Az igazgatótanács elnöke tartozik még egy magyarázattal a kisrészvényeseknek és a nagy befektetőknek. Jó lenne, ha valami hihető indokot felhozna arra, miért menesztette a cég vezető testületét. A Kreml Rt. első embere azonban jó két hétig csak nehezen megfogható public relations kommünikéket olvasott fel, melyekben szent esküvéssel állította, hogy döntéseit csakis a közjó és a vállalat jövőbeni sikere diktálta. Arra a felvetésre, hogy ha a piaci kihívásokhoz való igazodást szeretné gyorsítani, ugyan mi a fenének veri szét munka közben a managementet, nem válaszolt.
Boris´ Big Business
Az igazgatótanács tagjai más és más, vérmérsékletüknek megfelelő módon reagáltak a történtekre, de a "korporatív kultúra" tantárgyból jelesre vizsgáztak, mert egytől egyig előbbre helyezték a vállalati érdeket saját partikuláris szempontjaiknál. Még az előző ügyvezető vezérigazgató (Viktor Csernomirgyin) sem dohogott annyira, pedig nem volt éppen méltóságteljes a mód, ahogy leváltották. Igaz, a Kreml Rt. irodaházában számos olyan pletyka járja, hogy a Nagyfőnök csak a meghatározó nagyobb részvényesek dühe elől akarta elmenekíteni kedvenc munkatársát, hiszen a Rendes Közgyűlés hangadói különböző érvekkel már régóta követelték a fejét. Nem is csoda: az eredménykimutatások valahogy még mindig nem stimmeltek, a sokadjára beígért profit nem realizálódott, a munkavállalók pedig méltán sérelmezték, hogy fizetésük bizonyos jelentéktelen késéssel - amely általában nem haladta meg a hat-nyolc hónapos intervallumot - érkezett a bankszámlájukra.
A korábbi gyakorlattól eltérően a Vállalat befolyásos alvállalkozói - elsősorban az őrző-védő és a külkereskedő káefték - nem éltek ellenvéleménnyel, és tétlenül szemlélték az eseményeket. Igaz, lényegében ígéretet kaptak arra, hogy az üzleti tevékenységben nem kell számottevő változásokra számítani.
Pol Top Five
No de minek váltotta fel, le és még számos irányba Borisz Jelcin azt a szerencsétlen kormányt? A rendelkezésre álló, n számú szcenárióból csak a legértelmesebbeket kötjük csokorba a MaNcs-olvasók épülésére, és reméljük, hogy ezek közül legalább egy hitelesnek tűnik. (Saját kritikai véleményemet, valamint az egyes interpretációk értékelését - a Visszhang rovatban szokásos *-gal - zárójelben közlöm.)
Ogyin. Borisz Jelcin megelégelte a reformok körüli eredménytelen huzavonát, és odacsapott, hogy hulljon a felelősök férgese, mert szívén viseli a nép egyszerű fiainak sorsát. (Picit naiv elképzelés; további elmélyülésre ajánljuk a Bambi, illetve a Timur és csapata című olvasmányokat. *)
Dva. B. J. rájött, hogy az utódjának kiszemelt Viktor Csernomirgyin lassanként felőrlődik az állandó és állandóan kilátástalan belpolitikai csatározásokban. Borisz Nyikolajevics azért vette el tőle a kormányfői tisztséget, hogy minél alaposabban felkészítse a következő elnökválasztásra, azaz a tulajdonképpeni utódlásra. (Van benne fantázia, de túl tisztességes: **)
Tri. A sokat betegeskedő Jelcin rájött, hogy háta mögött a kormány ülésterme egymással marakodó klikkek csatatere lett. Abba már belefáradt, hogy hol az egyik, hol a másik csoport oldalára álljon, és komolyan kezdett félni attól, hogy a rivális klánok valamelyike még rá nézve is túlzottan megerősödik. Így hát mindenkit elzavart a bánatba. (Mondhatni, egészen reális elgondolás: ***)
Csetíre. Az öregedő elnök a világ egyik leggazdagabb emberének tartott Borisz Berezovszkij befolyása alá került. Berezovszkijnak bizonyos privatizációs csatározások miatt régóta elszámolnivalója van a kabinetben ülő riválisaival, és kitartó győzködéssel elérte, hogy Jelcin mellé álljon. (Fantáziadús sztori: *** és fél.)
