Megint elszakadt egy kábel a Balti-tenger mélyén

  • narancs.hu
  • 2024. december 27.

Külpol

Észtország most már járőrhajóval védi a vezetékeket, mert veszélybe került az áramellátása.

December 25-én megrongálódott az Észtországot Finnországgal a tenger alatt összekötő Estlink 2 főkábel. Egy hónap alatt már a harmadik vezeték szakadt el a Balti-tenger alatt, a mostani eset nyomán Észtország áramellátása veszélybe került –írja a 444.

A tallinni védelmi minisztérium járőrhajót vezényelt az öbölbe, hogy védje a 170 kilométer hosszú kábelt, amelynek helyreállítása 2025 nyaráig eltarthat. Várhatóan a finn haditengerészet is hajót küld a vezeték felügyeletére.

Szóba került, hogy a mostani balesetért Oroszország, konkrétan az Eagle S nevű orosz hajó felelős. A finn parti őrség az olajszállító tartályhajót finn vizekre kísérte. Feltételezik, hogy az Eagle S az úgynevezett „orosz árnyékflottához” tartozik, és ami történt, az „a kritikus infrastruktúrát ért gyanús támadások sorozatának legújabb állomása”.

Novemberben két adatkábel szakadt el a Balti-tengeren, a gyanú szerint úgy, hogy az arra közlekedő hajók szándékosan áthúzták rajtuk a horgonyukat. 2023 októberében egy kínai hajót gyanúsítottak azzal, hogy egy tenger alatti gázvezetéket szakított el így Finnország és Észtország között. 

Emlékezetes az Északi áramlat megrongálódása is, amellyel viszont nem oroszokat, hanem ukránokat gyanúsítottak. 

Az orosz elnöki hivatal nem kommentálta a kábel sérülésére vonatkozó hírt, mondván, ez nem tartozik a hatáskörébe. Mark Rutte, a NATO főtitkára azt közölte, hogy a katonai szövetség ezután jobban odafigyel a Balti-tengerre.

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.