„Most könnyű lenne – tekintettel a 2019-es európai parlamenti választásokra – létrehozni egy új formációt a közép-európai országok hasonszőrű pártjaiból vagy éppen egy bevándorlásellenes összeurópai formációt. Nem kétséges, nagyot hasítanánk a 2019-es európai választáson” – mondta Orbán Viktor június 16-án egy Helmut Kohl emlékére rendezett konferencián. A miniszterelnök ezzel az Európai Néppártnak (EPP) üzent, amelynek egyes, jóllehet kisebb tagpártjai nyilvánosan a Fidesz kizárását követelik a pártcsaládból, a német CDU/CSU, az EPP legbefolyásosabb pártszövetsége pedig nemrég ultimátumot intézett Orbánhoz: akkor maradhatnak a Néppártban, ha a CEU-t nem üldözik el Budapestről, és figyelembe veszik a Velencei Bizottság véleményét a Stop Soros törvénycsomagról.
Orbántól függetlenül is elindult a mozgolódás a jövő májusi európai parlamenti választás előtt. Június elején a brüsszeli Politico arról cikkezett, hogy Marine Le Pen Nemzeti Frontról Nemzeti Gyűlésre átkeresztelt pártja a voksolásra egybeterelné az Európai Parlament jelenleg szétszabdalt euroszkeptikus, populista, szélsőjobboldali frakcióit. A Politico szerint a Nemzet és Szabadság Európája (ENF) nevű pártcsalád a Fidesszel is tárgyalt a lehetséges együttműködésről. Jóllehet az általunk megkérdezett szakértők többsége inkább blöffnek tartja Orbán fenyegetőzését, és komolyan veszi, hogy a miniszterelnök elsődleges szándéka az EPP-n belüli pozíciójának erősítése, a párt „megújítása”, gondolatkísérletként érdemes végigvenni, mire menne Orbán egy „bevándorlásellenes koalíció” élén. Már csak azért is, mert nem csak rajta múlik, hogy maradhat-e az EPP-ben.
| ||
Kijönne a matek?
A 751 tagú Európai Parlamentben jelenleg három euroszkeptikus, populista, jobboldali-szélsőjobboldali frakció működik. A Marine Le Pen vezette ENF-nek 35 képviselője van, a brit UKIP és az olasz 5 Csillag Mozgalom köré épülő Szabadság és Közvetlen Demokrácia Európájának (EFDD) 45, míg a brit toryk és a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) által dominált Konzervatívok és Reformerek Európájának (ECR) 71. A 20 független képviselő között is szép számmal találunk EU-ellenes erőket, őket rendszerint rasszizmusuk, antiszemitizmusuk miatt nem fogadták be még a legszélsőségesebb frakciók sem. Ide tartozik a görög neonáci Arany Hajnal, Marine Le Pen pártból kizárt apja, Jean-Marie Le Pen és a 2014-ben még a néppártosodás kezdeti lépéseivel kísérletezgető Jobbik is.
A három euroszkeptikus frakció között vannak ideológiai ellentétek, az EFDD az ENF-et, az ECR az EFDD-t tartja túlságosan szélsőségesnek. Gazdaságpolitikai nézeteltéréseik is vannak, a Politicónak például egy német AfD-s képviselő nevezte túl baloldalinak Le Penéket. Ez a megjegyzés arra is rámutat, hogy egy-egy pártcsaládon belül sincs egység, az AfD például jelenleg egy frakcióban ül az olasz ötcsillagosokkal, akik a feltétel nélküli alapjövedelem hívei. Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője szerint az euroszkeptikus pártcsaládok létrejöttében legalább akkora szerepet játszottak a praktikus szempontok, így például a frakcióknak járó pénz minél hatékonyabb lehívása, mint az ideológiai megfontolások. Az ECR közülük a legrégebbi frakció, de ennek két vezető ereje, a brit konzervatív párt és a PiS jóformán csak a mélyebb európai integráció ellenzésében ért egyet, a jogállamiságról vagy akár a magyar kormány megítéléséről gyökeresen mást gondolnak. Az EFDD-ben sem sokat koordinál a UKIP az ötcsillagosokkal, Jávor szerint energiapolitikában, környezetvédelmi ügyekben az olaszok a zöldekhez közeli álláspontot képviselnek, míg a UKIP már-már tagadja a klímaváltozást is. Az ENF pedig ciklus közben alakult a mindenhonnan kihagyott pártokból, kihasználva, hogy az EP-ben viszonylag egyszerű a frakcióalapítás, mindössze 25 képviselő kell hozzá legalább hét tagállamból.
