Kormányváltás Romániában: Bársonyszékek, ponyvahősök

szerző
Ara-Kovács Attila
publikálva
1998/14. (04. 09.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Románia az új kormányfő, Radu Vasile megválasztásával visszatért az abnormális kerékvágásba. Nem mintha a Victor Ciorbea által meghatározott, röpke tizenöt hónapos kormányzás minden tekintetben új korszakot jelentett volna az ország történetében. Az adminisztráció menete, a bürokratizmus ekkor sem tért el lényegesen a szokásostól.

Románia az új kormányfő, Radu Vasile megválasztásával visszatért az abnormális kerékvágásba. Nem mintha a Victor Ciorbea által meghatározott, röpke tizenöt hónapos kormányzás minden tekintetben új korszakot jelentett volna az ország történetében. Az adminisztráció menete, a bürokratizmus ekkor sem tért el lényegesen a szokásostól.

A korrupció nem keresett magának újfajta, piacgazdasági formákat, az összefonódások éppúgy mindenhatók maradtak, miként a teljes jogi bizonytalanság. A különbséget a tegnapi és a mai Románia között az jelenti, hogy Victor Ciorbea morális érvek alapján próbálta kormányozni az országot, a most kinevezett miniszterelnök, Radu Vasile pedig már akkor felesleges és dilettánserőfeszítésnek minősített minden effajta elvárást, amikor még meg sem száradt a tinta a kinevezésén. Persze tudjuk: a világon nincs olyan hely, ahol a morális elvek jelentenék a politika ultima ratióját. E tekintetben azonban Románia mégis különös ország.

A szemléletmód

A balkáni tradícióknak megfelelően a kormányzati elvekkel ütköző etikai elvárások ugyanis itt eleve kudarcra vannak ítélve. Nálunk Molnár Gusztáv hívta fel először a figyelmet arra, mekkora felzúdulást keltett Ciorbea sokatmondó kijelentése a beiktatását követő első parasztpárti elnökségi ülésen: az tudniillik, hogy elsőrendű fontosságúnak tekinti az RMDSZ követeléseinek maradéktalan teljesítését. Többen, főként azok közül sokan, akik jelenleg Radu Vasile személyes támogatóinak számítanak, ki is mondták: minek odafigyelni ilyen részletkérdésekre, amikor megnyertük a választásokat? Minek aggályoskodni ostoba, konjunkturális ígéretekkel, ha már összeállt a kormány? Ciorbea erre csak annyit válaszolt: azért, mert megígértük. Ez persze nem azt jelenti, hogy Vasile miniszterelnök eleve megtagad majd minden eddig kivívott jogot az RMDSZ-től és az erdélyi magyarságtól. Ó, nem. De hogy nem fogja a tett ígéretekből fakadó, magától értetődő kötelezettségként teljesíteni azokat, az szinte biztos. Ám, magyar szempontból legalábbis, be kell látni - és az RMDSZ vezetésének eddigi felelősségteljes politikája is főként e belátásnak köszönheti sikereit - a kisebbségi követelések mindenképpen másodlagosak a tényleges gazdasági és szociális reformok megvalósítása mellett. A tanügyi törvény reformja ugyanis valóban oktalan álmodozás, ha nem lesz majd pénz sem régi, sem új típusú tankönyvek kinyomtatására. És valóban rózsaszín utópiának fog majd számítani mindennemű eszmecsere a kétnyelvű helységnévtáblákról, ha az önkormányzatok működését megbénítja a már most tapasztalható súlyos deficit. Ez is azt bizonyítja, hogy nem a jogok teljes körű megvalósulásának azonnali követelése tekinthető a járható útnak, hanem e követelések beillesztése az általános reformokba; azaz annak a ciorbeai szemléletnek az életben tartása, hogy a reformok sem demokratikusnak, sem pedig életképesnek nem tekinthetők, ha nem tartalmazzák a kisebbségi, emberi jogi garanciákat.

Mars bele a mocsárba!

Mindezen kérdések persze elég akadémikusnak számítanak a jelen pillanatban. Vasile miniszterelnöknek ugyanis - lássuk be - mindenekelőtt a koalíció egyben tartása miatt kell főjön a feje, a Parasztpárt megroggyant tekintélye ma még kevésbé alkalmas arra, hogy előnyös szövetséget ajánlhasson a jelentős erőt képviselő, balközép Demokrata Pártnak. Ez utóbbi - mint a korábbi, hónapok óta tartó kormányválság kirobbantója - ma is csak fél szívvel és kétértelmű szándékokkal viszonyul a jelenlegi helyzethez. Igaz, Ciorbea lemondása előtt csak a miniszterelnök fejét követelte, most viszont olyan gazdasági, adminisztratív és politikai programtervezettel állt elő, amely bizonyos elemeiben máris összeegyeztethetetlen a Parasztpártéval, s jelenleg már ennek elfogadásától teszi függővé a koalíciós együttműködést. A Petre Roman vezette demokraták persze jól ismerik a leckét. Õk - Ciorbea morális természetű álmodozásai alatt is - már sokkal realisztikusabb vágyálmokat ringattak arról, hogyan fogják belezavarni a tapasztalatlan parasztpártiakat a kormányzási ingoványba, és hogyan fogják majd leválasztani róluk a véletlenül odatévedt szakértőket, ügyesebb vállalkozókat, s hogyan kompromittálhatják majd kormányzati szövetségesüket mind a bel-, mind pedig a külföldi közvélemény előtt. E számításuk - legalábbis eddig - reálisnak bizonyult. A februári közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy a Parasztpárt támogatottsága tíz százalékkal csökkent, míg a Demokrata Párté tizennégy százalékkal nőtt. Romanék tehát mindenképpen az előrehozott választásokra játszanak, abban reménykedve, hogy akkor talán majd ők lehetnek a koalíció meghatározó ereje. E kalkulusba persze két másik tényező is beleszólhat még.

