Kim Dzsong Un előkerült és rögtön a a háborús nukleáris elrettentés erősítéséról szóló új javaslatról tárgyalt

  • narancs.hu
  • 2020. május 24.

Külpol

Előtte három hétig nem jelent meg a nyilvánosság előtt.

Kim Dzsong Un elnökletével tartotta meg ülését az észak-koreai munkapárt központi katonai testülete, a tanácskozáson megvitatták a többi között a háborús nukleáris elrettentés erősítéséról szóló új javaslatot - jelentette a phenjani kommunista vezetés szócsöveként számon tartott KCNA hírügynökség vasárnap.

A Yonhap dél-koreai hírügynökség által idézett jelentés hírértékét növeli, hogy Kim Dzsong Un ismét három héten át nem jelent meg a nyilvánosság előtt. A szöuli újraegyesítési minisztérium pénteken beszámolt arról, hogy Kim utolsó nyilvános szereplése május 1-jén volt, miután előtte húsz napon keresztül nem adott magáról hírt. Nem jelent meg például azon az ünnepségén sem, amelyet nagyapjának, a népi Korea alapítójának születésnapi évfordulóján rendeztek, így találgatások keltek szárnyra világszerte egészségi állapotának válságosra fordulásáról, mi több, haláláról.

A KCNA vasárnapi jelentése szerint a munkapárti katonai testület ülését a nemzetvédelmi erők további megszilárdításával kapcsolatos követelmények megvitatásának szentelték, szó volt a háború megelőzéséről bel- és külpolitikai eszközökkel. A tanácskozáson megvitatták a háborús nukleáris elrettentés megerősítését felvázoló új javaslatot, amely kiköti, hogy a hadászati erők bevetése kizárólag végszükség esetén történhet. A tanácskozás résztvevői rámutattak a hadsereg szervezésének egyes hiányosságaira, és megvitatták ezek kiküszöbölésének lehetőségeit.

A KCNA nem részletezte, hogy a nukleáris elrettentés megerősítését illetően milyen új elképzelések hangzottak el a tanácskozáson.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

A pribék és áldozatai

Vannak példák a filmtörténetben, amelyeknek kiindulópontja az egykori áldozat jellemzően váratlan, ritkábban tudatos találkozása börtönőrével/kínzójával. Liliana Cavani Az éjszakai portásától Denis Villeneuve Felperzselt földjén át Jonathan Teplitzky A háború démonjai című filmjéig találhatunk néhány (nem olyan sok) példát erre az alaphelyzetre.

Táborlakók

A holokauszt történetének van egy makacsul újratermelődő perspektívája: Auschwitz mindent elnyel, a többi helyszín pedig vagy ennek a gravitációs mezőnek a peremére szorul, vagy egyszerűen kiesik a látómezőből. Szécsényi András Csereláger című könyve nem akar leszámolni ezzel a perspektívával – csendesebben, de határozottabban tesz mást: elmozdítja.

Együttélési problémák

Panaszt tett a szegedi önkormányzati ingatlankezelő cég munkatársára egy ügyvéd, akivel ügyfelei érdekében tárgyalva nem tudott szót érteni. A cég lépett: elbocsátotta az ügyvéd élettársát, aki próbaidőn dolgozott ott. Az eset az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala elé került.

Csak a csönd

Máig nem kárpótolták a Felvidékről kitelepített magyarokat, noha a magyar Alkotmányíróság (AB) már 1996-ban kimondta e helyzet alkotmányellenességét. Az AB akkor a rendezés határidejét 1997-re tűzte ki. A köz­vélemény erről az ügyről jószerivel semmit nem tud.

Tényleg politikai döntések születnek a magyar sajtóperekben?

A Bors különszámának betiltásán azért lepődhettek meg a fideszes politikusok, mert az utóbbi években nem ehhez a bírói gyakorlathoz szoktak. A propaganda­média és a Fidesz lejárató kampányainak védelmében a bíróságok többször is abszurd döntéseket hoztak, ám amikor a miniszterelnök perelt, már más szabályokat alkalmaztak.