Pjaty. (Csak. ****)
Jelcin élt, Jelcin él
Adjuk meg persze a tiszteletet annak a beteg öregembernek, akinek személye garancia arra, hogy a globális média korában a Moszkvába akkreditált több száz külföldi tudósító nem marad munka nélkül. Oroszország jelentősége ugyan csökkenhet mértani hatványban, de Jelcin prüszkölései és torokgyulladásai szerkesztőségi vezércikkeket ihletnek. Clinton nőügyei és Szaddám Huszein édes kis mikrobái mellett a hírpiac egyik betonbiztos pontja az orosz elnök. Logikus magyarázat lassanként erre a szenvedélyes odafigyelésre sincs: talán csak hagyomány, talán csak a fentebb említett néhány száz újságíró önző hivatalféltésének műve.
Miért is fontos Jelcin? Szokták mondogatni, hogy az atomfegyverek indítókódja van a kezében, bár lassanként ez kezd aggasztóbb lenni, mintha legközelebb a választók egy hithű kommunistára bíznák a hercig kis fekete neszesszert. A mindig harcos Borisz cár ugyanis nagyon rossz sorozat után áll, különösen ami a külpolitikát illeti: Svédországban azt hitte, a baráti Finnországban tesz látogatást, és bejelentett egy olyan leszerelési lépést, amelyet abban a pillanatban mindenki jobbnak látott elfelejteni. Rómában szórakozottan elhessegette maga elől a díszzászlóaljat az ismeretlen katona sírjától. A nagy európai trojkába szánt két partnerét, Helmut Kohlt és Jacques Chiracot meghívta Jekatyerinburgba, majd amikor szűkebb egykori pátriájában több mint tízmillió dollárt költöttek az elképesztően ronda város kicsinosítására, áttette a találkozó színhelyét Moszkvába. A tárgyalóterem felé menet megpillantotta az újságírókat, nyájasan rájuk szólt: itt vagyok, tessék feltenni a kérdéseket. A két nyugati vendég sem merte megmondani Jelcinnek, hogy a sajtóértekezlet jó három órával később, a tárgyalások után szerepel a programban.
Az elnöki elszólások, félreértések, félremagyarázások listája egyre hosszabb. Már többször előfordult, hogy amikor Oroszország legfőbb közjogi méltósága emelt hangon nyilatkozott, hozzá legközelebb álló munkatársai testtartásukkal és mimikájukkal igyekeztek azt mutatni, hogy semmi közük nincs a főnök szavaihoz, megpróbálják meg se hallani, vagy ha valami eljut a fülükig, hát akkor csak csodálkozva néznek egymásra, és a vállukat vonogatják. (Többen közülük egymásét.)
És a műsor megy tovább.
A harmincasok
Szergej Kirijenko a kicsit korosabb MaNcs-olvasóknak felér egy pofoncsapással. E sorok írója alig néhány hónappal fiatalabb a nemrég kormányalakításra felkérést kapott orosz politikusnál, és legfeljebb azzal tudja vigasztalni magát, hogy Kirijenko úgyis - valószínűleg - csak átmeneti figura. Ezt már nem lehet ugyanilyen nagyvonalúsággal elmondani Mihail Hodorkovszkijról, aki szintén harmincötödik évét tapossa, ám magáénak mondhatja a világ egyik legnagyobb olajcégét, a Yuksit. Hogy a többi olyan XXX generációs fickóról már ne is beszéljünk, akik üstökösként tűntek fel Oroszország (főként gazdasági) egén.
