Magyar autonómiáról döntenek csütörtökön Romániában

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. december 27.

Külpol

Három tervezetet tárgyalnak, Székelyföld ügye már negyedszer kerül a törvényhozás elé. A miniszterelnök és Budai képviselő is nemmel szavaz.

Sürgősségi eljárással csütörtökön tárgyalja a román képviselőház a Székelyföldre és az erdélyi magyarságra vonatkozó autonómiatervezeteket. Szerdán a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) több politikusa is ezek elutasítását szorgalmazta.

A házbizottság által jóváhagyott, a képviselőház honlapján szerdán közzétett napirend szerint az ülést kora délután hibrid formában tartják, azaz a nem jelen lévő parlamenti képviselők online csatlakozhatnak.

A napirenden mindhárom autonómiatervezet szerepel, melyet december 20-án nyújtott be egyéni képviselői törvényjavaslatként a román képviselőházban Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) elnöke. Ezeket a Magyar Polgári Erő (MPE) ügyvivő elnöke, Kulcsár-Terza József is támogatta, aki Zakariáshoz hasonlóan a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) listáján szerzett képviselői mandátumot.

Az egyik dokumentum a nemzeti közösségek kulturális autonómiáját szabályozó kerettörvény tervezete, a második a magyar nemzeti közösség kulturális autonómiastatútuma. Ezeket a jogszabálytervezeteket az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) szakmai műhelyeiben dolgozták ki.

A harmadik beterjesztett kezdeményezés Székelyföld autonómiastatútuma, amelyet a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) dolgozott ki, és immár negyedik alkalommal kerül a román törvényhozás elé.

Marcel Ciolacu román miniszterelnök egy hete közösségi oldalán az autonómiatervezetek gyors elutasítását kérte a házelnöktől, így már a két ünnep között naprendre tűzték őket. A kormányfő bejegyzésében „toxikus kezdeményezésnek” minősítette a törvényjavaslatokat.

Hasonlóan fogalmazott szerdán közösségi oldalán Ciprian Serban, a PSD alsóházi frakcióvezetője is, „mérgezőnek és megosztónak” nevezve a tervezeteket. Hangsúlyozta: párttársaival szilárd meggyőződésük, hogy a Székelyföld autonómiájára vagy etnikai kritériumokon alapuló kulturális autonómiára irányuló törvényjavaslatoknak „nincs helyük egy demokratikus államban”.

Marius Budai PSD-s parlamenti képviselő Facebook-bejegyzésében szintén az etnikai kritériumokon alapuló szegregáció ellen foglalt állást, kifejtve, hogy valamilyen módon mindegyik tervezet ezt szorgalmazza.

Alfred Simonis, a képviselőház ügyvivő elnöke kifogásolta, hogy a többi román párt által szélsőségesnek tartott Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői a házbizottság szerdai ülésén nem támogatták, hogy a törvénytervezeteket sürgősségi eljárással tárgyalják. A PSD politikusa reményét fejezte ki, hogy egyik frakció sem fogja kampánycélra használni a csütörtöki ülést, és nem fog botrányt csapni.

A Székelyföldnek területi autonómiát előirányzó, SZNT által kidolgozott autonómiastatútum negyedik alkalommal kerül a román törvényhozás elé, miután 2004-ben, 2018-ban és 2020-ban is a román többség elvetette. A legutóbbi előterjesztés alkalmával belpolitikai botrányt váltott ki Romániában, hogy a székelyföldi autonómiastatútum a kétkamarás román parlament képviselőházából „hallgatólagosan elfogadott” tervezetként jutott tovább az érdemi döntés meghozatalában illetékes szenátus elé: ez a megvitatására megszabott határidő lejárta miatt következett be.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.