Vicsorgó tényezők

Mindenekelőtt Radu Vasile, aki szintúgy jól ismeri a cserbenhagyásos politizálás trükkjeit. Biztosra vehetjük: ő sem fog a szívéhez kapni, ha eljön az idő, hogy a Romanéknak tett ígéreteket lesöpörheti az asztalról, feltéve persze, hogy saját pártérdeke is ezt kívánja majd. (Ciorbea soha nem tett ilyet.)

Ugyanakkor beleszólhat a román közeljövő alakulásába a jelenlegi ellenzék is. A Nagy-Románia Párt (PRM) szimpátiaindexe az elmúlt öt hónap során folyamatosan emelkedett, a fasiszta és klasszikus sztálinista elvek szerint politizáló párt mára ismét egyesíteni tudta a roppant befolyásos volt ceausescui nómenklatúra revansvágyát éppúgy, mint az óromániai paraszti tömegek gátlástalan idegengyűlöletét. Hasonlóan feltámadni látszik az 1996-os választási vereséget követő dermedtségéből a Ion Iliescu vezette Társadalmi Demokrácia Pártja (PDSR), mely ma minden eszközt megragad, hogy a lakosságot olyan "jobboldali" rémképekkel riogassa, amilyeneket főként az ő baloldali pártja tett valósággá 1990-t követő, hétéves országlása során. Petre Roman Demokrata Pártjának legfőbb bűne, hogy ismét kinyitotta a Balkán Pandora-szelencéjét; Románia ma ott tart, ahol 1996 legbizonytalanabb napjaiban. Bármi előfordulhat. Ám most a jobbik fél áll vesztésre. A Demokrata Párt által megfogalmazott kormányprogram-javaslat, bár határozott és gyorsított gazdasági reformokat szorgalmaz, több elemében kétségessé teszi a megfogalmazott elvek komolyságát. Egyrészt több olyan ígéretet is tartalmaz, melyek finanszírozhatóságát semmi sem garantálja. Ráadásul érintetlenül meghagynák a már Iliescuék által szétosztogatott vagyont azok kezében, akik nem a hozzáértés és még kevésbé a piacgazdasági elkötelezettség révén jutottak hozzá, hanem korábbi, pártállami összefonódások révén. A Parasztpárt viszont szűkített tartalmú reprivatizációt akar, ami kiterjedne a megművelhető földekre, erdőkre, illetve az államosított lakóépületekre is. Hogy miként fogja a két párt megtalálni a közös hangot, az a jövő titka. Mindenesetre e konfliktus máris beárnyékolja Radu Vasile első napjait a miniszterelnöki hivatalban. Õt ismerve azonban megkockáztatható a feltételezés: Vasile még jócskán tartogathat talonjában egy-két olyan megoldást, amire elődje, Victor Ciorbea sohasem vállalkozott volna. Rossz ómen, hogy Vasile kinevezését követően legott annak a Teoctist metropolitának az áldását sietett kiérdemelni, akinek korábbi, kisstílű besúgói múltja sosem szűnt meg kedélyes téma lenni a bukaresti szalonokban. Hasonlóan rossz ómen az a bók is, melyet Vasile kinevezése alkalmából a magyargyűlölő Román Nemzeti Egységpárttól (PUNR), illetve Iliescu posztkommunista pártjától, a PDSR-től kapott. Mindkét említett párt "jó románként" aposztrofálta és üdvözölte Vasilét: merthogy számukra Ciorbea semmiképp sem volt jó román. Ki tudja, ki kivel fog tehát majd össze a következtő hónapokban. A jelek szerint azonban nem annyira az fogja eldönteni az eljövendő érdekszövetségeket, hogy ki garantálja a probémamentesebb csatlakozást Európához, hanem az: ki fogja garantálni azon viszonyok sérthetetlenségét, amelyek eddig is elválasztották az országot Európától.

Ara-Kovács Attila

szerző
Ara-Kovács Attila
publikálva
1998/14. (04. 09.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Akadozik a szemétszállítás
Káosz és kosz
Radnóti András írása
Ukrajna és a magyar külpolitika
Interjúk
Gőz László, Simon Márton, Zurbó Dorottya
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs