Le lehet győzni a tekintélyelvűséget és visszafejlődést

  • Narancs.hu/MTI
  • 2019. április 29.

Külpol

Üzenték a spanyol szocialisták, miután 11 év után győztek a választásokon.

Üdvözölte a spanyol szocialisták 11 éve első választási győzelmét Pedro Sánchez főtitkár, spanyol miniszterelnök vasárnap éjjel a párt madridi székháza előtt összegyűlt ünneplő tömeghez szólva, miután kiderült, hogy a szavazatok 28,7 százalékával győzedelmeskedtek az előrehozott parlamenti választásokon.

"A spanyolok egyértelműen azt akarják, hogy a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) kormányozza és vezesse az országot a következő négy évben" – fogalmazott a jelenlegi kormányfő, akinek szavait többször is elnyomta az egybegyűltek örömujjongása.
A politikus szerint a szocialisták győzelmével "a jövő nyert és a múlt veszített". "Világos üzenetet küldtünk Európának és a világnak, hogy le lehet győzni a tekintélyelvűséget és a visszafejlődést" – jelentette ki, hozzátéve, hogy egy haladó, a jövőbe tekintő országot akarnak létrehozni és az alkotmányos kereteken belül minden politikai formációval készek az együttműködésre. "Riverával nem!" – kiabálta hangosan a tömeg Albert Riverára, az Állampolgárok (Ciudadanos) liberális középpárt elnökére utalva.

Noha a választási eredmények matematikailag lehetővé tennék egy kétpárti koalíció létrehozását a szocialisták és a liberálisok között, utóbbiak vezetője a kampányban ezt előre kizárta, és Sánchez leváltását nevezte a választások egyik fő céljának.

A PSOE vezetőjével egy időben állt nyilvánosság elé Madridban Pablo Casado, a konzervatív Néppárt (PP) elnöke, aki pártja választási eredményét nagyon rossznak nevezte. "A Néppárt nyerni szeret" – jegyezte meg és azt is hozzátette, hogy mostantól az elveszített szavazatok visszaszerzéséért fognak dolgozni.

A PP vasárnap történetének legrosszabb választási eredményét érte el, amivel korábbi 134 mandátumából mindössze 66-ot tudott megtartani. Casado úgy vélte, hogy ennek oka a széttöredezett konzervatív szavazótábor, ezért a jobboldali pártok együttműködését szorgalmazta az egy hónap múlva esedékes spanyol helyhatósági és európai parlamenti választásokon.

A pártelnök nyilvánosan gratulált Pedro Sáncheznek a győzelemhez, és reményét fejezte ki, hogy a PSOE képes lesz kormányozni a függetlenségre törekvő nacionalista erők nélkül.

Ünnepeltek a spanyol fővárosban az Állampolgárok párt szimpatizánsai is, miután 25-tel növelték mandátumaik számát az előző parlamenti ciklushoz képest. "A civil társadalomból jövünk, ez a párt hasonlít legjobban Spanyolországra" – mondta Albert Rivera pártelnök, aki ígéretet tett arra is, hogy előbb-utóbb ők fogják kormányozni az országot. "Hamarosan lesz egy kormány, amely nem jobbra vagy balra néz, hanem előre" - üzente. A liberális politikus szerint "az a rossz hír", hogy baloldali pártok a nacionalistákkal közösen kormányt fognak alakítani Spanyolországban,de ők ellenőrzik majd ezt a kormányt.

Pablo Iglesias, az Unidas Podemos (Együtt képesek vagyunk) radikális baloldali párttömörülés vezetője elismerte, hogy elért eredményük "nem a legjobb", miután 25-tel kevesebb mandátumot szereztek, mint a legutóbbi választásokon. Ugyanakkor szerinte ez elegendő a jobboldal lefékezésére és egy baloldali koalíciós kormány megalakítására a szocialistákkal, amelyben készek rész venni.

