Jaj, hogy lesz így Orbánból főnök? Vigyázat, Salvini áll Európa populistáinak az élére!

  • narancs.hu
  • 2018. július 2.

Külpol

Mussolini óta nem hantázott ekkorát olasz politikus.

„Olaszországban a következő harminc évig kormányon maradunk, Európában pedig megalakítjuk a populisták szövetségét, és ledöntjük Brüsszel falait” – mondta tegnap Matteo Salvini belügyminiszter, a jobboldali Liga elnöke 75 ezer ember előtt az észak-olaszországi Pontidában tartott pártünnepen.

Salvini a 2019-es európai parlamenti választásokról azt állítja, hogy

az a nép és az elit csatája lesz,

„egyik oldalon az elit, a bankok, a migráció sorakozik fel, vele szemben a nép és a munka”.

Az MTI tudósítása szerint az olasz pártvezér elmondta, hogy azt szeretné, ha egy „nemzetközi populista szövetség”, a „ligák ligája” jönne létre, ami az EP-választásokon megszerzi a többséget.

false

 

Fotó: Wikipédia

Salvini a menekültekkel kapcsolatban kijelentette, hogy belügyminiszterként ő dönt az olaszországi kikötők lezárásáról, így

a kikötési engedély megtagadása

a menekültekkel teli hajók esetében továbbra is érvényes marad.

Szijjártó Péter biztos kieszelt valamit már arról, hogy mivel tudná túllicitálni az olasz belügyminiszter szavait.

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.