Medvegyev: Ha Ukrajna sikerrel járna az ellentámadás során, Oroszország kénytelen lenne atomfegyert bevetni

  • narancs.hu
  • 2023. július 30.

Külpol

A háború kezdete óta nem először riogatnak az oroszok az atomfegyver bevetésével.

Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök, korábbi miniszterelnök, mint ismert, időnként felveti egy nukleáris konfliktus lehetőségének rémképét Oroszország és Ukrajna között. Most épp azt mondta, hogy

Moszkva kénytelen lenne atomfegyvert bevetni, ha Kijev folyamatban lévő ellentámadása sikeres lenne.

Medvegyev – aki a Vlagyimir Putyin elnök által vezetett orosz biztonsági tanács elnökhelyettese – a közösségi médiában közzétett üzenetében azt mondta, hogy Oroszország kénytelen lenne saját nukleáris doktrínájához folyamodni egy ilyen forgatókönyv esetén - írja a The Guardian.

"Képzeljük el, ha az offenzíva, amelyet a NATO támogat, sikeres lenne, és leszakítanák a földünk egy részét, akkor kénytelenek lennénk atomfegyvert használni az orosz elnök rendeletének szabályai szerint" – jelentette ki Medvegyev. Hozzátette,

egyszerűen nem lenne más lehetőség. Tehát ellenségeinknek imádkozniuk kellene harcosaink sikeréért."

Medvegyev arra utalt, hogy Oroszország nukleáris doktrínája kimondja: a nukleáris fegyverek bevethetők válaszul az Oroszország elleni, hagyományos fegyverekkel végrehajtott agresszióra, amely az orosz állam létét fenyegeti.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.