Macron Szlovákiában állt ki a CEU mellett

  • MTI/narancs.hu
  • 2018. október 27.

Külpol

Visegrádi bajtársaink elég szívélyesen fogadták Orbán fő európai ellenfelét.

„Nem szabad engedni azoknak, akik eltérnek a közös értékektől. Megvizsgáljuk, hogyan tehetünk meg mindent azért, hogy a magyar nép hozzáférjen a minőségi tudáshoz, és hogy ne üldözzék el a tanárokat. Azt hiszem, hogy ez feltétlen feladatunk” – mondta Emmanuel Macron francia elnök pénteken Szlovákiában, egy CEU-ra vonatkozó kérdésre válaszolva.

Macron, aki első alkalommal tett hivatalos látogatást Szlovákiában, az egykori Csehszlovákia létrejöttének 100. évfordulója alkalmából érkezett Pozsonyba. A francia elnök először Andrej Kiska szlovák elnökkel, majd Peter Pellegrini kormányfővel találkozott.

Csak egy Európai Unió létezik, az nem osztható nyugati és keleti vagy régi és új részre – jelentette ki a francia államfő.

Macron Andrej Kiskával

Macron Andrej Kiskával

Fotó: Jakub Gavlak/MTI/EPA

Macron Andrej Kiskával közösen tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: ha az EU „előre akar haladni”, ahhoz egyetértésre van szükség minden tagállam részéről, mert – mint mondta – csak egy EU létezik, s az nem osztható nyugati és keleti, illetve régi és új részre.

„Az Európai Unió nem a probléma, hanem a megoldás” – mondta a találkozót követően Andrej Kiska, aki leszögezte: Szlovákiának létérdeke, hogy az EU része legyen. A szlovák elnök ugyancsak kiállt az egységes és oszthatatlan unió mellett, támogatásáról biztosította az uniós tagországok integrációjának elmélyítését, s annak a véleményének is hangot adott, hogy az Európát érintő legnagyobb problémákat, például a migrációt, egyetlen tagállam sem tudja egyedül megoldani.

A Peter Pellegrini szlovák miniszterelnökkel tartott találkozója után Macron óvott a nacionalizmus további növekedésétől Európában. Nem elég a „nacionalistákat” erkölcsileg elítélni, amiért le akarják bontani Európát, „tartalmilag is bírálnunk kell abszurd javaslataikat” – figyelmeztetett. „Kérdezzék meg a nacionalistákat, milyen megoldást tudnak közösen javasolni, nézzék csak, hogy a magyar nacionalisták egyetértenek-e az olasz nacionalistákkal, és tudnak-e közös megoldásokat találni?” – tette fel a kérdést a francia elnök.

Szlovákia az EU felelősségteljes partnere akar lenni, és minden olyan tevékenységből is részt akar vállalni, amely az unió egységének felfrissítését, erejének és védelmének megerősítését célozza – mondta Peter Pellegrini. A szlovák miniszterelnök értékelte a francia elnöknek az európai integráció elmélyítése irányába tett lépéseit, és kijelentette: Szlovákia részese kíván lenni ennek „a modern és dinamikus hullámnak”.

A francia elnök a szlovák kormányfővel tartott találkozója után részt vett egy Európa jövőjéről rendezett pozsonyi fórumon is, ahol azt a véleményét hangoztatta, hogy több olyan kérdés van, köztük a migrációé, amelyre európai szinten jobb válaszokat lehet adni, mint nemzeti szinten. Kijelentette: az Európa jövőjéről folyó vitában nem szabad teret adni azoknak, akik azt tönkre akarják tenni. Megjegyezte: vannak, akik „elfogadhatatlan ideákkal játszanak”. Ilyennek tartja azt is – mondta –, ha Brüsszelt Moszkvához hasonlítják, mert – hangsúlyozta – „Brüsszel szabad választás”.

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.