Algéria: Végtelen kudarctörténet

szerző
Kovácsy Tibor
publikálva
2001/28. (07. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

hogy tehetetlen merevséggel, reformokra képtelenül ragaszkodik a hatalmához.

A kabilok elégedetlensége mögött ugyanaz a fel nem dolgozott gazdasági és társadalmi csődtömeg forr, amely tíz évvel ezelőtt egyszer már felrobbant, hogy aztán a hatalmi - elsősorban katonai - elit máig ható keménységgel befagyasszon egy bizonytalan kimenetelű, de mégiscsak elkezdődött demokratizálódási folyamatot. Akabilok Algéria északkeleti részében élnek elsősorban, de távolról sem zárt közösségként. Annál is kevésbé, mert túlnépesedett lakóterületeikről nagy számban vándoroltak el, ráadásul - az ország lakosságának megosztására törekvő francia gyarmati igazgatásnak hála - belőlük jött létre a főként adminisztrációs feladatokat betöltő közigazgatási tisztviselőréteg. A kabilok saját nyelvet beszélnek, és egyébként is önálló gyökerű a kultúrájuk az arab nyelv helyi dialektusát használó többségéhez képest. Az elmúlt évtized során már számos megmozdulássorozat idején követelték a tamazight - azaz berber - nyelv egyenjogúsítását. Sikertelenül természetesen. A mostani lázadásnak azonban nem itt kell keresni a gyökereit.

Az április óta zajló események konkrét kiváltó oka egy április közepén lezajlott csendőrségi akció volt. A kabilok lakta régió központi városa, Tizi Uzu közelében egy csendőrőrsön közelebbről nem részletezett körülmények között meghalt egy őrizetbe vett tizennyolc éves fiatalember. Már másnaptól elkezdődtek a tüntetések a térségben, és mindmáig tartanak. Vasárnap például azért csaptak össze Tizi Uzuban helyi fiatalok a biztonsági erőkkel, mert egy csendőrjárőr felborította egy süket utcai cigarettaárus asztalát.

Már áprilisban átvette a megmozdulások irányítását egy átfogó, minden berber településre kiterjedő szerveződés, egyfajta kölcsönös segítségnyújtási mozgalom, amely a központi hatalom helyi lerakataitól függetlenül dolgozik a helyi problémák kezelésén a csatornázás előmozdításától a járdaépítésig. Az említetthez hasonló és természetesen a hatósági provokációk hatására újra és újra megismétlődő spontán megmozdulások mellett ennek a hálózatnak az irányításával zajlanak az olyan, jóval nagyobb megmozdulások, mint például az, amit június 25-én a három éve meggyilkolt kabil énekes, Lounés Matoub halálának évfordulóján vagy amit június 14-én átfogó demokratikus követelésekkel a fővárosban, Algírban szerveztek. Az utóbbi tüntetésen mintegy

háromszázezren

vettek részt, távolról sem kizárólag kabilok vagy a kabil kulturális és társadalmi önrendelkezés szószólói, hanem arabok is, akik "Mindnyájan kabilok vagyunk!" és "Nem tudtok elpusztítani minket!" típusú feliratokkal a transzparenseiken arra kívánták felhívni a hatalom figyelmét, hogy itt most általában van szó a rendszer egészének a tarthatatlanságáról.

Merthogy Algériában mindenkinek rossz, kivéve a hatalom köreit, beleértve ebbe természetesen a fegyveres testületeket is. Az a külföldön már alig valakit érdeklő állóháború, amelyet egy évtized óta - halottak tízezreit hagyva immár maguk után - a fegyveres iszlamisták és a fegyveres erők folytatnak egymás, valamint a lakosság ellen, a félelem és a gyanakvás olyan hálóját fonta a lakosság köré, amelyből kitörni csak a kétségbeesés öngyilkos dühével lehetséges. És nagyjából ugyanez áll a létfenntartás nehézségeire is, amelyek jellemzésére bőven elég egyetlen adat: a munkanélküliek hivatalos aránya mintegy harminc százalék, de a 25 évesnél fiatalabbak körében megközelíti a nyolcvan százalékot, amit természetesen hivatalosan nem ismernek el.

Amikor két évvel ezelőtt a felszabadítási mozgalomból kinőtt katonai-politikusi réteg egy régi reprezentánsát, Abdelaziz Buteflikát állította elnökjelöltjéül a hatalmi elit - és a választási eredmény nem okozott meglepetést -, még lehetett azt gondolni, hogy most talán majd lendül egyet az ország sorsa, elpattannak a hagyományos összefonódottságok legkorruptabb, legkevésbé vállalható, Algériának legtöbbet ártó szálai. Csakhogy

azóta sem történik semmi,

a kőolajból és a földgázból származó bevételek nőnek, de az életszínvonal cseppet sem javul, sőt.

Ezért is merül fel újra és újra az a vélemény, hogy a kormányzat (a tábornokok?, Buteflika is, vagy ő csendben és konokul mégiscsak reformálgat?) tulajdonképpen érdekelt a kabilok bosszantásában, a lázadás fenntartásában, mert ezzel - szembeállítva a többséget a kisebbséggel - a nagyobb bajt, az elégedetlenség általános kirobbanását kerülheti el. Ha így van, különösen érthető a tüntetések kabil irányítóinak az a törekvése, hogy az átfogó, mindenkire kiterjeszthető követeléseket állítsák a megmozdulások középpontjába.

Az egész helyzetnek van egy különösen hátborzongató mozzanata: algériai értelmiségiek - nem csak kabilok! - eléggé egybehangzóan állítják, hogy adott esetben, ha a tüntetők radikalizálódnának, bizony, nem haboznának lövetni, akár százszámra is vállalva a halálos áldozatokat. Márpedig a mostani helyzetből nem nagyon látszik semmiféle egérút. Van, aki egy új tiszti generáció reformista beállítottságában bízik, megjegyezve, hogy ennek nem látszik egyelőre semmiféle jele, ha meg látszana, azt rögtön eltörölnék a föld színéről is. Van, aki a külföld nyomásában bízik, rálegyintve, hogy szemlátomást sem Franciaországot, sem más lehetséges nyugati nyomásgyakorlókat nem érdekli más, mint az Algériában mint olajszállítóban és exportpiacban rejlő ígéretes lehetőségek.

Azt kell tehát látnunk, hogy tökéletes, bemerevedett patthelyzet alakult ki az észak-afrikai országban, ahonnan még az események valamilyen beláthatatlanul szerencsés fordulatai segítségével sem lesz könnyű és gyors a kimozdulás. Az elvesztegetett évek pedig csak sorjáznak a múltban, és szövődik tovább harmincmillió ember nyomorult kudarctörténete.

Kovácsy Tibor

szerző
Kovácsy Tibor
publikálva
2001/28. (07. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...