„A halomba hordott holttesteket nem lehetett nem észrevenni” - a Hamász-terror túlélői jártak Budapesten

Külpol

Fokozott rendőri készültség mellett tartottak csütörtök este izraeli-magyar közös rendezvényt a Rumbach zsinagógában. Nagyrészt labdarúgásról és a Hamász mészárlásáról volt szó. Az október 7-i támadás túlélőivel is beszélgettünk a helyszínen.

Rendőrök és biztonsági emberek sorfala mellett elhaladva jutottunk be az egyébként meglehetősen békés, csütörtök esti Rumbach Sebestyén utcából a két éve felújított impozáns zsinagógába. A pesti utca önfeledt kavalkádja és a zsinagógában uralkodó hangulat között még úgy is megrázóan nagy volt a kontraszt, hogy erre természetesen készültünk előzetesen.

A detektoros kapuk után az első dolog, amit megláttunk, egy műanyag kismotorokból álló installáció volt: mindegyik piros járgányra egy-egy, a terrorszervezet által elhurcolt és azóta is Gázában fogva tartott izraeli gyerek fotóját erősítették.

A Zsidó Világkongresszus és az Izraeli Labdarúgó Szövetség által szervezett hivatalos programra is a szélsőségek között ingadozó hangulat volt jellemző. Mint köztudott, az október 7-i támadás után kialakult helyzet miatt Izraelben nem lehet jelenleg nemzetközi sporteseményeket rendezni. Ennek folyományaként került az izraeli labdarúgó válogatott utolsó két Európa-bajnoki-selejtezője Magyarországra, azon belül is egyenesen Felcsútra, az Orbán Viktor háza mellett álló Pancho Arénába. A szervezők egyike a helyszínválasztást firtató kérdésünkre csupán annyit válaszolt, Magyarország mellett még Németország jelentkezett, hogy befogadná az izraeli csapat meccseit, más ország nem. Ők hazánkat választották – tette még hozzá megkérdezettünk –, ennél biztonságosabb hely most nincsen számukra.

Hasonló vélemények hangoztak el a színpadi beszélgetéseken is. Jakov Hadas-Handelsman, Izrael Budapesti nagykövete a nagy hagyományú zsidó-magyar sportkapcsolatok folytatásaként értékelte a felcsúti meccseket, amit a magyar felet képviselő Bienerth Gusztáv is megerősített. Moran Meiri, az Izraeli Labdarúgó Szövetség alelnöke pedig arról számolt be, hogy a Svájc elleni találkozón egyenesen úgy érezték, hazai pályán játszanak a felcsúti stadionban.

 
Izraeli szurkolók a Pancho Arénában
Fotó: MTI/Vasvári Tamás) 

Valamivel színesebb volt a második panelbeszélgetés, bár a korábban a Beitar Jerusalemnél és a Hapóél Tel-Avivnál is megforduló, háromszoros izraeli bajnok Pisont István végül nem tudott eljönni, kollégája, a Beitar Jeruzsálemmel két bajnokit nyerő Sallói István személyében is képviselte az izrali-magyar focitradíciót. Ami azt illeti, Sallói és beszélgetőtársa, Ronit Glasman néhány pillanatra feledtetni tudták az esemény szomorú apropóját is. Igaz, nem túl sokáig.

A második labdarúgó panel végeztével rövid szünet után Elinor Biton-Variah lépett a színpadra.

Neki a labdarúgáshoz már meglehetősen kevés köze volt: mint bemutatkozásából kiderült, egyike a Kfar Aza kibuc elleni támadás túlélőinek.

A nő beszámolója szerint október 7-én reggel férjével és három gyermekével tartózkodott otthon, amikor megszólalt a hangos riasztás. Ekkor az egész család bevonult a házuk biztonsági szobájába, de kicsivel később, mivel a riasztás elhallgatott, ismét előjöttek onnan. A férje azonban a konyhaablakon át meghallotta, hogy odakint arabul beszélnek, és néhány kést magához véve visszaterelte a családot a biztonsági szobába. Az efféle helyiségek meglehetősen elterjedtek a Gáza körüli izraeli területeken található településeken. Azonban, ahogy erre Biton-Variah és más túlélők is felhívták később a figyelmet, a biztonsági szobák az arrafelé elég gyakori rakétatámadások átvészelésére lettek kitalálva, a házakba betörő harcosok ellen – minthogy efféle támadás, pláne ezen a szinten nem is fordult elő egészen eddig – nem feltétlenül biztosítanak védelmet. Sok biztonsági szoba ajtaja nem zárható be belülről, és nem mindegyik ajtó golyóálló. Biton-Variah-nak és családjának szerencséje volt: habár hallották, hogy a fejük fölött, a házuk emeletén és a tetőn is terroristák tartózkodnak, a biztonsági szobájukat nem fedezték fel a behatolók. Később viszont megtudták, hogy a Hamász fegyveresei arra használták a család dombtetőn álló házát, hogy onnan, a jó rálátást kihasználva, tűz alatt tartották a környező házakat és utcákat, számos civilt legyilkolva. Biton-Variah-ék végül nagyjából húsz órát töltöttek étlen-szomjan a biztonsági szobában, közben a kibuc WhatsApp-csoportjában igyekeztek tartani a kapcsolatot a többi lakóval. Ezen a csoporton keresztül szereztek tudomást arról is, hogy néhány családot már lemészároltak a behatolók, mint ahogy itt tudták meg, hogy jó ideig várniuk kell a hadsereg érkezésére is. Ez utóbbira másnap hajnalban került sor, ekkor menekítették ki őket a házból a katonák, akiknek jó darabig egyébként ki sem merték nyitni az ajtót, tudván, a terroristák sokszor izraeli katonának adják ki magukat, hogy kicsalogassák a rejtőzködő civileket. Kfar Azában még három napig folytak az összecsapások, mire minden terroristát sikerült a hadseregnek likvidálnia. Ez volt az egyik legnagyobb veszteséget elszenvedő kibuc a támadásban: az október 7-e előtt valamivel több mint hétszáz fős település legalább hatvan lakóját, köztük teljes családokat, időseket és gyerekeket is lemészároltak a palesztin fegyveresek, valamint elraboltak tizenkét felnőttet és hét gyereket, akiket jelenleg is ismeretlen helyen tartanak fogva.

