Októberben viszont ő lett a baloldali Podemos (Képesek vagyunk rá) párt első embere (főtitkára) egy új típusú, a közvetlen voksolást és a mobilalkalmazást elegyítő szavazás során. A korábbi tervet, hogy egyfajta triumvirátus irányítsa a szervezetet, elvetették. Iglesias érvelése szerint a kormányzó jobboldalt és a balközépet csak egy vezető előtérbe állításával lehet legyőzni. Ő a politológus, biztos tudja… Tény, hogy novemberben már a Podemosnak volt a legtöbb potenciális szavazója. De az is tény, hogy pár héttel ezután már a visszaesését mérték a közvélemény-kutatók.
Ismertsége egyébként korábbi keletű, hiszen mint televíziós műsorvezetőnek már régebb óta hallhatta, aki akarta derűsen magabiztos kijelentéseit a gyászos spanyol helyzetről és a megszorító gazdaságpolitikától gyökeresen eltérő megoldásról.
A Podemos mindössze négy hónappal a május 25-i európai választások előtt alakult párttá, infrastruktúrája akkor még egyáltalán nem volt, kampánykiadásai kétszázezer euró alatt maradtak. Így is sikerült több mint egymillió szavazatot és öt képviselői helyet szereznie. Mint láttuk, sikersorozata még csak ezután kezdődött, amelyet némi magabiztossággal és populista ízű ígéretekkel támogatott meg. Másfelől viszont megvolt ehhez a kellő fogadókészség is, hiszen nem teljesen alaptalanul kapcsolja össze a spanyol közvélemény a katasztrofális helyzetet és a Franco halála után finom egyensúlyokkal kialakított kétpártrendszert. Mint másutt is Dél-Európában (legfeljebb kevésbé és más belső hangsúlyokkal), Spanyolországban sem következett be a válságot követő fellendülés. Több okból is, melyek közül talán a legfontosabb a válság előtti építőipari konjunktúra, amelyet azután látványos összeomlás követett, minek következtében hatalmas mértékű lett és maradt azóta is a munkanélküliség. November végén már 25 százalékos rátát számoltak, és kétmillió olyan háztartást, amelynek nincs rendezett munkaviszonyból származó jövedelme. Ugyanakkor egyre-másra derül fény kiterjedt korrupciós hálózatokra, és immár százas nagyságrendű az ilyen ügyek kapcsán elítélt választott tisztségviselők száma. A botrányok mindkét nagy pártot (a Néppártot – PP, és a szocialistákat – PSOE) érintik, ami persze kikezdi a demokratikus intézményekbe, sőt magába a demokráciába vetett bizalmat. A munkanélküliség okai között mindenképpen említést érdemelnek a híresen merev munkaügyi szabályok, amelyek az elbocsátást lényegében lehetetlenné teszik, így a munkaadók kétszer is meggondolják, hogy alkalmazzanak-e további munkavállalókat, amikor ezt a konjunktúra indokolná. Ezt az okot azonban nem szereti emlegetni a spanyol baloldal, és a jelek szerint a Podemos is követi a hagyományt.
Térjünk vissza egy pillanatra Iglesias személyéhez, aki már évekkel ezelőtt is különféle baloldali csoportokban mozgott, így 2011–12-ben ott volt a világméretű Occupy! mozgalom spanyol változata környékén, és más szélsőbalos csoportok körül, amelyekből többen is most a Podemosban találtak maguknak kellően vonzó perspektívát. Ismerői Gramsci, a baloldali brit filmrendező, Ken Loach, a wikileakses Assange és (nem tréfa!) a Trónok harca c. fantasy könyv- és tévésorozat négyszögével határozzák meg „intellektuális mátrixát”. A szervezet több vezetője is – szintén politológusok – korábban, sőt máig hevesen érdeklődik a Chávez-féle venezuelai vagy a lényegében hasonló Correa-féle ecuadori rendszer iránt (van, aki egyenesen Chávez tanácsadója volt), amit mostanság nem állítanak önreprezentációjuk homlokterébe, de el sem határolódnak tőle. Ezzel is összefügghet, hogy a Podemosszal rokonszenvezők egy része nem érzékel realisztikus célkitűzéseket a párt programjában, és emiatt nem is tartja képesnek a kormányzásra.
Iglesias beszédei inkább népszerű általánosságokat fogalmaznak meg, és nem tesznek oda árnyaltabb indokokat a globalizáció- vagy multiellenes kijelentések mellé. Követői aligha pillantanának be az ellenségkép mögé, különben meg ott is olyan állítások sorakoznak, mint hogy a cél a többség, nem pedig a leghatalmasabb kisebbségi csoportok boldogulása. A konkrét javaslatok között pedig olyan, erősen megkérdőjelezhető ötleteket találni, mint a nyugdíjkorhatár leszállítása, a minimálbér felemelése, a 35 órás munkahét, aztán egészen váratlanul „a fogyasztói magatartás olyan új formái, amelyek nem serkentik a fogyasztói magatartást”, de egy korábbi változatban még az eurórendszerből történő kilépés is szerepel. Ezek a meglehetősen kaotikus, ráadásul gyakran változó elgondolások nem nyugtatják meg a pénzpiacokat és a beruházókat, és instabil viszonyokra számítanak abban az esetben, ha a Podemos egy év múlva netán valóban megnyeri a választásokat. A bizalmatlanság viszont csak ront a helyzeten, úgyhogy még aki rokonszenvez is a Podemos radikalizmusával, annak is kevesebb jelszót és több megfontoltságot célszerű óhajtania.
