Kulturális hírek

  • 2001. július 12.

Külpol

MEGHALT JACK LEMMON76 éves korában rákban elhunyt Jack Lemmon. A sokoldalú amerikai színészt hétszer jelölték Oscar-díjra, ötször drámai, kétszer komikus főszerepben - kétszer nyerte el a szobrot, 1955-ben a John Ford által rendezett háborús vígjáték, a Mr.
Roberts epizodistájaként, 1973-ban a Mentsd meg a tigrist főszereplőjeként. Voltak azonban ezeknél jóval ismertebb alakításai is: Az ügynök halála, Van, aki forrón szereti (Marilyn Monroe és Tony Curtis társaként), Irma, te édes (Shirley MacLaine oldalán), A furcsa pár (a tavaly elhunyt Walter Matthau mellett; 1997-ben készült képünk kettejüket ábrázolja), A Kína-szindróma (Jane Fonda és Michael Douglas partnereként; ezért Arany Pálmát kapott Cannes-ban), Eltűntnek nyilvánítva (Sissy Spacek mellett) többek között. Tavaly Emmy- és Golden Globe-díjat kapott tévészerepei elismeréseként (Tuesdays With Morrie, illetve Inherit The Wind).

WAGNER JERUZSÁLEMBEN Programon kívüli ráadásként a Daniel Barenboim vezényelte berlini Staatskapelle részleteket adott elő Richard Wagner Trisztán és Izolda című operájából Jeruzsálemben. Az Argentínában született, Izraelben nevelkedett karmester eredetileg a Jeruzsálemi Fesztivál szervezőinek kérésére adta volna elő Wagnert, ám az elmúlt hetekben-hónapokban sokan és erőteljesen tiltakoztak Hitler kedvenc zeneszerzője, a bevallottan antiszemita Wagner megszólaltatása ellen, ezért levették a műsorról. Barenboim saját felelősségére tett váratlan lépését, hogy mégis játsszák Wagnert, a közönség egy része hangos tiltakozással és a termet elhagyva fogadta, mások végighallgatták és megéljenezték. A helyszíni beszámolók szerint a koncert végén az izraeli tabuval, a nem hivatalos Wagner-tilalommal dacoló karmester könnyes szemmel hagyta el a színpadot.

SHAKESPEARE, TORONTO Szándékosan kérdőjellel látták el egy torontói kiállítás címét: az Art Gallery of Ontario szeptember 23-ig nyitva tartó, Shakespeare? című tárlatán azt a festményt mutatják be, amely állítólag 1603-ban született az akkor 39 éves William Shakespeare-ről. A tölgyfalapra készült kép némi hasonlóságot mutat a leghitelesebbnek tartott Shakespeare-portréval, Martin Droeshout 1623-as metszetével. A kép több nemzedék óta egy kanadai család tulajdonában volt, sőt mai tulajdonosa - aki szeretné majd aukcióra bocsátani - azt állítja, leszármazottja a képet festő John Sandersnek, aki egyébként színész is volt. Az eddigi vizsgálatok szerint a festmény valóban 1600 körül keletkezett, de továbbiak is szükségesek (az erről szóló vitába bárki beszállhat, beleolvashat: www.ago.net).

ÚJ SZOLZSENYICIN Megjelent Alekszander Szolzsenyicin Kétszáz év együtt, 1795-1995 című új könyvének ötszáz oldalas első kötete: a Nobel-díjas író ezúttal a zsidóság oroszországi történelmét dolgozta fel. Az első kötet az 1917-es forradalom kitöréséig tartó időszakot öleli fel, bőséges teret szentelve a cári idők pogromjainak is. Készen - de még nem kiadásra készen - van a második kötet is. Előszavában a szerző azt írja, tízéves kutatómunkája során azt tapasztalta, hogy hiányzik a téma szenvedélyektől mentes és objektív feldolgozása. A Moszkovszkije Novosztyinak nyilatkozva elmondta, számít arra, hogy könyve vitát provokál majd. Ez el is kezdődött: az orosz zsidótanács egyik vezetője azzal vádolta, hogy szellemi muníciót szolgáltat az antiszemitáknak.