Izraeli-palesztin konfliktus

 
 
Be'eri a támadás után
Fotó: MTI/EPA/Abir Szultan)

Elinor Biton-Variah beszámolója után a sajtó képviselőinek lehetősége volt más túlélőkkel is beszélni. A Narancs.hu-nak nyilatkozó Ejal Ben Cvi a gázai határkerítéstől pár kilométerre található Be'eri kibucban élte át a támadást.

Kérdésünkre, hogy milyen volt a település október 7-e előtt, a negyvenkét éves férfi azt válaszolta, valóságos paradicsomi hely.

Ben Cvi harmadgenerációs be'eri lakos, a családi felmenői a kibuc alapításánál is ott voltak már. Mint fogalmaz, összetartó, gondoskodó, békés szocialista kibuc volt az övék. A támadás azonban elképzelhetetlen veszteségeket okozott a közösségnek, az ezerkétszáz lakosból legalább százharminc főt lemészároltak a Hamász terroristái, köztük nőket, gyerekeket, sőt, csecsemőket is. Több tucat házat felgyújtottak a támadók, és az elhúzódó harcok is katasztrofális hatással voltak a kibucra. Amikor a támadásról kérdezzük, Ben Cvi elmondja, a riadó nem ritkaság feléjük, bizonyos értelemben már hozzá is szoktak, hogy alkalmanként a rakétázások miatt be kell vonulniuk a biztonsági szobákba. Október 7-én reggel is azt hitte, valami ilyesmiről lesz szó, korábbi esetekben a katonaság nagyjából tizenöt-húsz percen belül megjelent mindig, és előhívta az embereket. Ám ezúttal hiába várták a hadsereget, helyette arabul üvöltöző és összevissza lövöldöző terroristák lepték el a kibuc területét. Mint Ben Cvi mondja, mivel ő maga is szolgált harcoló alakulatnál, rögtön felismerte, hogy nagyobb baj lehet, amikor a könnyű kézifegyverek mellett gránátvetők és nehézgépfegyverek hangját is meghallotta. Feleségével, három kicsi gyerekével és a család kutyájával a biztonsági szobában kuporogva, a kibuc WhatsApp-csoportjában követték az eseményeket.

Ahogy a férfi meséli, akkor lett számára egyértelmű, hogy milyen tragédia történik éppen velük, amikor az egyik közeli házban lakó barátnőjük egy rövid üzenetben tudatta, hároméves lányát az előbb lőtték agyon.

Később a nővel is végeztek. Hogy az ő biztonsági szobájukat miért nem próbálták feltörni, erre Ben Cvi nem tud egyértelműen válaszolni; talán csak szerencséjük volt, talán valami megzavarta a támadókat. A házukat felforgatták, az ablakokat betörték, több szomszédjukat is lemészárolták, de ők valami szerencse folytán túlélték a támadást. Amíg odabent voltak a biztonsági szobában, igyekeztek a gyerekek számára fenntartani valamiféle észszerűség látszatát: hagyták, hadd nézzenek meséket a tableten, fülhallgatóval, és ha rákérdeztek, mi a baj, azt felelték nekik, betörők járnak odafent, de nem kell félni. Amikor végre a hadsereg kiszabadította őket, odakint már kénytelenek voltak a gyerekek is szembesülni a pusztítással: kiégett házak, füstölgő romok között vezették őket a katonák, és hiába szóltak olykor, a gyerekek ne nézzenek valamelyik irányba, természetesen a halomba hordott holttestek nem maradtak észrevétlenek előttük. Ráadásul, ahogy a férfi meséli, a kibuchoz vezető úton, ahol az őket kimenekítő katonai busz is várakozott, végig halottak és szétlőtt autók hevertek, errefelé menekültek ugyanis a közeli Re'im zenei fesztivál résztvevői is, jelentős részben sikertelenül.

