Legalább három halottja és számos sérültje van az újabb ciszjordániai összecsapásoknak

  • narancs.hu
  • 2023. május 22.

Külpol

Továbbra is nagyon feszült a helyzet a palesztinok és az izraeli hatóságok között.

Legkevesebb három palesztin vesztette életét éjjel az izraeli hadsereg ciszjordániai éjszakai razziáján kitört tűzharcban – számolt be róla helyi források alapján az MTI. A Palesztin Hatóság egészségügyi minisztériumának jelentése szerint a halottak mellett többen súlyosan megsebesültek a Nablusz mellett, attól keletre található Balata menekülttáborban kitört fegyveres összetűzésben.

A palesztinok beszámolói szerint a harminc éves Fathi Rizek, a 24 éves Abdullah Abu Hamdan és a 34 éves Mohammed Zeiton vesztette életét az összecsapásban. Az izraeli hadsereg fegyverek után kutatott a razzián, és többek közt felrobbantott egy robbanóanyag-laboratóriumot, elkobzott különböző lőfegyvereket és letartóztatott öt palesztint. Az Al-Aksza Mártírjainak Brigádja bejelentette, hogy az ő harcosaik vettek részt az izraeli katonákkal folytatott tűzharcban, s az egyik halott bizonyosan az ő szervezetükhöz tartozott. A katonák a menekülttáborban 25 házat kutattak át.

 

A palesztin jelentések szerint az izraeli hadsereg mesterlövészeket helyezett el házak tetején, akik megakadályozták a mentők bejutását, a sebesültek elszállítását. A több mint kétszáz katona és hetven katonai jármű segítségével végrehajtott akcióban felrobbantottak három üres házat és egy kávézót is. A palesztin médiában arról is beszámoltak, hogy lerombolták a régóta körözött Abdullah Abu Salal palesztin titkosszolgálati tiszt otthonát is. Abu Salalt korábban négyszer próbáltak már letartóztatni sikertelenül.

A balatai összecsapások előtt néhány órával a Nablusztól délre fekvő Huvarában egy izraeli katona megsérült egy palesztin támadásban, egy autóból leadott lövésben, ahol a merénylő elmenekült a helyszínről. A Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) végrehajtó bizottságának főtitkára, Huszein Al-Sejk azzal vádolta Izraelt, hogy nyíltan háborút hirdetett a palesztinok ellen. „A megszálló kormány nyíltan hadat üzen a palesztinoknak megölésükkel, otthonuk lerombolásával, a telepekkel és a szent helyek megszentségtelenítésével. Ez a palesztinokat egységre kötelezi, és olyan politika kidolgozására, amellyel szembeszállhatnak ezzel az arroganciával és a veszélyes eszkalációval” – közölte Al-Sejk.

 

Izrael és a palesztinok között tavaly megnőtt a feszültség, idén Izraelben és Ciszjordániában elkövetett palesztin támadásokban 19 ember halt meg, többen súlyosan megsérültek. Ez idő alatt legkevesebb 156 palesztin vesztette életét, közülük harminchatan a Gázai övezetben. Többségük támadások végrehajtása vagy a biztonsági erőkkel való összecsapások során, de néhányan civilek voltak, és több esetben vizsgálják haláluk körülményeit.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A harmincas-negyvenesek gyakran megkérdezik maguktól, hogy miért élünk még mindig itt”

Soltész Béla Osztatlan közös című második novelláskötetének szereplői átlagos emberek, akik a 2020-as évek rossz közhangulata ellenére, a polikrízis közepette próbálnak boldogulni. Generációs tapasztalatokról és az élet minden területére beférkőző politikáról is beszélgettünk a szerzővel, aki társadalomtudósként a migráció hatásait kutatja, dél-amerikai kalandjairól pedig útleírásaiban számolt be.

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.