Katonai drónnal támadt az USA öngyilkos merénylőkre Kabulban

  • narancs.hu
  • 2021. augusztus 29.

Külpol

Egy járművet iktattak ki, próbálják megállapítani, hogy az akció követelt-e polgári áldozatokat. 

Vasárnap délután számoltunk be róla, hogy az Egyesült Államok katonai csapást hajtott végre Kabulban, a New York Times pedig most arról ír egy védelmi minisztériumi forrásra hivatkozva, hogy katonai drónnal robbantott fel az USA hadereje egy öngyilkos merénylőkkel teli járművet. 

Bill Urban, az amerikai központi parancsnokság szóvivője azt mondta, próbálják megállapítani, hogy a robbantás követelt-e polgári áldozatokat, de erre egyelőre nincs bizonyíték. Abban biztos, hogy az akció sikerrel járt. „A járműből származó másodlagos robbanások jelentős mennyiségű robbanónyag jelenlétére utaltak”, mondta. 

 Vasárnap délután több újság arról számolt be, hogy a kabuli repülőtér környékén újabb robbanás történt; méghozzá egy közelben álló házat ért rakétatámadás, és egy gyerek az életét vesztette. 

(Címlapképünkön: Amerikai katonák a kabuli Hamid Karzai Nemzetközi Repülőteret biztosítják 2021. augusztus 25-én. Az Egyesült Államok és szövetségesei a légi kikötőn keresztül menekítik ki a külföldi állampolgárokat és a velük együttműködő afgánokat, miután az iszlamista tálibok elfoglalták Afganisztán csaknem egészét. MTI/AP)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.