Merkel: Németország mindenképpen kiáll a jogállamiságért, még akkor is, ha Orbán Viktorról van szó

  • narancs.hu
  • 2020. július 9.

Külpol

A kancellár a momentumos Cseh Katalin felszólalására reagált.

Angela Merkel az Európai Parlament  plenáris ülésén szerdán bemutatta a német elnökség stratégiáját és fő céljait. A kancellár felszólalását követő képviselői kérdések közt Magyarország is szóba került - írja a 444.

Mint írják, a fideszes Győri Enikő felszólította  Merkelt, hogy a német elnökség harcoljon ki egy méltányos és kiegyensúlyozott költségvetést, a jogállamiság témájában pedig emelkedjen felül a prekoncepciókon, és tegyen azért, hogy az uniós szerződések mentén egyenlő mércével lehessen csak vizsgálódni.

Ugyanitt a momentumos Cseh Katalin felszólalásában azt mondta, a német elnökség feladata, hogy az uniós támogatás inkább közvetlenül a civilszervezetekhez jusson, ahelyett, hogy "azt a kormányt támogatná, amely lábbal tiporja az EU értékeit".

A lap azt írja, Angela Merkel csak Cseh felszólalására reagált. A kancellár azt mondta:

"Mi Németország részéről mindenképpen kiállunk a jogállamiságért és szóvá tesszük ezeket a témákat a kollégákkal szemben, még akkor is, ha Orbán Viktorról van szó és nézeteltérések uralkodnak köztünk azt illetőleg, hogy mi történik Magyarországon. Azt hiszem, a Parlamentnek és az Európai Tanácsnak is legitim érdeke, hogy a pénzek oda érkezzenek meg, ahol szükség van rájuk, és ezt természetesen közösen felügyelni fogjuk, és nagyon nagy fontosságot tulajdonítunk ennek."

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.