„Majd meglátjuk”: Trump verhetetlen tervvel készül a nagy találkozásra Putyinnal

  • narancs.hu
  • 2018. június 30.

Külpol

Semmi kétség: új Helsinki készül.

„Majd meglátjuk” – válaszolta a kíséretében lévő újságíróknak az Air Force One elnöki különgépen, amellyel az amerikai elnök New Jerseyben lévő bedminsteri golfklubjába utazott pénteken.

Trump több fontos kérdésről nyilatkozott. Azt mondta, „mindent szóba hozok” a finn fővárosban, Helsinkiben július 16-ra tervezett amerikai–orosz csúcstalálkozón. Így állítólag megvitatni tervezi Vlagyimir Putyinnal a 2016-os amerikai választási folyamatba történt orosz beavatkozás ügyét is. De hozzátette, „nem akarunk bárkit is a választásokkal macerálni”.

Oroszország eddig még minden alkalommal cáfolta, hogy beavatkozott volna az amerikai választási folyamatba, Donald Trump pedig mindig következetesen kitartott amellett, hogy „nem volt összejátszás” kampánycsapatának munkatársai és orosz tisztségviselők között annak érdekében, hogy ő arasson győzelmet az elnökválasztáson demokrata párti vetélytársával, Hillary Clintonnal szemben.

A várható amerikai–orosz csúcstalálkozó témáiról Trump kifejtette, hogy a Krím ügye mellett Ukrajnáról és Szíriáról is tárgyal majd az orosz elnökkel. Úgy fogalmazott, nincs ellenére, hogy jó viszonyt alakítson ki Oroszországgal és Kínával, nem látja, hogy ez „problémát” jelentene. „Talán a világ megnyugodhat, és beszélhetnénk néhány olyan dologról, amit Obama veszni hagyott.” Trump szerint ugyanis a Krím félszigeten történtekért az előző amerikai elnököt, Barack Obamát terheli a felelősség. „Obama elnök tette lehetővé, hogy ez megtörténhessen” – fogalmazott Trump.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.