Mégsem adóztatják meg a bolgárok az orosz gázt

  • narancs.hu
  • 2023. november 20.

Külpol

Fellélegezhet Putyin és Orbán.

Már nem szerepel a bolgár kormány jövő évi költségvetésében az orosz gázra kivetett adóból származó, 1,2 millió euró – írja az Euroactivra hivatkozva a 444. A kormánypárt ugyanis kétkedik abban, hogy be tudnák hajtani ezt az összeget – jelentette ki Aszen Vasziljev bolgár pénzügyminiszter.

Az Európai Bizottság szerint a bolgároknak minden joguk megvan, hogy bevezessék az adót, amely 10 euróval terhelne meg minden MWh gázt. Szerbia és Magyarország élesen bírálta a tervezett adót, ami magasabb energiaárakhoz vezetne. A tranzitdíj emelkedésére reagálva Magyarország kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett Bulgáriával szemben, hiába ígérték a bolgárok, hogy az adó a Gazpromot terheli majd, és nem az európai vásárlókat. Ezt persze garantálni nem tudták. Azt is nehéz lett volna megállapítani, hogy mi számít orosz gáznak, a Törökországon át érkező anyag ugyanis keverve jut el Bulgáriába.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.