A lengyelek leállítanák az EU és Oroszország közötti kereskedelmet

  • MTI/narancs.hu
  • 2022. március 19.

Külpol

Mateusz Morawiecki szerint élet-halál kérdése ez az intézkedés. 

Keményebb szankciókat és teljes kereskedelmi blokádot szorgalmazott Oroszország ellen Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szombaton.

A kormányfő jelezte: országa javasolni fogja, hogy az Európai Unió haladéktalanul függessze fel a kereskedelmet Oroszországgal. Ennek értelmében az orosz árukat szállító teherhajók nem köthetnének ki az európai kikötőkben, és a szárazföldi kereskedelem is megszűnne – pontosított Morawiecki.

A miniszterelnök szerint ezzel rá lehetne kényszeríteni Moszkvát, hogy "fontolja meg, nem volna-e jobb véget vetni ennek a kegyetlen háborúnak".

Hangsúlyozta: az intézkedés élet-halál kérdése tízezrek, ha nem százezrek számára, és Ukrajna szuverenitásán kívül a NATO biztonsága is kockán forog.

 "Meg kell mutatnunk erőnket és eltökéltségünket Oroszországnak, különben még magasabb árat kell fizetnünk a közeli jövőben" – jegyezte meg Morawiecki.

A lengyel miniszterelnök elmondta: országa többet költ a hadsereg modernizálására a jövőben, és az elkövetkező években korábban nem látott mértékben növelik a katonai kiadásokat.

"Vagy biztonságban vagyunk, vagy mindnyájunkat zsarolnak – ahogy azt Oroszország teszi ma" – mutatott rá.

Lengyelország a jövőben szeretne készen állni a kedvezőtlen forgatókönyvekre is – mondta.

Morawiecki néhány nappal ezelőtt Kijevben járt cseh és szlovén kollégájával együtt, hogy szolidaritásukról biztosítsák Ukrajnát. 

Az Európai Unió tagállamai a héten újabb büntető intézkedésekről egyeztek meg Oroszország ellen. Ez volt a negyedik szankciós csomag az ukrajnai háború kezdete óta.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Orbán-Magyar: Kötcsén indult be a kampány

A kötcsei piknik sokszereplős lett az idén: a Fidesz mellett a Tisza is szervezett eseményt. De vajon melyikük volt a meggyőzőbb: a Balatonőszöd vége táblától gyalogló Magyar Péter vagy a különgéppel repkedő, oroszlános képet mutogató Orbán Viktor?

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.