"Ez csak a kezdet" – jelentette ki Santiago Abascal, a VOX nevű radikális jobboldali párt elnöke azt követően, hogy most először bejutottak a spanyol törvényhozásba egyből 24 parlamenti mandátumot szerezve. A párt ünneplő szavazóinak Abascal arról beszélt, hogy az öröm mellett aggodalomra is okot adnak a választási eredmények, mert nem sikerült a szocialistákat leváltani. Éppen ezért a VOX-ra még inkább szükség van, mondta a politikus.

A parlament felsőházában, a szenátusban is többséget szereztek a szocialisták, amire 25 éve nem volt példa. De továbbra sem dőlt el, hogy milyen összetételű kormány alakulhat.

A leadott alsóházi szavazatok 98 százalékot meghaladó feldolgozottsága szerint a Spanyol Szocialista Munkáspártra (PSOE) több mint 7,3 millióan szavaztak, azaz 28,7 százalékos eredménnyel és 123 mandátummal végzett az élen. A Néppárt (PP) kapta a második legtöbb szavazatot. Ezzel együtt a konzervatívok eddigi legrosszabb választási eredményüket könyvelhetik el a megszerzett 66 mandátummal, ami hatalmas vereség eddigi 134 mandátumukhoz képest. A rájuk leadott 4,2 millió szavazat az összes voks 16,6 százaléka.

Jelentősen növelte parlamenti képviseletét az Állampolgárok (Ciudadanos) liberális középpárt, amely 57 mandátumával a harmadik párttá lépett elő a törvényhozásban. A szavazatok 15,8 százalékát szerezték meg, több mint 4 millió szavazónak köszönhetően. Az Unidas Podemos (Együtt képesek vagyunk) radikális baloldali párttömörülés rosszabbul szerepelt, mint legutóbb, 2016-ban, így 35 képviselőt delegálhat a spanyol parlamentbe. A választók 11,9 százaléka szavazott rájuk, összesen több mint 3 millióan.

Bejutott a törvényhozásba a radikálisan jobboldali VOX párt is, egyből 24 mandátumot szerezve – radikális jobboldali erő ezzel 1982 óta először nyert parlamenti képviseletet Spanyolországban. Az összes szavazat 10,2 százalékát kapta a VOX, amelyre mintegy 2,6 millió választópolgár voksolt.
Az új, május 21-én megalakuló spanyol parlamentben összesen 14 párt foglalhat majd helyet, köztük több katalán és baszk nacionalista politikai erő is. Az elszakadáspárti katalán pártok a korábbinál valamivel nagyobb képviseletre tettek szert: eddigi 17 mandátumuk helyett 22 képviselői hellyel rendelkeznek majd.

Spanyolországban a vasárnapi előrehozott választásokon egyik politikai párt sem szerzett önálló kormányalakításhoz elegendő többséget, ráadásul sem a bal-, sem a jobboldali pártok koalíciója nem elképzelhető külső támogatás nélkül az eredmények alapján. Emiatt felértékelődhet a parlament kisebb pártjainak szerepe. A számok alapján stabil, kétpárti koalíciót egyedül a PSOE és az Állampolgárok együttműködése tudna biztosítani, noha utóbbi elnöke, Albert Rivera a választási kampány során több alkalommal is nyíltan elutasította ennek lehetőségét.

A vasárnapi választásokon az arra jogosult 36,9 millió spanyol közül 25,9 millióan adták le szavazataikat. A 75,8 százalékos részvételi arány az egyik legmagasabb a spanyol demokrácia 42 éves történetében.

A parlament 350 fős alsóházának összetétele mellett a szavazók 208 felsőházi, vagyis szenátusi hely sorsáról dönthettek. Ebből 122-t kaptak a szocialisták, 79-cel többet, mint amennyivel eddig rendelkeztek. Ezzel megszakadt a PP 1993 óta tartó szenátusi győzelemsorozata. A konzervatívok vasárnap mindössze 55 felsőházi mandátumot nyertek az eddigi 130-hoz képest.
Most először nyert szenátusi helyet az Állampolgárok, összesen hármat, míg az Unidos Podemos elveszítette eddigi nyolc fős képviseletét. A VOX nem jutott be az összesen 266 tagú felsőházba, ahova 58 szenátort az autonóm közösségi parlamentek delegálnak majd.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.