A nagy érdeklődéssel várt orosz- kínai csúcstalálkozónak az eredmények fényében nagyobb volt a füstje, mint a lángja. Igaz ugyan, hogy a két óriásállam (egyikük a Föld legnagyobb kiterjedésű, a másik a legnépesebb országa) vezetői nem takarékoskodtak a bombasztikus szavakkal és a Washingtonnak címzett bírálattal. Mégis, a megfogalmazásoknak nem volt "sava-borsa", s erről paradox módon éppen az Egyesült Államok tehet, az a hatalom, amely Moszkva és Peking bosszúságára 1991 óta vitathatatlan és egyedüli szuperhatalomként maradt talpon a nemzetközi porondon, s kertelés nélkül vallja, hogy maga kívánja megszabni a világpolitika fő csapásirányait.
Hány pólus?
A kárhoztatott "egypólusú világrend" tág teret foglal el a közös nyilatkozatban. Oroszország és Kína egyaránt azon a véleményen van, hogy a nemzetközi kapcsolatokban "kölcsönös tiszteletre, egyenlőségre és kölcsönös előnyökre van szükség, nem pedig hegemonizmusra és erőpolitikára... Minden ország egyenlő, legyen kicsi vagy nagy, szegény vagy gazdag, erős vagy gyönge. Egyetlen ország sem törhet hegemóniára, nem folytathat erőpolitikát, s nem sajátíthatja ki a nemzetközi ügyek intézését."
A fenti idézetet a nemzetközi sajtó és a megfigyelők egyértelműen Amerika-ellenes oldalvágásként értelmezték, de a washingtoni külügyminisztérium szóvivője meglepően "cool" módon reagált. Nicholas Burns nem látott okot felháborodásra vagy tiltakozásra. Ugyanakkor egyértelműen leszögezte, hogy az Egyesült Államok különleges hatalommal és befolyással rendelkezik a Földön. "Világunkban a hatalmat és a befolyást az érdekek, a gazdasági erő, a katonai erő, a politikai befolyás és értékek szabják meg. Azt hiszem, világos, hogy az egyetlen ország, amely mindezekkel rendelkezik, az Egyesült Államok. Ez azonban nem jelenti azt, hogy bármiféle uralomra vagy egypólusú világrendre törekednénk" - hangoztatta Burns.
Ahhoz képest, hogy Jelcin "a XXI. század sorsát meghatározó, kiemelkedő, sőt történelmi jelentőségű eseménynek" minősítette kínai kollégájával folytatott tárgyalásait, a konkrétumok viszonylag szerények. Jiang ötnapos moszkvai tartózkodásának alighanem legfontosabb napirendi pontja volt a néhai kínai-szovjet határ mentén telepített haderők csökkenését előirányzó szerződés aláírása. Ennek értelmében Oroszország, Kazahsztán, Kirgízia és Tádzsikisztán, illetve Kína összesen 3900-3900 harckocsit, 4500-4500 páncélozott járművet, valamint 130-130 ezer katonát állomásoztathat a határvonal menti 100 kilométer szélességű sávban. Az egyezmény kiterjed a katonai repülőgépekre is, de nem érinti a nukleáris és a repülőgép-elhárító rakétákat.
Ingatag pillérek
Jóllehet Jelcin és Jiang föllépésén látszott: mindketten azt szeretnék, ha a Nyugat megborzongana az orosz-kínai partnerség hallatán, a legtöbb elemző bizonyosra veszi, hogy Moszkva és Peking "stratégiai szövetsége" csupán időleges. E viszonynak három pillére van, ám ezek sem ígérkeznek tartósnak. Az első a Nyugattal szembeni duzzogás. Ezt Moszkva esetében a NATO eldöntöttnek látszó keleti irányú bővítése, Peking szempontjából pedig az emberi jogok megsértése miatti bírálatok, valamint a Hongkong jövőjét érintő "belepofázások" váltották ki. A második pillér a regionális stabilitáshoz fűződő kölcsönös érdek: egyikük sem kívánja, hogy a közös szomszédságukat képező Közép-Ázsiában megerősödjön az iszlám fundamentalizmus vagy kitörjön az anarchia. Végül a harmadik a kétoldalú fegyverkereskedelem; a nyugati embargó nyomán Moszkva vált Kína első számú szállítójává. Az utóbbi öt évben orosz cégek több mint ötmilliárd dollár értékű "árut" (ezen belül 72 darab Szuhoj-27 típusú vadászgépet) adtak el Pekingnek. Tavaly pedig megállapodás született arról, hogy licenc alapján Kína maga is gyárthatja ezt a géptípust.
