Négy év után az oroszok most azzal álltak elő, hogy ukránok lőtték le a maláj utasszállítót

  • narancs.hu
  • 2018. szeptember 17.

Külpol

Az őket felelőssé tevő korábbi bizonyítékok szerintük hamisítványok. Mindezt orosz szakértői vizsgálatra hivatkozva állítják.

A malajziai légitársaság gépe lezuhanásának körülményeit vizsgáló nemzetközi nyomozó csoport – amelynek tagjai ausztrál, holland, belga, maláj és ukrán szakértők – májusban kiegészítő bizonyítékokat tártak a nyilvánosság elé, amelyek alátámasztják, hogy Oroszország kulcsszerepet játszott az MH17-es járat katasztrófájában. A vizsgálócsoport arra a következtetésre jutott, hogy a Buk típusú légvédelmi rakétarendszer, amellyel lelőtték a gépet, az oroszországi Kurszkban állomásozó 53. légvédelmi dandárhoz tartozott, és Oroszországból szállították át Ukrajna Moszkva-barát szakadárok által megszállt keleti részébe.

A nemzetközi nyomozati szakvélemény alapján a holland és az ausztrál kormány arra a következtetésre jutott, hogy Oroszországot közvetlen felelősség terheli a gép lezuhanásáért, és bejelentették, hogy jogi lépéseket tesznek e felelősség megállapítására.

Moszkva viszont most azzal állt elő „orosz szakértői vizsgálatra hivatkozva”, hogy hamisítványok azok a fénykép- és videófelvételek, amelyeket a nemzetközi vizsgálócsoport annak bizonyítására demonstrált, hogy a Boeinget megsemmisítő Buk rakétarendszert Oroszországból szállították be Ukrajna területére, s a kilőtt rakéta pedig az ukrán hadsereg Lviv megyei Sztrijben állomásozó alegységének a fegyverzetéhez tartozott.

Sztepan Poltorak ukrán védelmi miniszter újabb, Oroszországban gyártott álhírnek nevezte az oroszok legújabb állítását.

Gavin Williamson brit védelmi miniszter szintén dezinformációnak nevezte a moszkvai bejelentést. Emlékeztetett arra, hogy független vizsgálat állapította meg, ki felelős a malajziai gép katasztrófájáért.

Olekszandr Turcsinov, a befolyásos ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) vezetője szerint ez már vagy a kilencedik vagy a tizedik verzió, amelyet orosz katonatisztek és politikusok próbálnak ráerőltetni a nemzetközi közösségre, hogy e szörnyű bűncselekményben játszott szerepük rejtve maradjon. Volt már spanyol diszpécser, ukrán vadászgép, levegő-levegő rakéta, volt állítólagos exkatona, aki éppen akkor volt azon a repülőtéren, ahonnan az ukrán vadászgép felszállt, hogy kilője a Boeinget, és sok más hazugság.

A négy évvel ezelőtti tragédiában a fedélzeten tartózkodó mind a 298 utas, valamint a legénység életét vesztette. Az ügyről itt írtunk részletesebben:

Földi indítású égszakadás – Mivel lőtték le a maláj gépet?

Egyre nyilvánvalóbb, hogy a gyilkos eszköz egy fejlett orosz rakétarendszer volt. Az ukrajnai háború kockázataira nem készültek fel sem a helyi, sem a nemzetközi légiforgalmi szervezetek. A szándékosság egy pillanatig sem volt kérdéses sem a szakértők, sem a konfliktusban érintett felek számára: valakik lelőhették a körülbelül tíz kilométer magasságban haladó repülőgépet.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.