Mégis érettségizhetnek a lányok Afganisztánban

  • Narancs.hu/MTI
  • 2022. december 7.

Külpol

Az érintettek két nappal a vizsga időpontja előtt kaptak értesítést.

Noha az afganisztáni tálibok megtagadták a lányoktól a középiskolai továbbtanulás lehetőségét, most váratlanul mégis engedélyezték az érettségi bizonyítvány megszerzését – jelentette szerdán a helyi sajtó.

A tájékoztatás szerint a 12. évfolyamba járó, vagyis végzős diáklányok érettségi vizsgáját szerdán tartották a radikális iszlamisták uralta dél-ázsiai országban.

Egy kabuli diáklány a dpa német hírügynökségnek elmondta, hogy mindössze néhány nappal a vizsga előtt kapott értesítőt az iskolától. Az érettségi vizsga ilyen rövid határidejű meghirdetése azonban sokaknál csalódást váltott ki.

„Először nem tudtunk az oktatáson részt venni, most meg vizsgáznunk kell” – panaszolta a diáklányok egyike a Tolo News helyi hírtelevíziónak. Egyik társa pedig azt kifogásolta, hogy az iskolabezárások következtében nem jutott hozzá tananyaghoz.

Mindennek ellenére többen örömmel fogadták az engedményt. Sikeres bizonyítvány megszerzése ugyanis megnyithatja a nők számára még nyitva álló egyetemi oktatás lehetőségét.

A hatalomba való visszatérésük után a tálibok szigorúan korlátozták a nők jogait, ismét rájuk kényszerítve az iszlám szigorú előírásait, kizárva őket a közéletből és nagyrészt az oktatásból. A nők oktatási, munkavégzési és egyéb szabadságjogaiért tüntetők megmozdulásait sorra elfojtották.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.