Meghalt az utolsó román király
King_Michael_I_of_Romania_by_Emanuel_Stoica.jpg

Meghalt az utolsó román király

  • MTI
  • 2017. december 5.

Külpol

96 éves korában elhunyt Mihály volt román király.

A volt román király daganatos betegségben és leukémiában szenvedett, Svájcban kezelték, ottani rezidenciáján érte a halál. Ő az utolsó olyan személyiség, aki a második világháború idején államfő volt. 
A volt király tavaly márciusban súlyos betegségére hivatkozva közölte, hogy „visszavonul a közélettől”, és lányát, Margit „trónörökös hercegnőt” bízta meg, hogy a „korona őreként” képviselje a román királyi családot. Utoljára 2014 novemberében, 93. születésnapján mutatkozott a nyilvánosság előtt.
Bár Mihály korábban sem volt aktív szereplője a román közéletnek, nagy tiszteletnek örvendett az országban, és személyes tekintélye is hozzájárult ahhoz, hogy a királyság eszméje az utóbbi évtizedben egyre népszerűbbé vált Romániában.
A román uralkodókat eddig a Curtea de Argesen épült 16. századi kolostorban helyezték örök nyugalomra, itt azonban nincs már hely újabb kripták kialakítására, ezért 2009-ben egy új királyi kápolnát építettek a régi templom szomszédságában. Mihály tavaly elhunyt feleségét, Anna volt királynét már itt temették el.
Mihály a Hohenzollern-családból való II. Károly király fia. Gyermekként 1927 és 1930 között, majd 1940 és 1947 között volt Románia uralkodója. Fontos szerepet játszott az 1944. augusztus 23-i fordulatban, amikor a már hadszíntérré vált Románia szakított addigi szövetségeseivel, a tengelyhatalmakkal, és az antifasiszta koalíció oldalára állt át. A kommunisták által elűzött királyi család a 2000-es években költözött vissza Romániába, miután visszaszolgáltatták államosított ingatlanaik jelentős részét.

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.