Feltárulnak az orosz megszállók ukrajnai kegyetlenkedései

Előre megfontolt szándékkal

Külpol

Az orosz hadsereg Kijiv környéki kivonulásával napvilágra kerülő atrocitásokból és az ostromlott városok híreiből világosan látszik, hogy a lakosság elleni megtorlás az orosz hadviselés kulcsfontosságú eszköze. Mi történt Bucsában és a környező településeken, és merre tart a másfél hónapja zajló orosz offenzíva?

Február 24-én Ukrajna rakéták hangjára ébredt. Az azóta történtek köztudottak: négyirányú offenzíva indult egyrészt Kijivet és környékét célozva; másrészt északkeleten, Csernyihiv, Szumi és Harkiv környékén; harmadrészt a nyolc éve annektált krími bázisukból indítva délen, Herszon, Mikolajiv és Zaporizzsja területén; végül keletről, szintén nyolc éve hibrid háborús tevékenységgel elcsatolt bábállamok területéről indítva, a Donbasznál. Mind a négy irányból úgy 100–200 kilométeres sávban hatoltak be az orosz alakulatok Ukrajna területére (északon Belarusz hathatós támogatásával), körbevették a nagyobb városokat, többet ostrom alá vettek. Az offenzívát rakétatámadások egészítették ki, a legnyugatibbak Lviv és Luck területén, a lengyel határtól 75, illetve 100 km-re. Földön és levegőben egyaránt hatalmas rombolást végeztek, rengeteg civil áldozattal, nem katonai létesítmények elpusztításával.

Március 25-én az orosz védelmi minisztérium bejelentette, hogy a háború – az ő szóhasználatukban: speciális hadművelet – első szakaszát befejezettnek nyilvánítják, és innentől a Donbasz területére vonják át az erőiket. Addigra a legnagyobb sikereket a déli fronton érték el az oroszok: február 28-ra elfoglalták a zaporizzsjai nukleáris erőművet, ostrom alá vették Mariupolt, Bergyanszkot és Melitopolt, március első napjaiban elfoglalták Herszont. Március végére a majdnem félmilliós Mariupol épületeinek 85 százaléka elpusztult, Herszon megye egésze orosz megszállás alatt áll, Miko­lajivban és környékén még folynak a harcok, az ukrán hadsereg sikeresen tartja a várost.

Északkeleten Szumi és Csernyihiv (250, illetve 300 ezer fős városok) hónapos ostrom alatt álltak, Ukrajna második legnagyobb városa, a 1,5 milliós Harkiv sorsa még mindig bizonytalan. Az elmúlt másfél hónapban kazettás bombákat is bevetettek az oroszok, és sok rakétatalálat érte a város szinte összes negyedét. A lakosság kb. kétharmada elmenekült. A keleti fronton Volnovahát és Scsasztját gyakorlatilag a földig bombázták a Donecki Népköztársaság és az oroszok alakulatai, március végére Luhanszk megye korábban ukrán kézen lévő területei is gyakorlatilag teljesen orosz megszállás alá kerültek, Doneck megye felével együtt.

A háború második szakaszában itt intenzív harcok és atrocitások várhatók, ennek nyitánya volt a kramatorszki vasútállomás elleni bombatámadás április 8-án, amelyben több mint 50 ember életét vesztette, és akár 400-an megsebesülhettek; a halálos áldozatok száma minden bizonnyal nőni fog. Az ukrán hatóságok április elején figyelmeztetést adtak ki, hogy a keleti front megerősítése miatt valószínűleg újabb támadás várható Harkiv ellen is.

Az igazi fordulat a kijivi régióban és az északkeleti front nyugati részén történt a közelmúltban. Az invázió első napjaiban az oroszok megszerezték Pripjaty városát és a csernobili erőművet, illetve a kijivi régió sok kisebb települését, de a 64 kilométer hosszú konvoj, amely Kijiv felé tartott, végül nem tudta körbevenni a várost, az ukrán erők sikeresen visszatartották őket, és Kijiv körül több kisvárost visszafoglaltak. Április első napjaiban a kijivi terület egészét biztonságosnak nyilvánította az ukrán vezetés, pár nappal később elkezdtek kinyitni a gyógyszertárak, a kávézók. És megkezdődött a korábban hozzáférhetetlen, megszállt területeken talált állapot dokumentációja.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.