Az elemzők többsége egyetért ugyan Orbánnal abban, hogy jövőre a populisták erősödése várható az EP-ben, de mint e rövid áttekintésből kiderül, komoly veszteségekkel is számolniuk kell: a Brexittel az ECR-t 19 tory, az EFDD-t 20 UKIP-es képviselő hagyja ott. Hogy ezek után mire számíthatnak, azt az egyes pártok mai támogatottsága alapján próbáltuk megbecsülni. Az első táblázatban a 2014-es eredményeket az EP hivatalos honlapjáról kölcsönöztük, a pártok aktuális támogatottságát pedig a pollofpolls.eu oldalról. A Pollofpolls egyfajta aggregált, több hónapnyi trendet figyelembe vevő támogatottsági adatot közöl, az újabb közvélemény-kutatásokat nagyobb súllyal számítva. A mandátumszámhoz az egyes tagállamokra jutó mandátumok és a támogatottság egyszerű összeszorzásával jutottunk, ami persze durva becslés, mert nem a hivatalos mandátumkiosztási eljárást modellezi. Ám mivel a választási rendszer arányos, ez a módszer is jól közelíti a várható eredményeket. Fontos még kiemelni, hogy a Brexit után csökken az EP létszáma, egy parlamenti állásfoglalás szerint 705 főre, a kalkulációhoz ezt vettük alapul, bár a javaslatra még az Európai Tanácsnak is rá kell bólintania.
Becslésünk szerint az aktuális támogatottsági adatok alapján a jelenlegi 151 után 133 képviselői helyre számíthatnak a három euroszkeptikus frakció pártjai a következő parlamentben. Egyes pártok erősödése tehát egészen jól ellensúlyozza a britek kilépését, különösen, ha nem az abszolút számokat, hanem az euroszkeptikusok teljes parlamenti létszámhoz viszonyított arányát vesszük figyelembe. Összességében mégis enyhe csökkenést látunk, az ECR, az EFDD és az ENF képviselőinek aránya 20,1 százalékról 18,9 százalékra mehet vissza. A második táblázatban hasonló adatokból kiindulva azon pártok eredményét becsültük meg, amelyek részesei lehetnének egy bevándorlásellenes koalíciónak, feltéve, hogy a Fidesz kilép a Néppártból, és néhányan követik is. Ezekkel a pártokkal együtt az euroszkeptikus tömörülés létszáma 178-ra, EP-n belüli aránya 25,2 százalékra nőne. Ma a legnagyobb frakció a Néppárté 219 fővel, de belső mandátumbecsléseik 180–185 széket valószínűsítenek a következő választás után (a Fidesszel együtt). Ha tehát sikerülne az összes euroszkeptikus pártot egy formációba terelni, a bevándorlásellenes koalíció akár a legnagyobb frakció is lehetne az EP-ben.
Egy a tábor?
Egy ilyen fordulatnak ugyanakkor nincs túl sok realitása. Bár a két nagy brit párt távozása után az ECR-ben és az EFDD-ben bizonyosan nagy mozgások lesznek, a mérsékeltebb ECR-tagoknak a Néppárt valószínűleg vonzóbb alternatíva, mint az akár Orbán Viktorral megerősített szélsőjobboldal. Krekó Péter, a Political Capital ügyvezető igazgatója szerint az EP-ben általánosságban jellemző egyfajta középre húzás, a pártok akár ideológiájukkal szemben is a centrum felé törekednek. Erre példa, hogy az ECR eljelentéktelenedésétől tartó PiS állítólag a Néppárt felé tapogatózik, igaz, egyelőre kevés sikerrel. További nehézség, hogy egy elképzelt összeurópai bevándorlásellenes koalícióban olyan pártok kerülnének egy platformra, amelyek belföldön egymás ellenfelei, elég itt a Jobbikra és a Fideszre, a két cseh vagy a három szlovák pártra gondolni.
| ||
| ||
Nem elhanyagolhatók a politikai irányvonalak különbségei sem. A Svéd Demokraták például
EU-kilépési népszavazással kampányolnak a szeptemberi svéd választás előtt, míg a frissen kormányra került olasz populisták vagy Marine Le Penék éppen egy mérsékeltebb imázson dolgoznak. Bár az integráció ellenzésén túl valóban a bevándorlásellenesség lehetne az összekötő kapocs, itt sem teljes az egység. A Magyarországról az Európai Parlament állampolgári, jogi, bel- és igazságügyi bizottságában készülő Sargentini-jelentéshez például az olasz ötcsillagos képviselők terjesztettek be olyan módosítót, amely a kvótadöntés elszabotálása miatt is elítélte volna a magyar kormányt.