 
Ejal Ben Cvi (
Fotó: a szerző felvétele

Kérdésünkre, hogy lát-e esélyt a visszatérésre Be'eribe, Ejal Ben Cvi némi gondolkodás után azt válaszolja, hogy igen, hiszen számára és a családja számára is Be'eri az egész életüket jelenti. Nem szeretne belenyugodni, hogy ezt a nagyszerű helyet egyik napról a másikra el tudja pusztítani egy csapat terrorista. Mindenképpen vissza fog térni, mondja, de ezzel biztosan nem mindenki lesz így. És hatalmas erőfeszítésbe kerül majd újra életet lehelni a mészárlás után a közösségbe. Miközben beszélgetünk, többször is odajön hozzánk a férfi nyolc éves lánya, aki az elhúzódó rendezvényt YouTube-ozással igyekszik kibekkelni.

A gyerekeknek se lesz könnyű, jegyzi meg a férfi, nem látszik rajtuk, de nagyon megviselte őket, amit átéltek. "A kislányomnak két közeli barátnőjét is elrabolta a Hamász, és még mindig nem tudunk róluk semmit."

Magyarországi tartózkodásukra kitérve azt meséli Ben Cvi, hogy a focimeccsek apropóján hozta el őket a Szochnut nevű szervezet. Mint mondja, jó érzés volt a Pancho Arénában az izraeli himnuszt énekelni, igaz, a lányának főleg az Aquaworldben tett látogatás tetszett. Amikor ez utóbbi szóba kerül, a kislány félreteszi a kezében tartott telefont és lelkesen bólogatni kezd. Ez most eltereli a figyelmét, jegyzi meg az apja, de vasárnap már mennek is vissza Izraelbe.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódásról és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Váratlanul

Az ír szerző negyedik, sakkal erősen átitatott regényének szervező motívumai a szereplők éle­tébe érkező nem várt elemek.

A távolság

Az író-rendező-vágó nem lacafacázik: már az első jelenetben ott vonaglik egy tucat eszkortlány a sztriptízbár kanosabb (és pénzesebb) vendégeinek ölében, üvölt a zene, pukkan a pezsgő.

Hagytuk, hogy így legyen

  • - turcsányi -

Nagyon közel megyünk. Talán túl közel is. A komfortérzetünk szempontjából biztosan túl közel, bár a dokumentumfilm műfaja nem a komfortérzetünk karbantartására lett kitalálva, hanem azért, hogy felrázzon. Ez játékszabály, ám mégis kérdéses, hogy mennyiben kárhoztatható bárki is, aki nem rendel felrázást.

Egymás közt

Első ízben rendez olyan tárlatot a Ludwig Múzeum, amelyen kizárólag női alkotóknak a nőiség témáját feldolgozó munkái szerepelnek. A válogatás ezen első része a női szerepek és a nők megjelenítése körüli anomáliákra fókuszál a múzeum gyűjteményében őrzött műveken keresztül.

Semmi se drága

„Itt fekszünk, Vándor, vidd hírül a spártaiaknak: / Megcselekedtük, amit megkövetelt a haza” – üzeni háromszáz idióta a lidérces múltból, csókol anyád, Szimónidész aláírással. Oh, persze, ezek csak a hülye görögök voltak, könnyű volt nekik hülyének lenni. Mi magyarok, már okultunk 1956 tapasztalatából, s sosem követnénk el efféle balgaságot.

Úgy lezáródott

Napok óta tartja izgalomban a magyar hazát az a kérdés, hogy október 9-én ki záratta le azt a kiskőrösi vasúti átkelőt, amelynél Szijjártó Péter külügyminiszter és Mészáros Lőrinc nagyberuházó & nagyvállalkozó & a szeretett vezető körüli mindenes megtekinthette a Budapest–Belgrád vasútvonal adott szakaszát és felavathatta az utolsó sínszál lerakását és összecsavarozását, vagy mit.

Sokan, mint az oroszok

Oroszország a hatalmas veszteségek dacára sem szenved emberhiányban az ukrán frontokon. Putyinék mostanra megtanulták, hogyan vegyék meg állampolgáraikat a családjuktól. A politikailag kockázatos mozgósítás elrendelésére semmi szükség – az üzlet működik. De hogyan?

Ellenzékellenzés

  • Ripp Zoltán

A Magyar Péter-jelenség a magyar társa­dalom betegségének tünete. Ugyanannak az immunhiányos állapotnak, amely a liberális demokrata jogállam bukását és Orbán hatalomban tartását előidézte. Ez az állítás persze magyarázatra szorul.

Messze még az alja?

Messze nem a kormány által vártaknak megfelelően alakult a GDP a harmadik negyedévben, de Orbánéknak „szerencsére” ismét van egy gazdaságpolitikai akciótervük. Könnyű megtippelni, milyen hatásuk lesz az intézkedéseknek, ha a cél az export felpörgetése, nem pedig a bizalom helyreállítása.