult helyzet miatt Izraelben nem lehet jelenleg nemzetközi sporteseményeket rendezni. Ennek folyományaként került az izraeli labdarúgó válogatott utolsó két Európa-bajnoki-selejtezője Magyarországra, azon belül is egyenesen Felcsútra, az Orbán Viktor háza mellett álló Pancho Arénába. A szervezők egyike a helyszínválasztást firtató kérdésünkre csupán annyit válaszolt, Magyarország mellett még Németország jelentkezett, hogy befogadná az izraeli csapat meccseit, más ország nem. Ők hazánkat választották – tette még hozzá megkérdezettünk –, ennél biztonságosabb hely most nincsen számukra.

Hasonló vélemények hangoztak el a színpadi beszélgetéseken is. Jakov Hadas-Handelsman, Izrael Budapesti nagykövete a nagy hagyományú zsidó-magyar sportkapcsolatok folytatásaként értékelte a felcsúti meccseket, amit a magyar felet képviselő Bienerth Gusztáv is megerősített. Moran Meiri, az Izraeli Labdarúgó Szövetség alelnöke pedig arról számolt be, hogy a Svájc elleni találkozón egyenesen úgy érezték, hazai pályán játszanak a felcsúti stadionban.

 
Izraeli szurkolók a Pancho Arénában
Fotó: MTI/Vasvári Tamás) 

Valamivel színesebb volt a második panelbeszélgetés, bár a korábban a Beitar Jerusalemnél és a Hapóél Tel-Avivnál is megforduló, háromszoros izraeli bajnok Pisont István végül nem tudott eljönni, kollégája, a Beitar Jeruzsálemmel két bajnokit nyerő Sallói István személyében is képviselte az izrali-magyar focitradíciót. Ami azt illeti, Sallói és beszélgetőtársa, Ronit Glasman néhány pillanatra feledtetni tudták az esemény szomorú apropóját is. Igaz, nem túl sokáig.

A második labdarúgó panel végeztével rövid szünet után Elinor Biton-Variah lépett a színpadra.

Neki a labdarúgáshoz már meglehetősen kevés köze volt: mint bemutatkozásából kiderült, egyike a Kfar Aza kibuc elleni támadás túlélőinek.

A nő beszámolója szerint október 7-én reggel férjével és három gyermekével tartózkodott otthon, amikor megszólalt a hangos riasztás. Ekkor az egész család bevonult a házuk biztonsági szobájába, de kicsivel később, mivel a riasztás elhallgatott, ismét előjöttek onnan. A férje azonban a konyhaablakon át meghallotta, hogy odakint arabul beszélnek, és néhány kést magához véve visszaterelte a családot a biztonsági szobába. Az efféle helyiségek meglehetősen elterjedtek a Gáza körüli izraeli területeken található településeken. Azonban, ahogy erre Biton-Variah és más túlélők is felhívták később a figyelmet, a biztonsági szobák az arrafelé elég gyakori rakétatámadások átvészelésére lettek kitalálva, a házakba betörő harcosok ellen – minthogy efféle támadás, pláne ezen a szinten nem is fordult elő egészen eddig – nem feltétlenül biztosítanak védelmet. Sok biztonsági szoba ajtaja nem zárható be belülről, és nem mindegyik ajtó golyóálló. Biton-Variah-nak és családjának szerencséje volt: habár hallották, hogy a fejük fölött, a házuk emeletén és a tetőn is terroristák tartózkodnak, a biztonsági szobájukat nem fedezték fel a behatolók. Később viszont megtudták, hogy a Hamász fegyveresei arra használták a család dombtetőn álló házát, hogy onnan, a jó rálátást kihasználva, tűz alatt tartották a környező házakat és utcákat, számos civilt legyilkolva. Biton-Variah-ék végül nagyjából húsz órát töltöttek étlen-szomjan a biztonsági szobában, közben a kibuc WhatsApp-csoportjában igyekeztek tartani a kapcsolatot a többi lakóval. Ezen a csoporton keresztül szereztek tudomást arról is, hogy néhány családot már lemészároltak a behatolók, mint ahogy itt tudták meg, hogy jó ideig várniuk kell a hadsereg érkezésére is. Ez utóbbira másnap hajnalban került sor, ekkor menekítették ki őket a házból a katonák, akiknek jó darabig egyébként ki sem merték nyitni az ajtót, tudván, a terroristák sokszor izraeli katonának adják ki magukat, hogy kicsalogassák a rejtőzködő civileket. Kfar Azában még három napig folytak az összecsapások, mire minden terroristát sikerült a hadseregnek likvidálnia. Ez volt az egyik legnagyobb veszteséget elszenvedő kibuc a támadásban: az október 7-e előtt valamivel több mint hétszáz fős település legalább hatvan lakóját, köztük teljes családokat, időseket és gyerekeket is lemészároltak a palesztin fegyveresek, valamint elraboltak tizenkét felnőttet és hét gyereket, akiket jelenleg is ismeretlen helyen tartanak fogva.

Izraeli-palesztin konfliktus

 
 
Be'eri a támadás után
Fotó: MTI/EPA/Abir Szultan)

Elinor Biton-Variah beszámolója után a sajtó képviselőinek lehetősége volt más túlélőkkel is beszélni. A Narancs.hu-nak nyilatkozó Ejal Ben Cvi a gázai határkerítéstől pár kilométerre található Be'eri kibucban élte át a támadást.