Fontosabb, hogy egyelőre sem Orbánnak, sem az EPP vezetőinek nem érdeke a szakítás. Bíró-Nagy András, a Policy Solutions kutatási igazgatója szerint biztosra vehető, hogy jövő május után az EPP veszít a súlyából a parlamentben, hiszen a nagy tagállamok közül Franciaországban és Olaszországban gyakorlatilag összeomlott, Németországban és Spanyolországban meggyengült a mérsékelt jobboldal. Az EPP jelenleg 30 mandátumos előnye is csökkenhet a második legerősebb frakcióval szemben, ami felértékelheti a Fidesz várhatóan legalább 12, a határon túli magyar pártokkal együtt 15 képviselőjét. Milan Nič, a German Council on Foreign Relations elemzője is valószínűtlennek tartja a választás előtti kenyértörést a Fidesz és az EPP között. „Orbán és a frakció vezetői is meg akarják várni az eredményeket, utána dönthetnek, hogyan tovább” – mondja. Szerinte Orbán legfeljebb azzal zsarolhatja majd a Néppártot, hogy a Fidesz lehet a mérleg nyelve, de azt nem hiszi, hogy ha kilépne, jelentős közép-európai EPP-tagok vele tartanának. „Csehországban, Szlovákiában, Lengyelországban nem látok ilyen pártot, és a horvát HDZ vagy a szlovén SDS is kétszer meggondolja majd, érdemes-e otthagyni a centrumot” – véli Nič.
Az EPP-t ráadásul a politikai spektrum másik oldaláról is támadás érheti. Bíró-Nagy András úgy véli, ha a Fidesz bent marad, és különösen, ha a PiS is csatlakozik, akkor a skandináv és a Benelux államok EPP-képviselői könnyen megunhatják a pártcsalád illiberalizálódását. Ebben az esetben az Emmanuel Macron pártjával megerősített liberálisok jelenthetnének vonzó alternatívát. Az egyelőre nem világos, hogy Macron új európai pártcsaládot alapít-e, vagy a jelenlegi liberális frakcióhoz, az ALDE-hez csatlakozik, de elemzők paradox módon az euroszkeptikus populisták mellett a pro-európai liberálisok erősödését várják a májusi voksolás után. Ezzel együtt nagy meglepetés lenne, ha az EPP elveszítené relatív többségét. Jávor Benedek szerint, ha a Fideszt kidobják az EPP-ből, a legvalószínűbb forgatókönyv szerint egy körülbelül 100 fős frakciót hozhatna össze az ECR és az EFDD romjain, amitől jobbra maradna egy további tömörülés. Egy Orbán-féle koalíciónak ráadásul minden bizonnyal nem ő lenne a vezető ereje, jelenleg a francia, a német és az olasz populistáknak, de a PiS-nek is több mandátum néz ki, mint a Fidesznek.
Hogy kié lesz a legnagyobb frakció az EP-ben, annak önmagán túlmutató jelentősége van, az úgynevezett Spitzenkandidaten (csúcsjelölti) megállapodás szerint ugyanis az EP kizárólag a legtöbb mandátumot szerző frakció jelöltjét választhatja meg az Európai Bizottság elnökévé 2019 őszén. De az euroszkeptikusok erősödése a személyi kérdéseken túl is jelentősen megkavarhatja az erőviszonyokat. Ebben a ciklusban az EPP és a szocialisták nagykoalíciója abszolút többségben volt a parlamentben, de bizonyos kérdésekben zöld–liberális–szocialista vagy liberális–néppárti–konzervatív többség is összejöhetett. A május után várható kiegyenlítettebb mandátumszámokkal sokkal nehezebb lesz egy-egy javaslathoz többséget szerezni, ami a teljes EU intézményi dinamikáját is megboríthatja. Jávor Benedek szerint „hagyományosan a parlament volt a legprogresszívebb, leginkább pro-európai, föderalizációpárti az uniós intézmények közül. A Tanács inkább a nemzeti érdekeket védelmezte, az Európai Bizottság pedig középen helyezkedett el. 2019-ben ez a felállás akár meg is változhat.”
