Káromkodással végződött a miniszteri csörte

  • narancs. hu
  • 2018. szeptember 17.

Külpol

Baszd meg! A luxemburgi külügyminiszter szólt ilyen formán az olasz belügyminiszterhez.

Luxemburg új rabszolgákként tekint az afrikai bevándorlókra – jelentette ki Matteo Salvini olasz belügyminiszer az uniós miniszterek pénteki találkozóján, mire Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter heves szóváltásba keveredett vele, amit a fentebb jelzett káromkodással zárt.

A videót rejtett kamerával készítették az uniós miniszterek találkozóján, a feltételezések szerint éppen Salvini emberei, hiszen később az olasz miniszter Facebook-oldalán bukkant fel. Az látható rajta, ahogy az olasz szélsőjobbról érkező miniszter arról beszél, hogy a luxemburgi Asselborn a migráció támogatásával talán új rabszolgákat akar behozni Afrikából, míg ő inkább segíteni akar az olaszoknak, hogy több gyerekük legyen.

Asselborn felháborodva fogadta Salvini szavait, közbe is szólt, majd pár mondat után a magyar ’Baszd meg akkor’ káromkodás francia megfelelőjével zárta a vitát, majd asztalra rakta a tolmácskészülékét – írja a 444.hu.

Asselborn később arról beszélt a Politicónak, hogy elege lett, az ilyen beszédnek nincs helye az EU-s találkozókon, és ezt nem engedhetik meg, ez ugyanis a gyűlölet nyelve. A luxemburgi külügyminiszter szerint az EU korábban a kompromisszumok megtalálásáról szólt, most viszont Salvini és Orbán új irányt szabott.

Asselborn úgy véli, hogy az egész jelenet egy eltervezett provokáció volt, és szerinte nincs rendben, ha az olasz miniszter emberei a többiek tudta nélkül rögzítenek mindent.

A pénteki, zárt ajtós találkozóról készült felvétel publikálása óta tovább éleződött a konfliktus: Asselborn a Spiegelnek beszélt arról, hogy szerinte az olasz belügyminiszter a fasiszták harmincas évekbeli szavait és módszereit alkalmazza, míg Salvini vasárnap Twitteren azzal válaszolt, hogy szó sincs fasizmusról, csak betartják a szabályokat, és ha Luxemburgban annyira szeretik a migránsokat, akkor talán befogadhatnák mindet, mivel Olaszország már így is túl sokat fogadott.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.