Kolozsvár a választások előtt: Lenn, a messzi délen

  • Szerbhorváth György
  • 2000. november 16.

Külpol

a Királyhágón, úgy érezte, Ugandában jár, de aztán később már látta, "több tiszta fejű, értelmes emberrel találkozik itt az ember, mint Budapesten". Lelke rajta - én rögtön szinte otthon, a Balkánon éreztem magam, nem pedig Afrikában, igaz, ott se jártam még sose.
a Királyhágón, úgy érezte, Ugandában jár, de aztán később már látta, "több tiszta fejű, értelmes emberrel találkozik itt az ember, mint Budapesten". Lelke rajta - én rögtön szinte otthon, a Balkánon éreztem magam, nem pedig Afrikában, igaz, ott se jártam még sose.Akolozsvári egyetem harmad-éves politológusainál érdeklődöm először, hogy is van az, hogy az erdélyi magyarok petíciót írogatnak alá annak érdekében, hogy a magyar (azaz egy másik) állam kormánya adjon nekik útlevelet vagy állampolgárságot. A hat lány mond is valamit meg nem is: egyikük szerint a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) el van szállva, midőn a magyar kormánynál ugrál a külhoni állampolgárság ügyében. Másikuk szerint mindez utópia, nem lesz itt semmiféle útlevél meg magyar állampolgárság. A decemberre beígért kerettörvény sem érdekli őket, az erdélyieket nem a három hónapos munkavállalás izgatja,

hanem az útlevél,

a vízum nélküli utazgatás a nagyvilágban. Az aláírásgyűjtésről tudnak is meg nem is, egyikük az RMDSZ fölösleges lépésének tartja a dolgot, hisz a Fidesz ilyesmit nem ígért, csak az RMDSZ most be akarja bizonyítani, hogy a nép (mármint az erdélyi magyar) most éppen ezt akarja.

És ebben van is valami. Ugyanis egy márciusban felvett és most nyilvánosságra hozott felmérés szerint, amit a helyi Etnikumközi Viszonyok Kutatóközpontja végzett az RMDSZ megbízásából, a válaszadók legnagyobb része számára a legfontosabb ügy az önálló magyar egyetem megalapítása - amiről az utóbbi időben viszont egyre kevesebbet hallunk (a szakértők szerint ez különben is eleve rossz ötlet, nem új egyetem kell, hanem a már meglévő kolozsvárin kellene rendbe rakni a dolgokat). Ebben a felmérésben még rá sem kérdeztek arra, érdekli-e és mennyire az erdélyi magyarokat a státus-, avagy kedvezmény-, avagy kerettörvény, a külhoni vagy kettős állampolgárság. Most viszont - lám, éppen közvetlenül a választások előtt - ez vált központi témává, miután a Frunda György elnökjelöltségét támogató aláírásgyűjtést az RMDSZ összekapcsolta ama petícióval, amit a magyar kormányhoz intéznek a külhoni állampolgárság ügyében.

A politológuslányok először fognak szavazni, és persze az RMDSZ-re - mert a magyarok így tesznek, legyen akármilyen is a véleményük a pártról. Ezt a felmérés is megerősíti: a megkérdezettek között a biztos szavazók 95 százaléka az RMDSZ-re szavaz, a tét inkább az, hányan fognak elmenni. Az RMDSZ számára ez pedig meglehetős mozgásteret teremt, már ami a kampánytémát illeti. Hogy most ez merült föl, valószínűleg összefüggésben lehet azzal, hogy a felmérés szerint egy év alatt nőtt a kivándorlási szándék, főképpen a fiatalok körében.

Hogy ez utóbbi miért van így, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) irodájában érdeklődöm, miután a Székelyföldről kéthetente ideutazó

prof az egyik talponállóban

rávilágít arra, hogy az egyetem helyzete rossz, akárcsak a diákállag: mint Magyarországon, itt is fejpénz dukál a hallgatók után, aztán boldog-boldogtalant felvesznek, aminek logikus következményeként se terem, se színvonal, se semmi. Mellettünk egy román tanár közben az órájára készül, filctollal aláhuzigált oldalakból ismétel, a szerző Arisztotelész.

