Meghalt Dianne Feinstein, az amerikai szenátus legidősebb női tagja

  • narancs.hu
  • 2023. szeptember 29.

Külpol

Kalifornia állam első női szenátora 90 éves volt.

Elhunyt Dianne Feinstein, az amerikai szenátus leghosszabb ideje hivatalban lévő női szenátora, legidősebb demokrata tagja – írja az MTI.

A 90 éves politikus halálhírét irodája közölte pénteken. Halálának okát nem hozták nyilvánosságra, ugyanakkor Dianne Feinstein az elmúlt egy évben súlyos betegségekkel küzdött, ami miatt hónapokig nem tudta ellátni feladatát, és lemondott az életkorából következő korelnöki funkciókról is.

Dianne Feinsteint először 1992-ben választották a Kongresszus felsőházának tagjává, mint Kalifornia állam első női szenátorát. 1978 és 1986 között San Francisco polgármestere volt, első nőként ebben a pozícióban is, politikai pályáját 1969-ben San Francisco megyei tisztségviselőjeként kezdte.

Dianne Feinstein politikai pályájának legfontosabb eredményeként emlegetik a támadófegyverek birtoklásának átmeneti betiltásáról elfogadott 1994-es törvényt, valamint a CIA által elkövetett kínzásokról szóló 2014-es jelentést. 

Dianne Feinstein két demokrata szenátortársával (Dick Durbin és Chris Murphy) 2019-ben határozati javaslatot nyújtanak be a szenátusnak, hogy ítélje el az Orbán-kormányt, mivel az véleményük szerint „aláássa a demokráciát és megsérti az emberi jogokat”, kárt tesz a bíróságok függetlenségében, korlátozza a civil szervezeteket és a sajtószabadságot, és megsérti a menedékkérők jogait 

Feinstein szerdán még részt vett a szenátus szavazásán, halálával a 100 tagú szenátusban ideiglenesen egyre csökkent a demokraták többsége, megüresedett szenátusi helyére 2024 novemberében választanak új szenátort Kaliforniában. 

(Címlapképünk Dianne Feinstein kaliforniai demokrata szenátor 2017. március 22-én. Forrás: MTI/AP/Susan Walsh)

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk