David Cameron és a toryk hálátlan időszakban kezdték a kormányzást, a 2007-es gazdasági válság mély és hosszú recesszióba taszította az Egyesült Királyságot. A gazdaság 7 százalékkal esett vissza, az államadósság az egekbe szökött. A költségvetési deficit még ma is 5 százalékos – a G7 csoporton belül a legmagasabb. A konzervatívok nagy sikere, hogy az elmúlt öt évben kétmillió új munkahely keletkezett, és úgy tűnik, hogy a költségvetési deficitet is letornásszák 4 százalékra az idén – még így is nagyobb lesz a kelleténél, de a 12 százalékhoz képest szép eredmény. A gazdaság gyorsabban nő, mint az EU jelentős részében, és csökken az államadósság is. Cameron a kampányában mégsem a sikereit domborította ki, hanem a választók félelmeire épített, s azt bizonygatta, valóságos gazdasági katasztrófát jelentene az országnak, ha a balos gyökereihez visszatérni próbáló Munkáspárt és a még balosabb Skót Nemzeti Párt (SNP) venné át a hatalmat. „A konzervatívokat a közvélemény jóval kompetensebbnek tartja gazdasági kérdésekben” – vélekedett a Narancsnak Charlie Cadywould, a Demos nevű think tank elemzője. A választók, még ha nem is szeretik a megszorításokat, hitelt adnak Cameron azon állításának, mely szerint a gazdaság bajai jórészt a korábbi munkáspárti kormány felelőtlen költekezése miatt álltak elő. És tény az is, Miliband szimata nem mindig működött: a világpiaci energiaárak csökkenése előtt nem sokkal még azért kardoskodott, hogy a fogyasztók védelmében fagyasszák be az árakat.
A Financial Times és az Economist szerint is jobb lenne még egy esélyt adni Cameronnak. A Munkáspárt gazdasági károkat okozhat, és kézenfekvő partnere, az SNP csak növeli e veszélyt. Való igaz, a konzervatív kormány az EU költséges elhagyásának veszélyét hordozza, ám a liberális demokrata koalíciós partner csökkentené e kockázatot – véli az Economist. A lap ugyanis meg van róla győződve, hogy Miliband át akarja alakítani a brit kapitalizmust: „Ha lehetősége lenne rá, akkor ő lenne a gazdaságilag legradikálisabb miniszterelnök Margaret Thatcher óta” – írják. „A toryk és a konzervatív lapok már csak úgy említik, a Vörös Ed – teszi hozzá Peter Dorey, a Cardiff Egyetem politológusprofesszora –, mert alacsonyabb áram- és gázárakat, meg kisebb lakbéreket ígért.” Miliband „felelősségteljesebb kapitalizmusról” álmodozik, amelyben a leggazdagabbak adóját 45-ről 50 százalékra emelnék, és a kétmillió fontnál többet érő villák tulajdonosait is köteleznék, fizessenek be egy kisebb összeget az államkasszába. Konzervatív kritikusai viszont úgy gondolják, hogy az ilyen húzások csak tovább növelnék a költségvetési deficitet, és elijesztenék a befektetőket az országból. Miliband persze váltig ígéri: felelősségteljes lesz a gazdaságpolitikája, és ügyel majd az államháztartási egyensúlyra, de a szakszervezetektől tartva még nem konkretizálta, hol fogna a kiadásokon.
A tory politika ezzel szemben a társadalmat teszi próbára. „Cameron kormányzása alatt nőtt a szegénység és az egyenlőtlenség, egyre több lett az alulfizetett, bizonytalan munka, amiből nem lehet megélni” – állítja Dorey. A konzervatívok megóvták a nyugdíjasokat a költségvetési szorításoktól, de nem voltak képesek növelni a lakásállományt, amitől az egekbe szöktek a lakhatási költségek. A kampányban azt ígérték, hogy az egymillió font alatti házakra nem kell majd örökösödési illetéket fizetni, a szociális lakásokat pedig áron alul adnák. Ezeket még az Economist is gazdaságilag védhetetlen, szavazatnövelő lépéseknek nevezte, amelyek csak tovább növelik a társadalom egyenlőtlenségeit. Cadywould szerint „a fiatalok hagyományosan a balközép pártokra, azaz a Munkáspártra és most a zöldekre szavaznak. Ám most a kutatásaink szerint sokan, főleg a fiatal nők rossz véleménnyel vannak a jóléti kiadásokról, és nem bíznak abban, hogy az állam képes segíteni a polgárain” – mondja. Ez pedig a segélyfüggés ellen háborút hirdető Cameron felé tereli a választókat – de jobbra tolja a Munkáspártot is.
Ahol viszont nem sokat bizonytalankodnak, az Skócia. Öt évvel ezelőtt az 59 skót alsóházi helyből
41-et még a Munkáspárt szerzett meg: most viszont szinte mindent visz az SNP. Dorey szerint erről is Cameron tehet: „Azt ígérték a skótoknak, hogy ha a függetlenség ellen szavaznak, a britek több hatalmat adnak a skót parlamentnek. De alig pár órával a népszavazás után Cameron kezdte felvizezni az ígéreteit.” És bár a baloldali SNP megfelelő partnernek tűnhet a Munkáspárt számára, Miliband – tartva attól, hogy a korábban a Blair-féle liberalizmust ideológiai fókuszába helyező Munkáspártot mégsem lehet egyik napról a másikra balra hajló szociáldemokratává faragni – elzárkózott a koalíciótól. Akkor inkább lemond a kormányzásról – jelentette ki egy héttel a választás előtt.
A választás előtt a toryk is leginkább a saját abszolút többségükben bíztak – ha most nem is, de majd egy őszi, előre hozott választáson. Máskülönben Cameron talán nem kötötte volna a Liberális Demokrata Párttal fenntartott koalíció folytatását az uniós tagságról szóló, 2017-re tervezett népszavazás támogatásához. A liberális párt vezetője, Nicholas Clegg ezt a feltételt félreérthetetlenül elutasította; és korábban világossá tette azt is, hogy akár a Labour-vel is összeállna. (Pedig Miliband is mondott már olyasmit, hogy ha az unió netán nagyon sok jogkört vonna el a britektől, ő is népszavazást rendelne el.) De a liberálisok tagsága nem csak a referendum miatt ódzkodhat a koalíció folytatásától.
Gyengélkednek a királycsinálók
A párt épp a közös kormányzás miatt veszített egy rakás választót (2010-ben 22 százalékot kaptak). „2010 májusa előtt a liberális demokraták harmadik választási lehetőségként léptek fel, bizalmon, méltányosságon és becsületen alapuló progresszív politikát kínálva az országnak. Ma viszont őket is rossz és korrupt pártnak tekintik, akárcsak a torykat és a Munkáspártot” – mondja Dorey. Kétségkívül támogatták a szociális kiadások lefaragását és a privatizációt, de Dorey szerint sokat akkor buktak, amikor beálltak a tandíjemelés mögé is. Kampányukban még azt ígérték, hogy eltörlik a tandíjakat, ehhez képest végigasszisztálták, hogy a tandíj évi 3 ezerről
9 ezer fontra (cca. 1,2 millióról 3,6 millió forintra) nőjön. „Ez az árulás feltehetőleg több millió szavazó elvesztését vonta maga után; sok egykori választójuk ma a zöldekre fog szavazni. Ahogy én is” – mondja. A kimenő parlamentben egy szem képviselővel rendelkező Zöld Párt legfőbb követelése, hogy töröljék el a GDP-t mint a gazdasági siker mérőszámát, és vezessenek be egy új, a környezeti károkat és a házimunkát is magában foglaló mutatót. Elutasítják a megszorításokat, és a gazdasági növekedés fetisizálását.
A tisztán egyéni mandátumos választási rendszer furcsasága – vagy inkább archaikus kretenizmusa – miatt a zöldekénél nagyságrendekkel nagyobb, az utolsó mérések szerint 14 százalékos támogatottságú Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja (UKIP) sem számíthat a zöldeknél sokkal több képviselőre. (A tisztán arányos EP-választást tavaly megnyerték, és 23 képviselőt küldtek Strasbourgba.) Az erősen xenofób párt hamar kilépne az EU-ból, csak ötévnyi adófizetés után juttatna segélyt a bevándorlóknak, csökkentené a nemzetközi segélyezés mértékét, többet költene a hadseregre. Vezetőjük, Nigel Farage azt mondta, a halálbüntetéssel ugyan nem ért egyet, de ha a választókat nagyon érdekli a téma, nem zárkózik el a bevezetésétől. Dorey szerint a UKIP egyes választókerületekben éppen elegendő szavazatot fog elvenni a konzervatívoktól ahhoz, hogy Miliband pártja kaphassa a mandátumot.
Clegg szerint az ő gazdasági programjuk a két nagy párt felelősségteljesebb keveréke lenne: kevesebb kiadást vágnának meg, mint a toryk, de kevesebbet költenének, mint a Munkáspárt. Clegg hitet tett az állami alkalmazottak képviselete mellett, s azt ígérte, csak azzal köt koalíciót, aki garantálja, hogy az ő fizetésük a következő két évben együtt nő az inflációval. Hogy mi a garancia rá, hogy most nem mennek szembe az ígéretükkel? A Guardiannek egy liberális demokrata képv iselő azt mondta, öt éve palira vették őket, mivel Gus O’Donnell akkori kabinetfőnök azt mondta nekik, hogy ha nem sietnek koalícióra lépni, bedőlhet a font. „Még egyszer nem fogjuk ezt elhinni” – mondta.