A hadiipari kooperáció nyilvánvalóan csak addig virágzik, amíg Peking nem juthat korszerű fegyverekhez Európától vagy Japántól. Ráadásul a fegyverkereskedelemnek a gazdasági előny mellett kockázata is van: a Bajkálon túli területek orosz parancsnokait már most is aggasztja, hogy olyan kínai egységekkel néznek farkasszemet, amelyeknek orosz harci gépei jobb állapotban vannak az övéiknél.
Harminc év múlva
A regionális biztonságot tekintve Kína legalább annyira vetélytársa, mint amennyire partnere Oroszországnak Közép-Ázsiában. A dinamikusan növekvő kínai gazdaságnak jelentős mennyiségű importenergiára lesz szüksége - ez pedig arra ösztönözheti Pekinget, hogy különleges viszonyt építsen ki az olajban és földgázban gazdag közép-ázsiai köztársaságokkal. Márpedig ez aligha vágna egybe a térséghez fűződő moszkvai elképzelésekkel és érdekekkel. Hosszabb távon Peking azzal is számolhat, hogy egy muzulmán állam a világ vezető hatalmainak sorába emelkedik. Húsz-harminc év múlva ez a grémium az Egyesült Államokból, az EU-ból, Japánból s talán Oroszországból fog állni. Ekkor Kína számára várhatóan egy iszlám hatalom lesz a legalkalmasabb arra, hogy segítsen Pekingnek ellensúlyt képezni legfőbb riválisaival, Amerikával és Európával szemben.
Moszkvának szintén föl kell mérnie, mik lesznek az érdekei a 30 évvel későbbi világban. Kína számára kedvező volna, ha Moszkva úgy döntene, hogy hosszú távú érdekei egy Nyugat-ellenes szövetség felé orientálják. Csakhogy egy eurázsiai ország aligha fog erre az álláspontra helyezkedni. Oroszországnak ugyanis hosszú távon jóval több félnivalója van egy megerősödő Kínától, mint a Nyugattól. Így Moszkva esetében a Nyugattal szembeni füstölgés (Kínával ellentétben) mindenképpen csak rövid távúnak ígérkezik.
Dorogman László
Az orosz-kínai kapcsolatok fél évszázada
1949. október 2. Moszkva, egy nappal a kikiáltás után, elismeri a Kínai Népköztársaságot.
1950. február 15. A Szovjetunió és Kína barátsági és kölcsönös segítségnyújtási szerződést köt. Moszkva mintegy 160 ipari beruházás megvalósításához nyújt segítséget Kínának.
1950-53 A két ország közösen segíti a koreai háborúban az Északot.
60-as évek közepe A viszony lehűl, mert Peking és Moszkva egyaránt vezető szerepre törekszik a kommunista világon belül.
1969. augusztus A közös távol-keleti határ mentén vívott véres összecsapások a viszony mélypontját jelzik.
1982. december Párbeszéd kezdődik a kapcsolatok normalizálásáról.
1989. május Gorbacsov pekingi látogatása alatt megállapodás születik a viszony rendezéséről.
1991. május Jiang Zemin moszkvai látogatása alatt egyezményt írnak alá a keleti határszakasz pontos kijelöléséről.
1992. december Jelcin Pekingbe látogat.
1993. szeptember A közös határ nyugati szakaszát rögzítő egyezmény aláírása.
1994. szeptember Jiang Zemin Moszkvában aláírja Jelcinnel a partneri viszonyt szentesítő nyilatkozatot, valamint azt a megállapodást, amelynek értelmében a felek ezentúl nem irányítják egymásra atomfegyvereiket.
1995. május A II. világháború befejeződésének 50. évfordulóján rendezett moszkvai megemlékezésen részt vesz a kínai elnök is.
1996. április Jelcin újabb pekingi útja. Vendéglátóival, valamint a kazah, a kirgiz és a tádzsik elnökkel bizalomerősítő intézkedésekben állapodnak meg a néhai szovjet-kínai határ mentén.
1997. április Jiang Zemin elnök ismét Moszkvában jár; Jelcinnel aláírja az új világrendről szóló közös nyilatkozatot, továbbá megállapodás születik a határ mentén állomásozó fegyveres erők csökkentéséről.
