Magyar lapokat vádol álhírterjesztéssel az orosz külügy

  • narancs.hu
  • 2022. augusztus 16.

Külpol

A Népszava és a HVG cikkei érték el Putyin minisztériumának ingerküszöbét.

Hamis információk terjesztésével és az Oroszország által indított "speciális katonai művelet" diszkreditálásával vádolja az orosz külügyminisztérium Facebook-bejegyzésében a HVG-t és a Népszavát. A bejegyzéshez - amiről maga a HVG számolt be - egy montázst is mellékeltek a kifogásolt cikkekről FAKE, azaz HAMIS pecséttel.

A Népszava esetében az orosz külügy azt sérelmezi, hogy a lap szerint Oroszország példastatuálásra használja a Jehova tanúit a háború idején. A poszt szerint ezt írni, azért félrevezető, mert Oroszországban a Jehova tanúit már 2017-ben, azaz jóval a háború előtt szélsőséges szervezetnek nyilvánították.

A HVG egyik kifogásolt cikke a brit védelmi minisztériumra hivatkozv azt írta, hogy az oroszok aknákat vetnek be civilek ellen. Ezt az állítást az orosz külügy sem próbálja cáfolni, csupán azzal vág vissza, hogy szerintük az ukránok is használnak hasonló aknákat.

A HVG másik cikkében az az állítás szerepel, hogy az orosz hadsereg támodásokat intéz a fűtési és energetikai infrastruktúrát biztosító létesítmények, köztük a zaporizzsjai atomerőmű ellen. Az oroszok itt azt sérelmezik, hogy a lap úgymond nem mutatta be "a nukleáris katasztrófa elhárítására tett orosz erőfeszítéseket."

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Holt lelkek társasága

  • - turcsányi -

A gengszterfilm halott, halottabb már nem is lehetne. De milyen is lehetne a gengszterfilm? Nyugdíjas? Persze, hogy halott.

Kaptunk vonalat

Napjainkban mindannyiunk zsebében ott lapul minimum egy okostelefonnak csúfolt szuperszámítógép, és távoli emléknek tűnik ama hőskor, amikor a mai szórakoztatóelektronikai csúcsmodelleknél úgymond butább, de valójában nagyon is okos és rafinált eszközök segítségével értük el egymást.

Bobby a zuhany alatt

Úgy kezdődik minden, mint egy Rejtő-regényben. Gortva Fülöp, akit délvidéki szülőföldjén „Fulop”-nek anyakönyveztek, és akit idegen földön mindenki (angol vagy francia kiejtéssel) Philippe-nek szólít, de magát leginkább a becenevén, Golyóként határozza meg, Pocok gúnynévvel illetett barátjával Miamiban – pontosabban az attól kissé északra fekvő Fort Lauderdale kikötőjében – felszáll a Fantastic Voyage luxushajóra.

„Ez a háború köde”

Egyre többen beszélnek Izrael gázai hadműveleteiről népirtásként, de a szó köznapi használata elfedi a nemzetközi jogi fogalom definíció szerinti tartalmát. A szakértő ráadásul úgy véli, ha csak erről folyik vita, szem elől tévesztjük azokat a háborús bűnöket és jogsértéseket, amelyek éppúgy a palesztin emberek szenvedéseit okozzák.