Venezuela

Más a hibás

  • - kovácsy -
  • 2015. március 5.

Külpol

Üresen tátongó polcok az üzletekben, előttük pedig az órákig sorban állók, akiknek a nyugalmáról járőröző katonák gondoskodnak. A világ legnagyobbnak ismert kőolajtartalé­kával rendelkező ország gazdasági helyzetét nem rendítette meg, csupán megpecsételte az olajárak zuhanása a világpiacon.

A hivatalosság – élén Ernesto Maduro elnökkel, aki Hugo Chávez halálát követően szűk többséggel nyerte meg a választást, s minden változtatás nélkül követi, védelmezi és hirdeti a „chávista” nézeteket – némi idegességet mutat, de mereven tartja magát a 2013-ban elhunyt vezér szellemiségéhez. Eszerint a magántőke, konkrétabban a spekulánsok irányításával folyamatos puccskísérlet zajlik az országban, a nemzetközi gazdasági folyamatok pedig a Bolivári Köztársaság megsemmisítésére törekvő Egyesült Államok keze nyomát viselik magukon. Éppen a hét elején rendelte el a legnagyobb ve­nezuelai patikalánc vezetőinek ­letartóztatását, mert állítólag szándékosan hoznak létre hiányt mindenben, amiben csak tehetik, a szívgyógyszerektől a pelenkáig. Ugyanekkor számolt be egy tervezett amerikai puccsról is, amelynek a legfőbb mozgatója nem más, mint Joe Biden alelnök volna.

Semmi sem igaz, és semmi sem hamis: nyilván van Venezuelában spekuláció, csempészet, sőt a gazdaságnak ehhez a zónájához kapcsolódó magántőke is – a jelentősége azonban minden bizonnyal visszaszorulna, ha nem volna bizonyos cikkeknek erősen támogatott, vagyis mesterségesen lenyomott ára, ha nem korlátoznák szabályok a deviza­kereskedelmet és ezen keresztül az importot. Főleg pedig, ha ezek a szabályok állandóak maradnának, és nem tették volna lehetővé pél­dául, hogy az elnökválasztás idején átmenetileg tele legyenek a boltok olcsó külföldi tévékészülékekkel. Az is nyilvánvaló, hogy az Egyesült Államok nem nézi jó szemmel az immár évtizedes „chávista” kísérletet, amely most újból a térség instabilitását fokozza, miközben furcsa módon még mindig élvezi szinte az összes latin-amerikai ország bizalmát, távolról sem csak a hasonló politikát követő Bolíviáét vagy Ecuadorét.

Ennél sokkal aggasztóbb Maduro szempontjából, hogy országlását a lakosság sem nézi jó szemmel: a legfrissebb közvélemény-kutatási adatok már csak 22 százalékos népszerűségét mutatják, miután két hetet töltött Kínában, Oroszországban és egy sor olajtermelő országban, további kölcsönökért, illetve az olajtermelés visszafogásáért kilincselve. Venezuela keményvaluta-bevételeinek 95 százalékát a kőolaj biztosítja, nem csoda, hogy ennek a világpiaci árzuhanása megrengette az ország gazdaságát. A gazdaság teljesítménye már tavaly visszaesett, az infláció elérte a világrekorder 27, más adatok szerint 64 százalékot. Nincs olajtermelő ország a Földön, amelyet ilyen mértékben sújtott a válság. De nem véletlen ez sem, miután olyan ország sincs, ahol ennyire olcsón adnák a benzint, a végsőkig kitartva a támogatott ár mellett. Most már terveznek némi visszafogott áremelést, de igencsak félve, mert a lakosság a jelek szerint igen érzékeny ebben a gazdasági ésszerűség határain átcsapó kérdésben. Egy magyarázat szerint az olcsó benzint úgy érzékelik, mint kézzelfogható jelét részesedésüknek a nemzet gazdagságából.

Természetesen az ártámogatás itt sem hat másként, mint bárhol a világon: a 2010-es adatok alapján kutatók kimutatták, hogy a háztartások leggazdagabb tíz százaléka évi 3755 dollárt nyer rajta, a legszegényebb tíz százalék, amely kevésbé használ autót, mindössze 506 dollárt. Ráadásul a támogatás okozta állami bevételkiesés összege magasabb volt, mint amennyit az oktatásra és az egészségügyre együttesen költött az állam. És hiába a szinte kiapadhatatlan tartalékok, a 323 ezer hordós hazai benzinfogyasztás mellett még az Egyesült Államokból is napi több tízezer hordónyit vásároltak a finomítói szűk keresztmetszet miatt.

Ugyanígy kávéból is exportőrből importőrré vált az ország a chávezi évek során, hiszen a helyi termelőknek nem éri meg munkát fektetni a termesztésbe, tőkét beruházni a termelés bővítésére, műtrágyázásra stb. Egy szó, mint száz, Venezuela elvesztegette a jó éveket, amikor felkészülhetett volna a nehezebb időkre. És ezt csak igen töredékesen egyenlítik ki a szegények fölemelését célzó kiadások, a tömeges lakásépítés, a nagyszámú ösztöndíj és a többi.

A hol fellángoló, hol – kellő számú letartóztatás után – lelohadó tüntetések mindenesetre azt jelzik, hogy az elégedetlenség céltáblája a kormányzati politika. Az egyre hosszabbodó sorokat tiltó rendelkezésekkel próbálja megrendszabályozni a hatalom, egyes tartományokban be is tiltották az éjszakai sorban állást. Igaz, hogy az órákig várakozók körében gyakran hangosan kavarog a harag, de nem szórakozásból várnak a támogatott hiánycikkekre, tudván, hogy marhahús helyett jó, ha egy pár fagyasztott disznóláb jut majd. A hatóságok az éjszakai várakozás veszélyeire hivatkoznak, de ez megint csak komolytalan egy olyan országban, ahol hosszú ideje a legmagasabb a gyilkosságok aránya, és ezen a jelek szerint a szocializmus rendfenntartó erői sem tudtak változtatni.

Új rendelkezések születtek viszont a minap a tüntetések idején kivezényelt katonák fegyverhasználati jogáról. A rend fenntartása különböző fokozatainak a skálája egészen a fegyveres önvédelemig tart. A hatóságok a tavaly ilyentájt elkezdődött, helyenként kétségkívül véres tüntetéssorozat tanulságainak levonásáról beszélnek „az emberi jogok védelmében”. Civil és szakszervezeti vezetők viszont alkotmányellenesnek, ráadásul veszélyesen pontatlanoknak látják az intézkedéseket. A tavalyi tüntetések során összesen negyvenen haltak meg – nem biztos, hogy az idei évet képes lesz kevesebb áldozattal kihúzni a dél-amerikai ország.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Levél egy távoli galaxisból

Mészáros Lőrinc olyan, mint a milói Vénusz. De már nem sokáig. Ő sem valódi, s róla is hiányzik ez-az (nem, a ruha pont nem). De semmi vész, a hiány pótlása folyamatban van, valahogy úgy kell elképzelni, mint a diósgyőri vár felújítását, felépítik vasbetonból, amit lecsupáltak a századok. Mészáros Lőrincnek a története hiányos, az nem lett rendesen kitalálva.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.