Menekülthelyzet a szomszédban: szírek, afgánok, pakisztániak "szorulnak be" Szerbiába

Külpol

A szerb–magyar határ vajdasági oldalán 2022 végén többször is fegyveres összecsapásba torkollott az embercsempészet. Az újabb menekülthullámmal egyre nehezebben bír a szerb állam, amelynek a zuhanó gazdasággal és a koszovói válság elmérgesedésével is szembe kell néznie.

Kedves Olvasónk!

Ez a cikk a Magyar Narancs 2023. január 26-i számában jelent meg. Most ezt az írást ebből a lapszámunkból széles körben, ingyenesen is hozzáférhetővé tesszük.

Részben azért, mert fontosnak tartjuk, hogy minél többen megismerkedjenek a tartalmával, részben pedig azért, hogy megmutassuk, érdemes a Narancsot megvásárolni is, hiszen minden számban hasonlóan érdekes cikkeket találhatnak – és a lap immár digitálisan is előfizethető, cikkei számítógépen, okostelefonon és tableten is olvashatóak.

magyarnarancs.hu-n emellett a továbbiakban sem csak fizetőfal mögötti tartalmakat találnak, így mindig érdemes benézni hozzánk. 

Visszavárjuk!

A szerk.

A dél-szerbiai Presevo egyik kávézójában találkozunk Moinnal. Az enerváltnak tűnő pakisztáni pastu fiatalember több száz társával a város határában, a vasútállomás melletti gyárépületben kialakított menekülttábor és regisztrációs pont lakója. Könnyen szót értünk, a friss diplomás villamosmérnök az anyanyelve mellett angolul és arabul is jól beszél. A környék posztapokaliptikus. Mindenütt sitt és szemét, a lakóhelyiségek lepusztultak, a vizes­blokkok úgyszintén. A segélyszervezetek áldozatos támogatása a konténerekben, sátrakban kialakított közösségi tereken, az étkezőkön, a sportlétesítményeken látszik. A szerb civil szervezetek munkatársai és önkéntesei mellett a törökök a legaktívabbak, de számos közel-keleti szervezet is dolgozik itt, s valamennyire a balkáni muszlim közösségek rendszeres támogató tevékenysége is érzékelhető.

A szerb hatóságok regisztrációs pontjánál nagy a forgalom. Sokan érkeznek az alig több mint tíz kilométerre húzódó észak-macedóniai határ felől. A tábor kapujának két oldalán gyorsbüfék és éttermek sorakoznak, péntek délelőtt szinte mindegyik tele van, ahogy a város központjában lévő kávézók is. A menekültközpont lakói közül sokan töltik itt a délelőttöt: pakisztániak és afgánok, de újabban az Észak-Afrikából érkezők száma is megnövekedett. Sokan itt, a kávézók környékén keresnek fuvart észak felé. A többségük nem először. Moint is már háromszor fordították vissza a magyar határ közeléből, s szállították vissza délre. Mint mondja, újra megpróbálja. „Addig is jobb itt, mint bármelyik görög táborban” – teszi hozzá.

Az albánok lakta dél-szerbiai városban a lakosság nem panaszkodik az idegenek jelenlétére. A pénteki ima után a mecsetből együtt jönnek ki a helyiek és a khutbét meghallgató marokkóiak meg pakisztániak. A vallásilag képzettebbek még közös nyelvet is találnak, a főtéren beszélgetnek. Ezt az albán többségű országrészt, a Presevo-völgyet az utóbbi évtizedekben a belgrádi kormány – nyilvánvaló politikai okokból – feltűnően elhanyagolta, s most a boltosok, éttermesek, kávézótulajdonosok örülnek az üzlet valamelyes fellendülésének – a Nyugat-Európába vándorló fiatalok és a lassan eltűnő középosztály helyett a menekültek jelentenek némi plusz vásárlóerőt. A helyieket a menekülteknél sokkal jobban zavarja a városban mindenütt érzékelhető, demonstratív szerb katonai jelenlét. Terepszínű teherautók vonulnak a főutcán a pár kilométernyire eső koszovói határ felé.