A kormányváltozás egyik központi figurája az "ifjú reformer" Borisz Nyemcov, aki - ha megtartja helyét az új kabinetben - talán még egyszer-kétszer újból teniszezhet is Jelcinnel. Nyemcov saját web-site-ot nyitott (http://www.boris.nemtsov.ru/), ahol kedvenc linklistájával és politikai credójával is megismerteti oroszul vagy angolul az arra szörfölőket.
Az Interneten amúgy is dömpingje van az orosz céginformációknak. A nemzetközi pénzügyi szakértők zabálják az olajvállalatokat, különösen ha benne vannak a Kaszpi-tengeri konzorciumban. A moszkvai tőzsde indexe is kezd visszavergődni a tavaly október előtti szintekre: milyen kár, hogy a kormány már nem tud elbüszkélkedni azzal, hogy monetáris szigorral elejét vette az ázsiai valutaválság begyűrűzésének. Pedig tényleg ügyesen csinálták, hála azoknak a fiatal szakértőknek, akik New Yorkban és Londonban járták ki a pénzügyek iskoláját.
Szomszédok
Borisz Jelcin addig gyengélkedett, amíg a Független Államok Közössége kis híján belepusztult. Bár a magyarul rém bénán hangzó betűszó minden bizonnyal már most bevonulhat a történelmi kelléktárba. A valamilyen megmagyarázhatatlan okból nosztalgikus érzéseket tápláló szovjet utódállamok vezetői már a tavalyi moldovai csúcstalálkozón is alaposan összevesztek. Pontosabban közösen korholták Jelcint, hogy az "idősebb testvér" Oroszország teszi lehetetlenné az együttműködést. A márciusi moszkvai csúcsot meg maga az orosz elnök mondta le betegségére hivatkozva. Szemlátomást sokkal fontosabb volna, hogy kidolgozza kormánya megmentésének tervét, mintsem FÁK-beli kollégáival csevegjen.
A hiányolt integráció esélyeit több fejlemény is nullára csökkentette. A közép-ázsiai államok egyszerre kacérkodnak az amerikai, a török és az iráni tőkével. A Kaukázuson túl szintén nagyon erős az amerikai jelenlét, sőt Washington még egy új politikai szövetséget is megpróbált összekovácsolni Grúzia, Ukrajna, Azerbajdzsán és Moldova részvételével. (A déli környülállásokról lásd e számunk Nagyítását - a szerk.) A GUAM-csoport talán attól sem bomlik fel, hogy az ukrajnai választásokon taroltak a kommunisták, akik a Szovjetunió újjáalakítását tűzték ki célul, beleértve természetesen a huszonkét kopejkás vekni kenyér visszaállítását is. Azt azonban az ukrán bolsevikok is jól tudják, hogy a Dnyeper mindkét partján megfigyelhető jelenlegi csődtömeg egyáltalán nem vonzó orosz elvbarátainak. Ki fizeti ki a gázt és a villanyt? Talán Csubajsz?
Különben szép csendben összeomlott a belorusz gazdaság is. A Hitler-korszak történelmi előnyeiről értekező, amúgy nagyorosz birodalmi nacionalista helyi elnök rendeletekkel egyedül határozza meg a helyi valuta árfolyamát, az üzletek árait, az újságírók szabadságvesztését, a felhőréteg vastagságát és a csillagok állását. Alekszandr Lukasenko többé nem állhat követendő példaként azon oroszok elé, akik az államszocializmus életképességének megtestesítőjét látták benne. A szocialista tervgazdaság egy országban való ismételt felépítése kudarcot vallott, és ez intő jel lehetne az ukránoknak is. De attól lehet tartani, az ukrán kommunisták is saját recepttel próbálkoznak majd. A két kelet-európai modell (orosz vadkapitalizmus, ukrán-belorusz szocializmus) közti különbséget egyébként egy kijevi vicc érzékelteti a legjobban. Úgy is, mint: mi a különbség az orosz és az ukrán maffiózó között? Válasz: az ukránnak nincs pénze.
- vigo -