Kérdésünkre, hogy milyen volt a település október 7-e előtt, a negyvenkét éves férfi azt válaszolta, valóságos paradicsomi hely.

Ben Cvi harmadgenerációs be'eri lakos, a családi felmenői a kibuc alapításánál is ott voltak már. Mint fogalmaz, összetartó, gondoskodó, békés szocialista kibuc volt az övék. A támadás azonban elképzelhetetlen veszteségeket okozott a közösségnek, az ezerkétszáz lakosból legalább százharminc főt lemészároltak a Hamász terroristái, köztük nőket, gyerekeket, sőt, csecsemőket is. Több tucat házat felgyújtottak a támadók, és az elhúzódó harcok is katasztrofális hatással voltak a kibucra. Amikor a támadásról kérdezzük, Ben Cvi elmondja, a riadó nem ritkaság feléjük, bizonyos értelemben már hozzá is szoktak, hogy alkalmanként a rakétázások miatt be kell vonulniuk a biztonsági szobákba. Október 7-én reggel is azt hitte, valami ilyesmiről lesz szó, korábbi esetekben a katonaság nagyjából tizenöt-húsz percen belül megjelent mindig, és előhívta az embereket. Ám ezúttal hiába várták a hadsereget, helyette arabul üvöltöző és összevissza lövöldöző terroristák lepték el a kibuc területét. Mint Ben Cvi mondja, mivel ő maga is szolgált harcoló alakulatnál, rögtön felismerte, hogy nagyobb baj lehet, amikor a könnyű kézifegyverek mellett gránátvetők és nehézgépfegyverek hangját is meghallotta. Feleségével, három kicsi gyerekével és a család kutyájával a biztonsági szobában kuporogva, a kibuc WhatsApp-csoportjában követték az eseményeket.

Ahogy a férfi meséli, akkor lett számára egyértelmű, hogy milyen tragédia történik éppen velük, amikor az egyik közeli házban lakó barátnőjük egy rövid üzenetben tudatta, hároméves lányát az előbb lőtték agyon.

Később a nővel is végeztek. Hogy az ő biztonsági szobájukat miért nem próbálták feltörni, erre Ben Cvi nem tud egyértelműen válaszolni; talán csak szerencséjük volt, talán valami megzavarta a támadókat. A házukat felforgatták, az ablakokat betörték, több szomszédjukat is lemészárolták, de ők valami szerencse folytán túlélték a támadást. Amíg odabent voltak a biztonsági szobában, igyekeztek a gyerekek számára fenntartani valamiféle észszerűség látszatát: hagyták, hadd nézzenek meséket a tableten, fülhallgatóval, és ha rákérdeztek, mi a baj, azt felelték nekik, betörők járnak odafent, de nem kell félni. Amikor végre a hadsereg kiszabadította őket, odakint már kénytelenek voltak a gyerekek is szembesülni a pusztítással: kiégett házak, füstölgő romok között vezették őket a katonák, és hiába szóltak olykor, a gyerekek ne nézzenek valamelyik irányba, természetesen a halomba hordott holttestek nem maradtak észrevétlenek előttük. Ráadásul, ahogy a férfi meséli, a kibuchoz vezető úton, ahol az őket kimenekítő katonai busz is várakozott, végig halottak és szétlőtt autók hevertek, errefelé menekültek ugyanis a közeli Re'im zenei fesztivál résztvevői is, jelentős részben sikertelenül.

 
Ejal Ben Cvi (
Fotó: a szerző felvétele

Kérdésünkre, hogy lát-e esélyt a visszatérésre Be'eribe, Ejal Ben Cvi némi gondolkodás után azt válaszolja, hogy igen, hiszen számára és a családja számára is Be'eri az egész életüket jelenti. Nem szeretne belenyugodni, hogy ezt a nagyszerű helyet egyik napról a másikra el tudja pusztítani egy csapat terrorista. Mindenképpen vissza fog térni, mondja, de ezzel biztosan nem mindenki lesz így. És hatalmas erőfeszítésbe kerül majd újra életet lehelni a mészárlás után a közösségbe. Miközben beszélgetünk, többször is odajön hozzánk a férfi nyolc éves lánya, aki az elhúzódó rendezvényt YouTube-ozással igyekszik kibekkelni.

A gyerekeknek se lesz könnyű, jegyzi meg a férfi, nem látszik rajtuk, de nagyon megviselte őket, amit átéltek. "A kislányomnak két közeli barátnőjét is elrabolta a Hamász, és még mindig nem tudunk róluk semmit."

Magyarországi tartózkodásukra kitérve azt meséli Ben Cvi, hogy a focimeccsek apropóján hozta el őket a Szochnut nevű szervezet. Mint mondja, jó érzés volt a Pancho Arénában az izraeli himnuszt énekelni, igaz, a lányának főleg az Aquaworldben tett látogatás tetszett. Amikor ez utóbbi szóba kerül, a kislány félreteszi a kezében tartott telefont és lelkesen bólogatni kezd. Ez most eltereli a figyelmét, jegyzi meg az apja, de vasárnap már mennek is vissza Izraelbe.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.