Gyártelep, hotel, sátor

A szerbiai menekültváltság egyik jelentős gócpontja Belgrád. A fővárostól északra (Krnjača) van ugyan egy menekülttábor, de a migrációval kapcsolatos tevékenységek – a magyarban: embercsempészet – inkább a belvárosi, erősen szlömösödő Savamala-negyedben összpontosulnak. A szomszédban épül – főként az Egyesült Arab Emírségekből származó pénzen – a futurisztikus, Dubajra hajazó Belgrad Waterfront luxusprojekt; az itteni lepattant házakban meghúzódó külföldiek a csempészhálózatoknak kínálnak megélhetést. Az évtizede a városban élő és dolgozó libanoni származású vallástudós, Muhammad Nászir szerint az utóbbi hónapokban nem csak a hagyományos balkáni szárazföldi úton érkeztek ide tízezrek, de ezerszám olyanok is, akik a szerb állam vízumkönnyítéseit kihasználva légi úton jönnek Belgrádba. Korábban irániak, most marokkóiak – tárt karokkal várják őket Belgrádban a szerb, albán és bosnyák csempészek.

631825944

 
A legszebb éveik (menekültek Belgrád mellett)
Fotó: Getty Images

Szerbiában jelenleg 13 központban ötezer regisztrált menekült tartózkodik. Több mint felük szíriai, sok az afgán és a pakisztáni. Sokukat a környező országokból (Magyarországról, Romániából, Horvátországból) toloncolták vissza. A táborokat többnyire a jugoszláv érából itt maradt, lepukkant gyártelepeken rendezték be, szerte az országban. A legnagyobbak az észak-macedóniai határtól a Vajdaságig húzódó főútvonal mentén vannak, de olyan félreeső régióban is akad egy-kettő, mint a Bosznia, Montenegró és Koszovó közé eső, bosnyák muszlim többségű Szandzsák. Novi Pazarban vagy a hegyek között megbújó kisvárosokban, Sjenicában és Tutinban évek óta élnek szír, iraki és afgán családok. Mert a táborokba leginkább családok szorulnak be hosszabb időre. Ők többnyire háborús övezetből menekülnek, de mire ideérnek, felélik minden pénzüket; a lezárt északi határ miatt és valós nemzetközi menekültprogram híján továbbjutniuk gyakorlatilag lehetetlen. Őket a csempészhálózatok sem szeretik mozgatni. Muhammad Nászir szerint a csempészek nagyobb rizikónak tartják a családok átjuttatását a határokon, mint a döntően gazdasági bevándorlóknak tekinthető fiatal férfiak csoportjait.

Utóbbiak száma az elmúlt hónapokban látványosan nőtt a Vajdaságban is. A többnyire afgán, pakisztáni, bangladesi és észak-afrikai férfiak jelentős része – mondja Nászir – a települések szállodáiban, vendégházaiban húzza meg magát, sok helyi családot juttatva így nélkülözhetetlen bevételhez, s a helyi szolgáltatók, éttermek is profitálnak a helyzetből. Ám az újonnan érkezőket mind kevésbé tudják már elhelyezni, így ők egyre nagyobb számban jelentek meg elhagyatott tanyákon, az erdőkben, folyópartokon felvert sátortáborokban. Ez a gyakorlat már több alkalommal is komoly összetűzésekhez vezetett a helyi lakossággal. A hatóságok ilyenkor demonstratív módon, kampányszerűen számolnak fel egy-egy táborhelyet.

Radoš Đurović, a Menedékkérők Védelme és Segítsége Központ vezetője szerint

az így elfogott menekülteket az ország déli részére szállítják, de annak az esélye, hogy visszatoloncolnák őket Észak-Macedóniába vagy Görögországba, gyakorlatilag nulla. Ők pedig újra és újra nekiindulnak.