LENNON, A REPTÉR Yoko Ono leplezte le a mostantól John Lennon nevét viselő liverpooli repülőtér új emblémáját: John karikaturisztikus önarcképét, amelyhez az Imagine egyik sora (Above us only sky - Fölöttünk csak az ég) szolgál szlogenként. A reptér előtt Lennon szobra fog állni. A Liverpool John Lennon Airport nevet jövő tavasztól használják majd, amikor a 45 millió dollárba kerülő új légikikötő megnyílik. Az elnevezéstől a turizmus és a befektetések fellendülését várják.

Zürichi lapértesülés szerint május-júniusban a svájci Bellinzona rákkórházában agytumorral kezelték George Harrisont. Részleteket nem közöltek, így azt sem, hogy tart-e még vagy véget ért a sugárterápia.

VERMEER, LONDON Vermeer and the Delft School címmel nyílt kiállítás a londoni National Galleryben: a szeptember 16-ig nyitva tartó tárlaton 28 művész 75 festménye mellett aranyozott ezüsttárgyak is láthatók. Az ezt megelőzően a New York-i Metropolitan Museum of Artban félmillió nézőt vonzó kiállítás szenzációjának Vermeer tizenhárom műve számít (az 1632-1675 között élt mesternek kevés műve ismert, évente mindössze két-három képet festett) - soha ennyit egyszerre nem lehetett látni Angliában. A szervezők 270 ezer látogatóra számítanak, 10 ezer jegyet elővételben eladtak, az egyszerre belépők számát korlátozzák.

GYÁSZ 77 éves korában meghalt Chet Atkins, az amerikai countrygitár megújítója, a "nashville-i hangzás" egyik úttörője. Több száz lemezen szerepelt, önálló munkái mellett többek között Hank Williams, Elvis Presley, Dolly Parton, Willie Nelson, Roy Orbison és az Everly Brothers kisérőjeként is.

83 éves korában elhunyt Mándy Stefánia költő, művészettörténész, műfordító, az Újhold-nemzedék egyik reprezentánsa, a magyar avantgárd képzőművészet kutatója. 1948 és 1987 között Magyarországon csak gyermekirodalmi műveit és művészettörténeti írásait (köztük az Európai Iskola alkotóiról szóló tanulmányait) publikálhatta, versei (melyeket addig a párizsi Magyar Műhely adott ki) csak a rendszerváltás után jelenhettek meg.

LOVE PARADE, BÉCS 300-400 ezer ember vett részt a szombati bécsi Love Parade-en: a technobuli komolyabb incidens nélkül zajlott le a kánikulában, a rendezvény ötletgazdája, dr. Motte (Matthias Roeningh) elégedetten tért haza Berlinbe, ahol július 21-én lesz a parádé. Mottó: Join the Love Republic!

AZ EST TOLDIJA Hírek a budapesti mozifrontról. Az Est Média átvette a Toldi üzemeltetését a Balázs Béla Stúdiótól. Tartós veszteségessége miatt átmenetileg szünetelteti előadásait a Budapest Film által üzemeltetett Rózsadomb multiplex. Megkezdődött az Uránia rekonstrukciója. Megújult a Duna Plaza: külön helyeket alakítottak ki a kerekes székkel érkezők számára, a hallássérülteket hallókészülékekkel várják, hátul páros páholyokat, legelöl hátradönthető támlájú székeket szereltek be. Helyet keres őszre a Varga Stúdió animációs filmklubja, melynek nyári vetítései a Bárka Színház kertjében technikai okokból meghiúsultak. Ötleteket a 453-2048-as számra vagy a dorka [dot] tamas [at] vargagroup [dot] com címre várnak.

KARLOVY VARY A filmfesztiválon versengő 17 mű között van Fekete Ibolya Chico című munkája, a dokumentumfilmek között pedig Moldoványi Ferenc alkotása, a Gyerekek - Kosovo 2000 szerepel. A fesztiválra meghívott magyar filmek között van Gothár Péter Paszportja, a Vakvagányok Tímár Pétertől és az I Love Budapest Incze Ágnestől. A programot - versenyen kívül - a magyar származású amerikai Éva Gárdos első filmje, az Amerikai rapszódia nyitotta Nastassja Kinski főszereplésével.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.