Kiadatási törvény ellen tüntetnek Hongkongban

  • narancs.hu
  • 2019. április 28.

Külpol

Attól tartanak, hogy a kiadatás a politikai aktivisták ellehetetlenítésének eszköze lesz.

Több ezren vonultak utcára Hongkongban vasárnap, hogy tiltakozzanak egy új törvénytervezet ellen, amely alapján Hongkong kiadhatná a politikai menekülteket Kínának – jelentette a South China Morning Post hongkongi lap.

A felvonulást szervező, jogvédő és demokráciapárti csoportokat egyesítő szervezet, a Civil Human Rights Front a törvénytervezet azonnal elvetését követeli. Várakozásaik szerint a demonstráció részvevőinek száma akár a 200 ezret is elérhette, miután a héten már felborzolta a közhangulatot a 2014-es Occupy Central nevű demokráciapárti mozgalom vezetőire kiszabott börtönbüntetések híre is.

Amennyiben a javaslatot megszavazzák, Hongkong olyan országoknak, így például az anyaország Kínának, Tajvannak és Makaónak is kiadhat majd szökevényeket, akikkel mindezidáig nem volt kiadatási egyezménye. Ettől a változástól sokan azért tartanak, mert úgy vélik, Peking könnyen a politikai aktivisták ellehetetlenítésének eszközeként használná a kiadatási lehetőséget. Jogvédők szerint a Kínának kiadott szökevények kényszervallatás, illetve önkényes fogva tartás áldozatává válhatnának.

A kiadatási joggal kapcsolatos törvénymódosítást amiatt terjesztették elő, mert egy bűnügy rávilágított a jelenlegi kiadatási törvények hiányosságaira. Chan Tong-kai, egy 20 éves hongkongi férfi 2018 februárjában Tajvanon meggyilkolta a barátnőjét, miután megtudta, hogy a fiatal nő egy másik férfi gyermekét várja. A gyilkosság után Chan visszatért Hongkongba, és mivel jelenleg Hongkong és Tajvan között nincs érvényben kiadatási egyezmény, a tajvani hatóságok hiába kérték a férfi kiadatását, Hongkongban pedig – bár elismerte a gyilkosságot az ottani bíróságon – csupán a barátnője bankkártyájának és értéktárgyainak ellopása miatt emelhettek vádat ellene.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.