Jonathan Franzen a Narancsnak: „Én rendkívül rondának találom Trump arcát”

Külpol

Szabad-e Trump kicsiny ujjain élcelődni? A nagy amerikai író a Narancs karácsonyi dupla számában.

Sikerült szóra bírni a világhírű amerikai írót, aki nem riad meg, ha politikáról, közügyekről kérdezik. Köves Gábor interjúja a Narancs karácsonyi szuperszámában olvasható. Ízelítő:

false

Magyar Narancs: Amikor Trumpról beszélünk, és a rövidke ujjain, a kicsiny kezén és úgy általában a külsején élcelődünk, azt mennyire tartja fairnek?

Jonathan Franzen: Igyekszem e téren megtartóztatni magam. A nagyszerű Charles Schulz, a Peanuts sorozat (Charlie Brown és Snoopy – a szerk.) megalkotója mondta, hogy sosem készítene karikatúrát olyan emberről, akinek eleve nagy az orra. Egy nagy orrból még nagyobb orrot csinálni, ezt Schulz elítélte. Hiszen senki sem tehet a nagy orráról. Ami engem illet, én rendkívül rondának találom Trump arcát, de a személyisége az, ami visszataszítóvá teszi. Meg persze a szavak, amik a szájából özönlenek. Azzal, ahogy kinéz – a hajával, a disznószerű szemeivel, a vörös képével, amit sminkkel fed el –, mit kezdhetne? Hiszen ez mind hozott anyag. Ezeken nem szeretek viccelődni. Ha ezekről nem is tehet, arról viszont nagyon is, hogy milyen ember.

MN: Alec Baldwin Trump-imitációihoz mit szól?

JF: Láttam néhányat belőlük. Philip Roth Writing American Fiction című esszéje jut erről az eszembe. Valamikor a hatvanas évek elején írta. Arra jut benne, hogy az amerikai valóság messze lepipálja a szatírát. A humoristák sosem érhetnek a valóság nyomába, annyira nevetséges az egész. Alec Baldwin Trump-imitációja is jó, de Tina Fey Sarah Palinként még jobb. Nem a külsőségek a fontosak, hanem a szavak, az a jó ezekben, hogy a politikusok saját szavait teszik nevetségessé. Ez igen hasznos, bár Trumpnak mindegy, hiszen ő önmaga paródiája. Meg hát Alec Baldwin imitációi azoknak szólnak, akik már amúgy is ismerik a jelenséget. Szórakoztatónak szórakoztató, de semmi újat nem mond. Művészetnek nem mondanám.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van. Az ő kegyei éltetik, ő mozgatja a vezető személyi állomány tagjait, mint sakktáblán szokás a bábukat.