Azok többsége, akiket a Vajdaságban az utóbbi hetekben tartott hatósági razziák során fogtak el, a helyi táborokba került, ahol – mondja Đurović – komoly feszültség alakult ki a már hosszabb ideje ott élő sokgyermekes családok és az önálló fiatal férfiak között. Arra is van példa, hogy a hazájukból hozott etnikai-nemzeti ellentétek okoztak konfliktusokat.

Most nyugodt a Vajdaság északi része, de Horgos térségében az év végén több alkalommal is fegyveres konfliktusok alakultak ki.

A szerb belügyi alakulatok bevetésével megfékezett összecsapások mögött – magyarázza Muhammad Nászir – nemcsak a helyi sajtó által sűrűn emlegetett afgán–pakisztáni ellentét áll, hanem sokszor az egyes csempészhálózatok rivalizálása. A szerb, albán, bosnyák hálózatok emberei többször maguk adtak fegyvert az általuk vezetett külföldieknek, hogy a rivális csoportokra támadjanak.

A fegyverek zaja rossz emlékeket idéz a helyiekben. Zombor kopottas főterén lángost áruló idős férfi félig szerbül, félig magyarul beszél a félelmeiről. Azt mondja, hogy errefelé a fegyverek használata mindig valamilyen apokaliptikus káoszba torkollott, és meg is mutatja a boszniai háborúban szerzett sebeit. Szabadkán máshogy látják. A tábor lakói rendszeresen járnak a város túlsó végében álló mecsetbe imádkozni, s közben békésen kávéznak a helyiekkel a központban. Vasárnap a város híres piacán és a palicsi tónál menekült családokat is látni. A minapi fegyveres összetűzések miatt azonban a külső városrészekben és a tanyavilágban egyre többen félnek. Országos és helyi nacionalista politikai erők pedig ki is használják a helyzetet.

Fegyverek között

Horvátország schengeni csatlakozása a néhány éve még szerfelett aktív, de mára hanyagolt boszniai menekültútvonal feléledését hozhatja. A szerb sajtó szerint az ország nyugati részein a határfolyó, a Drina völgyében már aktivizálódnak a csempészhálózatok. Ugyanez mondható el a montenegrói és albániai útvonalakról. Muhammad Nászir szerint nincs EU-s vagy azon túlnyúló egységes stratégia, egyes államok – utal Magyarországra – pedig aktívan akadályozzák is ennek a megalkotását. Így pedig Szerbia tranzitországként kutyaszorítóban marad. Ráadásul a gazdaság itt is súlyos válságban van, az infláció tovább erodálja az amúgy is egyre szűkülő középosztályt. Az élelmiszerárak a vásárlóerővel összevetve a magyarországihoz hasonlók. A legújabb, még nem hivatalos népszámlálási adatok szerint a lakosság létszáma az elmúlt tíz évben 7 millióról 6,5 millióra csökkent, a társadalom elöregedése és a fiatalok kivándorlása megállíthatatlan. Az országot miniszterelnökként, majd köztársasági elnökként lassan évtizede irányító Aleksandar Vučić középutasnak nevezett, Oroszország, Kína és a Nyugat között lavírozó politikája leginkább csak látványberuházásokban, kínai cégek építette autópályákban és vasutakban, arab pénzből létrejött luxusprojektekben mutat fel eredményeket. Az elnök pedig a bajok elfedéséül egyre erőteljesebben forszírozza a nacionalista retorikát. Belgrád az elmúlt hónapokban úgymond a koszovói szerbek érdekeinek védelmében többször is a legmagasabb készültségi fokozatba helyezte a hadsereget a déli határokon. A Koszovóval határos dél-szerbiai és szandzsáki régiókban rendszeresek a szerb katonai demonstrációk és hadgyakorlatok. Ebben a politikai légkörben háttérbe szorul a menekültek helyzete.

