Merkel nem jönne, így Trump elhalasztja a G7-es értekezleztet

  • narancs.hu
  • 2020. május 31.

Külpol

Pedig ki is bővítené a meghívottak körét az amerikai elnök. Ezt maga Donald Trump közölte Floridából visszatérőben a repülőgépen vele utazó újságírókkal szombat este.

„Az az érzésem, hogy a G7-es csoport összetétele nem érzékelteti híven a világban zajló változásokat” – mondta az elnök, Járai Judit, az MTI tudósítójának beszámolója szerint.

Trump úgy fogalmazott: a szerveződés a mai formájában már „nagyon idejétmúlt”, ezért a következő csúcsértekezletre, amelyet az őszre tervez, szeretné meghívni Oroszországot, Dél-Koreát, Ausztráliát és Indiát is. Kínát nem említette, mivel az utóbbi időben jelentősen romlott Washington viszonya az országgal.

A G7-es, azaz a gazdaságilag legfejlettebb országok csoportjának tagja a Egyesült Államok mellett az Egyesült Királyság, Németország, Franciaország, Olaszország, Kanada és Japán. Az idei csúcstalálkozóra az Egyesült Államokban került volna sor, de a koronavírus-járvány miatt elhalasztották az eseményt, majd telekonferencia formájában rendezték volna meg.

Néhány nappal ezelőtt Trump felvetette, hogy a találkozót immár akár személyes részvétellel is meg lehetne tartani a Washington melletti, marylandi Camp Davidben, a mindenkori amerikai elnökök hétvégi rezidenciáján.

Trump telefonon egyeztetett erről Boris Johnson brit és Emmanuel Macron francia államfővel, továbbá Justin Trudeau kanadai miniszterelnökkel, akik mindhárman jelezték készségüket a részvételre. Angela Merkel német kancellár hivatala azonban a járványveszélyre hivatkozva elhárította a meghívást. Ezt követően a francia elnök azt mondta, hogy csakis akkor érdemes megtartani a találkozót, ha azon mindenki részt vesz.

Az új összetételről Alyssa Farah, a Fehér Ház stratégiai kommunikációért felelős igazgatója úgy fogalmazott: Trump az Egyesült Államok néhány hagyományos szövetségesével akarja bővíteni a résztvevők körét, és néhány olyan országgal is, amely a leginkább megszenvedte a koronavírus-járványt. Farah szerint a csúcstalálkozón az elnök szeretne megvitatni Kína jövőjére vonatkozó kérdéseket is.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.