A KMDSZ-ben az elnök Boda Szabolcs rohangál, később a Music Pubban látom őt viszont, ott is rohangál, de ő sem tud differenciált választ adni arra, miért támogatták ők is az aláírásgyűjtést: "Ez természetes dolog." Boda szerint káoszhangulat van, mert ha Magyarország EU-tag lesz, ők megint szívnak. Mit csodálkozok hát azon, hogy a fiatalok egy része el akar innen húzni, igaz, Kolozsvárra ez kevésbé jellemző, mint például Temesvárra, ahonnan - szerinte - a magyar diákok kilencven százaléka külföldre távozik.

Elit nép nélkül

Az RMDSZ kolozsvári irodájában - fenn van a hegytetőn, így a nép nem ugorhat be minden öt percben valaminő magyarságügyben - nagy a pezsgés, kampányanyagok tornyosulnak. Kampány van, ró meg egy titkárnő, de azért az elnök úr tíz percre fogad. Kérdem, minek kampányolnak, amikor a magyarok úgyis rájuk szavaznak, mások meg nem. Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke örül, hogy így látjuk Budapestről a helyzetet, de hát nem mindegy, hányan mennek el szavazni. Igazak-e a vádak, kérdezem, hogy az RMDSZ voltaképp lenyúlta az MVSZ indítványát a külhoni állampolgárság ügyében, jobbról előzte Patrubányékat, és hogy mindez a kampány része-e? Takács szerint korántsem; ők nemzetpolitikában gondolkodnak már régóta, aminek ez szerves része, érthető, hogy izgulnak Magyarország EU-tagsága miatt, hisz 1989 vívmánya éppen az volt, hogy szabadon járhattak Magyarországra, összenőhetett valamelyest az, ami összetartozik. Ám Schengen után megint lezárulhat a határ, és marad a kommunista gettó. Az MVSZ-ről meg annyit, hogy az emberek ide járnak hozzájuk, ők vetették fel, hogy ha már Frundának gyűjtik az aláírásokat, kössék össze a hasznost a hasznossal. És az is hamis vád, hogy a magyar kormányra akarnának nyomást gyakorolni: csupán az erdélyi magyarok véleményét artikulálják arrafele, amúgy is Orbán és az RMDSZ véleménye egy. De az RMDSZ-é és Németh Zsolté nem, vetem fel, hisz a külügyi államtitkár olyasmit nyilatkozott, hogy őket aztán semmiféle petíció nem érdekli. No igen, mondja erre az ügyvezető elnök, de ő senkit nem fog most itt minősíteni, minek. Rátérünk az egyik legérzékenyebb pontra: a román alkotmány szerint kettős állampolgár nem tölthet be választott tisztséget. Azaz ha az erdélyi magyarok külhoni vagy kettős állampolgárságot kapnának, választhatnának ugyan, de közülük senki sem lenne választható. Ergo vagy nem lennének képviselői semmilyen szinten, vagy pedig az erdélyi magyar politikai elit nem lenne kettős állampolgár. Legalábbis az első generáció, mert második a dolgok logikájából kifolyólag nem is igen lenne. Takács minderre azt válaszolta, tökéletesen tudatában vannak e problémának, mérlegelik a kérdéskört, és hát miért is ne férne bele a dologba az, hogy a nép kettős, míg politikai elitje csak román állampolgár lenne. Viszont igaz lehet az is, gondolom már elmenőben, hogy jobb - a Takács-féle mérsékelt RMDSZ-vezetés szemponjából jobb -, ha a kettős állampolgárságot ők forszírozzák (majd elfelejtik a választások után), mint Tőkésék, akik viszont néhány hónapja a lovak közé dobták a gyeplőt, és a minél rosszabb, annál jobb elve szerint ott gyűrnek alá az RMDSZ-nek, ahol nem szégyellnek.

Aztán lebattyogtam a főtérre - két, alighanem filozopter román fiatalember mögött haladtam, akik többször is kiejtették a posztmodern szót -, beültem a Bahia kávézó melletti másik kocsmába, ahol indiai zene ment, a multikultit a füstölőpálcika is biztosította, a román és magyar fiatalok pedig érzékelhetően tojtak Funarra, az RMDSZ-re, az állampolgársági ügyekre.

Már ahogyan az Ugandában is lenni szokott.

Szerbhorváth György

(Kolozsvár)

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.