Interjú

„Ki kell fejezni a szolidaritásunkat”

Eva Blimlinger, az Osztrák Rektori Konferencia elnöke a CEU-ról és az MTA-ról

  • Teller Katalin
  • 2018. július 28.

Külpol

Hét éve a bécsi Képzőművészeti Akadémia rektor asszonya, január óta az Osztrák Rektori Konferencia elnöke. Májusban szorgalmazta, hogy a kelet-közép-európai egyetemek rektori konferenciáival közös nyilatkozat szülessen a CEU védelmében, ám ez végül a magyar fél miatt nem valósult meg.

Magyar Narancs: A magyarországi közvélemény épp azzal szembesül, hogy a kormány pénzügyi nyomás alkalmazásával akarja megnyirbálni a tudományos kutatás autonómiáját, amikor a Magyar Tudományos Akadémia költségvetésének egy része felett minisztériumi kontrollt vezetne be. Tapasztalt hasonló politikai nyomásgyakorlást Ausztriában?

Eva Blimlinger: Nem, soha, és bár a képzelet határtalan, és sok minden megtörténhet az új kormány alatt, ezt jelenleg teljes mértékben kizártnak tartom. Nincs semmiféle politikai nyomásgyakorlás. Az osztrák rektorok testülete (Osztrák Egyetemi Konferencia, UNIKO) egyhangúlag azt az álláspontot képviseli, hogy a tudomány, a kutatás, a művészet és a tanítás szabad és autonóm, ami alkotmányjogilag is szabályozott és garantált.

MN: Az UNIKO meghívást kapott a Magyar Rektori Konferencia (MRK) májusi jubileumi ülésére, amelyen a CEU-ügy kapcsán épp ennek a meggyőződésüknek kívántak hangot adni.

EB: Igen, az MRK meghívása eredetileg a Visegrádi Négyek magyar elnökségét és a jubileumi ünnepséget összekapcsoló rendezvényre szólt. Az UNIKO ezt a kombinációt ellenezte, és a két program szétválasztását kérte, amelybe a magyar fél bele is egyezett, illetve abba is, hogy záróaktusként kiadhassunk egy nyilatkozatot, amelyet az UNIKO javaslatára fogadtunk volna el. Ebben a felsőoktatás, a kutatás és a tudományosság függetlensége mellett, a mobilitás előmozdítása mellett érveltünk, és tiltakoztunk olyan populista támadások ellen, amelyeket a rasszizmus, antiszemitizmus és intolerancia motivál. Egyeztettünk más meghívottakkal is, a német, a lengyel, a cseh féllel és a szomszéd országokból érkező meghívottakkal. Az első változatot elutasította az MRK, aztán a horvátok egy kevésbé sarkos megfogalmazást javasoltak, de az MRK ezt sem fogadta el. Nemcsak a németek, hanem a lengyelek is mindvégig roppant aktívan együttműködtek az UNIKO-val. Úgy tűnik, Lengyelországban még nem olyan erős a kormányzati befolyás ebben a szférában. De a vége az lett, hogy az osztrák, a lengyel és a német felsőoktatási rektorok konferenciája úgy döntött, hogy ha nem adható ki a nyilatkozat, nem fogadja el a meghívást. Horst Hippler, a németországi rektorok képviselője még a megnyitó beszédét is lemondta, sőt levélben kérte az Európai Egyetemek Szövetségét, hogy kísérjék figyelemmel a magyarországi fejleményeket.

MN: Milyen hangnemben folytak a tárgyalások, milyen most a viszony az osztrák és a magyar testület között?

EB: Mindvégig udvarias hangnemben, de az álláspontok világos artikulálásával beszéltünk egymással. A részvétel lemondását követően a németekkel és a lengyelekkel együtt azt a javaslatot tettük, hogy Bécsben üljünk össze egy tanácskozásra, amelynek eredményeként megszülethet egy közös állásfoglalás. Ezt az MRK az épp esedékes tisztújításra hivatkozva egyelőre nem fogadta el, de őszre is javasoltunk egy időpontot, és reméljük, hogy akkor összejön a találkozó.

MN: Egy osztrák kollégája egy informális beszélgetésben azon a véleményen volt, hogy épp elég gondja van most Ausztriának, az osztrák felsőoktatásnak, vagyis minek beavatkozni más országok ügyeibe.

EB: Egyáltalán nem arról van szó, hogy be­avatkozunk. Arról van szó, hogy védelmezzük azt a meggyőződésünket, mely szerint az universitas eszméi nem támadhatók félreérthetetlenül antiszemita indokokkal, és az egyetemek szellemisége nem szorítható országhatárok közé. Az érdekvédelmi fórumokon szolidaritásunkat kell kifejezni akkor, amikor egyetemek esnek annak áldozatául, hogy a politika korlátozni akarja a tudás szabadságát. Törökország esetében is tiltakoztunk az egyetemi oktatók nyilvánvalóan politikai indíttatású eltávolítása ellen. A politikailag veszélyeztetett egyetemekkel vállalt nemzetközi szolidaritásnak igenis hatalmas jelentősége van.

MN: Miért nem keresték a sajtónyilvánosságot az MRK-val történt eset ügyében?

EB: Gondoltunk rá, de végül úgy döntöttünk, hogy – akárcsak a törökországi kollégák esetében – nem öntünk olajat a tűzre, hiszen a párbeszéd fenntartása minden félnek az érdeke, ezért is reménykedünk abban, hogy egy őszi tanácskozáson tisztázni tudjuk az álláspontjainkat. A formális dialógus mellett elkötelezettek vagyunk, ahogy amellett is, hogy a támadásoknak kitett kritikus értelmiséget legalábbis informálisan támogassuk. Ügyelnünk kell arra, hogy a nyilvánosság elé lépés ne veszélyeztesse az utóbbiakat.

MN: Június elején Michael Ignatieff, a CEU rektora úgy nyilatkozott, hogy a következő tanévet nem kezdhetik el abban a bizonytalanságban, amelyet a magyar kormányzat fenntart. Terveznek valamilyen lépést erre az esetre?

EB: Nem, egyelőre kivárunk. Szeretnénk, ha az őszi találkozó megvalósulna, amely után világossá tehetjük a közös álláspontot.

MN: Nagyon úgy néz ki, hogy a CEU, legalábbis részben, Bécsbe települ. Mit jelent ez az osztrák felsőoktatási szférára nézve?

EB: Az UNIKO szeretné elérni, hogy a város által a CEU-nak nyújtott támogatás, amelyet messzemenően üdvözlünk, ne hozza hátrányos helyzetbe az állami felsőoktatási intézményeket. Bécs városa több magánegyetemet is fenntart, de nekünk ügyelnünk kell a kilenc nagy bécsi egyetem finanszírozási egyensúlyára is. Hogy a CEU mindazonáltal az itteni tudományos életet gazdagítani fogja, kétségen felül áll.

Teller Katalin
(Bécs)

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.