Kórházba szállították Donald Trumpot

  • narancs.hu
  • 2020. október 3.

Külpol

Az elnököt Remdesivirrel kezelik. Az éjjel már Twitter-bejegyzést írt a bethesdai Walter Reed katonai kórházból.

Donald Trump amerikai elnököt helyi idő szerint pénteken délután a Washingtonhoz közeli bethesdai katonai kórházba szállították, miután koronavírus-fertőzést állapítottak meg nála és a feleségénél – jelentette be a Fehér Ház.

A kiadott közleményt aláíró Kayleigh McEnany szóvivő leszögezte, hogy az elnök változatlanul jó hangulatban van, végigdolgozta a napot, a fertőzés tünetei pedig változatlanul enyhék.

A tájékoztatás szerint Trump elővigyázatosságból, orvosai tanácsára ment kórházba, ahol néhány napot tölt, azonban onnan továbbra is ellátja feladatait.

Mielőtt a Bethesdában lévő Walter Reed katonai kórházba szállították helikopterrel az elnököt, orvosa, Sean Conley közleményt adott ki, amelyben tudatta, hogy poliklonális antitest készítményt adagoltak Trumpnak, aki az infúziós kezelés után is jól volt. Emellett cinket, D-vitamint, aszpirint és még két másik szert kapott. Conley szerint az elnök csak fáradékonyságra panaszkodik.

A first ladynek nem javasolták, hogy elővigyázatosságból kórházba menjen. Melania Trump szintén láztalan, enyhén köhög és fejfájása van.

Közben elemzők számba vették, hogy az elnök környezetében korábban kik fertőződtek meg. A Politico című lap összeállítást is készített erről. Eszerint Robert O'Brien nemzetbiztonsági tanácsadó a nyáron fertőződött meg, szintén enyhe tünetei voltak, és augusztus elején már vissza is térhetett a munkába. Katie Miller, Mike Pence alelnök tanácsadója és Trump egyik főtanácsadójának, Stephen Millernek a felesége még májusban fertőződött meg. Átesett a vírusfertőzésen Kimberly Guilfoyle, az elnökválasztási Trump-kampány egyik munkatársa, az elnök legidősebb fiának élettársa, Tom Phillipson, a Fehér Ház gazdasági tanácsadó testületének elnöke, aki a felépülése után vissza is vonult, és találtak fertőzöttet az amerikai haditengerészetnek az elnöki helikopteren szolgálatot teljesítő tagjai között, valamint a Fehér Ház kávézójában is.
Még a nyáron átesett a koronavírus-fertőzésen Amy Coney Barrett, az új alkotmánybíró-jelölt is.
Pénteken Ronna McDaniel, a Republikánus Országos Bizottság vezetője jelentette be, hogy pozitív lett a vírustesztje.

Joe Biden, a demokraták jelöltje bejelentette, átmeneti időre felfüggeszti az amerikai elnökválasztási republikánus riválisáról, Donald Trump jelenlegi elnökről szóló negatív reklámokat, az elnök koornavírus-fertőzése miatt. Az elnökjelölti vita miatt Bident is tesztelték, első koronavírus-tesztje negatív lett.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.