Lengyelországban egy orosz kémcsoport újabb tagját vették őrizetbe

Külpol

Az ukrán állampolgárságú férfi katonai létesítményeket és tengeri kikötőket figyelt meg.

Lengyelországban letartóztattak egy ukrán állampolgárt, aki egy az orosz hírszerzésnek kémkedő csoport tizenötödik tagja

– közölte hétfőn Mariusz Kaminski lengyel belügyminiszter. A lengyel államügyészség és a Belbiztonsági Ügynökség (ABW) által folytatott nyomozás keretében letartóztatott férfi katonai létesítményeket és tengeri kikötőket figyelt meg, és az orosz fél rendszeres fizetésben részesítette – írta meg Kaminski a Twitteren.

Az ügyészségi közlemény szerint a Lengyelországban 2019 óta élő férfit szervezett bűnözői csoportban való részvétellel, és külföldi hírszerzés javára folytatott, Lengyelország érdekeit sértő tevékenységgel gyanúsították meg, amiért 10 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. A bíróság jóváhagyta a gyanúsított háromhónapos letartóztatását.

A kémcsoport első tagjainak letartóztatásáról a lengyel belügyi tárca március közepén számolt be. Az ügyben folytatódik a nyomozás annak érdekében, hogy a kémcsoport tevékenységének részleteit kiderítsék, és leleplezzék a hálózat minden tagját. Korábbi közlések szerint a kémcsoport többek között vasútvonalak megfigyelésével, a NATO-val és Lengyelországgal szemben folytatott ellenséges propaganda terjesztésével foglalkozott, és szabotázsakciókat is előkészített.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.