Presevóban a Vajdaságból többször visszafordított Moin elkeseredett, de határozott is egyben. „Sok ezer társammal együtt beszorultunk Szerbiába. A családom finanszírozta az utamat, eladósodtunk, nem tudok hazamenni. De nem adom fel, egy csoporttal holnap újra indulok” – mondja búcsúzóul. S így tesz több ezer társa is. S a megfelelő állami és nemzetközi szervezeti struktúrák és megoldások híján továbbvirágzik az embercsempészet.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Madarak és angyalok

  • - turcsányi -

Nehéz megmondani, hogy mikor mondtak fel az angyalok. Már akkor, amikor Wim Wenders folytatni merészelte a Berlin felett az eget (Távol és mégis közel, 1993)? Vagy csak 1998-ban lett elegük, amikor meglátták magukat az Angyalok városa című filmben – a Berlin felett az ég e remake-jét Nicolas Cage-dzsel? Az biztos, hogy Los Angelesből eztán szedték a sátorfájukat. De senki nem pótolhatatlan, L. A. pedig különösen nem maradhatott efféle égi szárnyasok nélkül.

„A legszívesebben hallgatok”

Kurtág György a magyar kultúra állócsillaga, kincse, élő klasszikusa, a magyar művészeti hagyomány nagy tradíciójának megszemélyesítője egy olyan korszakban, amelyben ez a hagyomány igencsak ingatag lábakon áll. Ha nyilvánosan megszólal a 98 éves mester, az maga az esemény.

Annyira nem sötét

A legutóbbi Pearl Jam-lemez, a 2020-as Gigaton hosszú, hétéves várakozás után jelent meg, így sokan örülhettek, hogy a zenekar hamarabb elkészült a tizenkettedik albumával, amely a Dark Matter címet viseli.

Dél csillagai

A Budapest JazzFest cégére alatt, a közel három héten át zajló hetvenhat koncert minden bizonnyal a legnagyobb magyar jazzfesztivál, de ennél figyelemre méltóbb, hogy huszonnégy országból érkeztek a zenészek. Megragadtuk a lehetőséget, hogy egy török triót és egy szárd együttest hallgassunk meg.

Ma senki se nyer

Emlékeznek, mikor volt köztársasági elnök Mádl Ferenc? Nos, Orbán Viktor első miniszterelnöksége idején. A díszlet és az időnként felhangzó Ki nyer ma? című rádióműsor szignálja segít behatárolni, hogy a közelmúltban járunk, de az elnök neve az egyetlen konkrét utalás, amelyből kikövetkeztethetjük, milyen évet is írunk (majdnem) pontosan.

Gázlánggal fűtünk

Az év szaván vitatkozhatunk, de korunk szava bizonyosan a nárcisztikus. Ha valaki megbánt minket, vagy akár csak nem hajlandó részt venni az önbecsmérlés társadalmilag elvárt aktusában, máris megkapja, hogy „mekkora nárci”.

Újragondolt fintorok

Szabó Eszter sajátos, jellegzetes figurái középkorú és idősödő nők. Morcosak, egyked­vűek. Nyúzottak és fáradtak. Grimaszolnak, duzzognak. Olykor járókerettel sétálnak, máskor két hatalmas herezacskót vonszolnak maguk után.

Választhat szegény

„Köszönöm, hogy Önökkel tölthettem egy napot!” – írta tavaly februári Facebook-bejegyzésében Novák Katalin, amikor látogatást tett Tiszabőn, a legszegényebbek közé sorolt falvak egyikében.

Akire rámondják

Magyar Péter feljelenti Orbán Viktort – lelke rajta, a jobboldalon mindig is nagy becsben tartották az ország hagyományait, az ilyesminek tényleg van itt csőstül (ti. hagyománya). Amíg viszont tövig rágjuk a körmünket, hogy a tisztelt hatóságok hazavágják-e a miniszterelnököt az aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt elkövetett, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazásaiért, a feljelentés tartalmi része módot ad mindannyiunknak egy pillantást vetni jelen közállapotainkra. Továbbá a jövő kecsegtető ígéreteire is.