A kisebbik rossz - Peru az elnökválasztás után

  • - kovácsy -
  • 2006. június 15.

Külpol

Dél-Amerikában továbbra is keresik a receptet a demokrácia, a társadalmi és politikai stabilitás, a gazdasági fejlődés és a szociális igazságosság összeegyeztetésére. Peruban az USA- és szabadpiac-barát Alejandro Toledo nemzetgazdasági szempontból sikeres négy elnöki éve után most nagyot lendült balra a politikai inga, és a szavazók többsége végül a mérsékeltebbnek tűnő jelölt mellett voksolt.

Dél-Amerikában továbbra is keresik a receptet a demokrácia, a társadalmi és politikai stabilitás, a gazdasági fejlődés és a szociális igazságosság összeegyeztetésére. Peruban az USA- és szabadpiac-barát Alejandro Toledo nemzetgazdasági szempontból sikeres négy elnöki éve után most nagyot lendült balra a politikai inga, és a szavazók többsége végül a mérsékeltebbnek tűnő jelölt mellett voksolt.

*

Alan García egyesek szerint csak azért győzött, mert az első fordulóban néhány ezer szavazattal a harmadik helyre szorult jobboldali jelölt, Lourdes Flores támogatói jobb híján őmellé álltak a sokak számára riasztóan populista és radikális Ollanta Humalával szemben. Humala jobban szereti nacionalistának, mint baloldalinak mondani magát, ennek megfelelően a neokolonializmus elleni harc, vagyis az Amerika- és általában globalizációellenesség állt választási ígéretei középpontjában. Nem ok nélkül persze, hiszen a 28 milliós ország lakosságának a fele változatlanul az ENSZ által megállapított létminimum alatt tengődik, a többség feketén vállal munkát, kívül rekedve bármiféle szociális védőhálón, már amennyiben érdemes egyáltalán ilyesmiről beszélni ott, ahol a szegényebb vidékeken sok helyen ivóvíz sincs, és védőoltásokat sem kapnak az emberek. Eközben a gazdasági növekedés a számok szintjén lendületes: 7 százalék közelébe ért az elmúlt két évben - hála az ország természeti kincseinek, az aranynak, réznek, cinknek, kőolajnak és az emelkedő világpiaci áraknak, amelyek a külföldi befektetők dollármillióit Peruba csábították. Humala olvasatában mindez egyenlő a neokolonializmussal, amely ellen a külföldi társaságok hasznának a megcsapolásával, visszaállamosítással kell védekezni - és ezzel a venezuelai elnök, Hugo Chávez retorikájához csatlakozik. Chávez az év elején megválasztott, hasonlóan gondolkodó bolíviai elnök, Evo Morales után Peruban is szívesen ölelt volna keblére egy hasonszőrű vezért, ezért nagy élvezettel ócsárolta a végül győztes Garcíát, ami a kampány során országközi szóváltásokhoz, nagykövet-visszahíváshoz vezetett. Garcíának viszont még szavazatokat is hozott, hiszen a Humala nacionalista hevülete által gerjesztett nemzeti öntudat számára, amelyben az ellenség szerepét egy 1879-83 közötti, perui részről területvesztéssel végződött háború óta Chile tölti be, Chávez üzengetései is túllépték a tűréshatárt.

Perunak főleg a középső és déli, mezőgazdasági vidékei szegények, ahol a lakosság jelentős része éppúgy kokatermelésből él, mint Bolíviában vagy Kolumbiában, amely után már a második helyen áll a világ kokaintermelőinek erősorrendjében. Az Egyesült Államokkal évek óta ápolt jó viszonynak egyenes következménye a kokaültetvények kiirtása, ami azonban itt csak kézi erővel, nem pedig repülőgépes méregszórással történik. Természetesen Peruban is voltak és vannak elképzelések kevésbé rossz-hírű termények elterjesztésére, de ezek eddig nem sok sikert arattak, már csak azért sem, mert egész régiók vonták ki magukat a központi hatalom befolyása alól, és ezekbe rendőr, adóhivatalnok, egyáltalán: állami ember évek óta be nem tette a lábát. Ez ráadásul még csak nem is tekinthető a közállapotok romlásának: tizenöt éve a Fényes Ösvény erőszakosan egyenlőség-párti maoista gerillái uralták az Andok lejtőit, míg Alberto Fujimori hosszú elnöki évei során ugyanolyan erőszakos eszközökkel le nem verte őket a hadsereg, hogy aztán 2001 után, egy következetes társadalmi megbékélési politika, a korábbi katonai visszaélések kivizsgálása során kisimuljanak a polgárháborús viszonyok.

Alan García már 1985 óta szereplője ennek a tablónak. Ekkor, 36 évesen választották először államfővé, egy 1921-ben alakult, nemzetközi babérokra törő mozgalom, az Amerikai Népi Forradalmi Szövetség (APRA) képviseletében. Vad államosításokba kezdett, és csapata élén lendületesen szétverte az ország gazdaságát, a Nemzetközi Valutaalap diktátumát emlegetve és szidalmazva korlátozta a kül-földi hitelek törlesztését, s kijelen-tette, hogy igenis költhet többet az állam, mint amennyi bevétele van. Ez öt év alatt olyan hiperinflációhoz vezetett, hogy utána egymillió az egyhez arányban lehetett váltani az új, konszolidációs valutát. Az ország szabályos elnyomorodását aztán a gerillamozgalmak megerősödése követte, úgyhogy akkor ép ésszel senki sem gondolta, hogy Alan García valaha is visszatérhet Peru politikai életébe. Ehhez képest már öt évvel ezelőtt is bejutott a második választási fordulóba, amelyet végül a jobboldal jelöltje nyert meg.

A mostani kampányban Humalának hagyta a szélsőséges jelszavakat, és minthogy zseniális népszónoknak mondják, középre helyezkedve meg tudta előzni a szegény tömegek felé nyitni képtelen jobboldali jelöltet. Most pedig győzött, és mit is mondhatna mást, mint hogy tanult a saját hibáiból. Ebben reménykednek azok a vállalkozói körök is, akik kényszeredetten bár, de végül mögé álltak. A Washingtonnal nemrég megkötött, de még nem ratifikált szabadkereskedelmi megállapodást nem akarja felmondani, mint Humala, csak felülvizsgálni. Nem akarja államosítani a bányákat, csak újratárgyalni a bányászati jogok árát. Megígérte, hogy a nemzeti bank és a gazdasági tárca élére független szakembert nevez ki. És ami még lényeges: a peruiak nem tartanak attól, hogy diktatórikus hatalomra tör.

Hatalmas teher nyomja: ha nem talál megoldást a szegénység enyhítésére, ha nem tud új munkahelyeket teremteni, ha nem sikerül lépnie az egyre erősebb, és más protestáló - környezetvédő, a perui kistermelők jövőjét nem ok nélkül féltő globalizáció- és szabadkereskedelem-ellenes - csoportokkal is egyre inkább együttműködő cocalerók pacifikálása ügyében, akkor nincs mese: Humala öt év múlva hatalomra kerülhet. Politikai szövetsége, az Unió Peruért áprilisban jóval több mandátumot szerzett a parlamenti választásokon, mint az APRA. ' maga pedig kizárt bármiféle közeledést a két szervezet között. García tehát nem riaszthatja el a külföldi befektetőket és potenciális hitelezőket, miközben erőteljes jóléti intézkedé-seket kell hoznia, ami elsősorban finanszírozási kérdés. Mindehhez pedig több politikai muníció kell annál, hogy alighanem még mindig ő a kisebbik rossz.

Neked ajánljuk