Pedig amikor a bangkoki tüntetések elkezdődtek, még igazuk volt, akiket felháborított a kormányzat által kezdeményezett amnesztiaterv. Ez - amennyiben elfogadják, de a részben választott, részben kinevezett szenátus ellenállt, a beterjesztők pedig visszatáncoltak - lehetővé tette volna, hogy a kormányfő korábban szintén miniszterelnök, majd katonai puccsal elmozdított fivére, Thakszin Sinavatra szabadon hazatérjen önként vállalt száműzetése helyszínéről, Dubajból. Thakszin nagyjából az ország leggazdagabb embere, aki merész populista ígéretekkel és intézkedésekkel állította maga mellé a szegényebb vidéki lakosságot, elérve, hogy az általa irányított, változó neveken futó pártok több mint egy évtizede minden demokratikus választást megnyerjenek. Az említett puccs idején megfogalmazott korrupciós vádak aligha lehettek alaptalanok, ez mintegy része a thai politikai kultúrának, szóval Thakszin aligha ok nélkül látta jónak elhagyni hazáját, ahol a katonai hatalomátvételek szünetében egyszer a sógora, 2011-ben pedig a húga, Jinglak lett kormányfő egy magabiztosan megnyert választást követően. ' most tehát félretette a kétségkívül tolakodóan személyre szabott amnesztiatervet, és ezzel jó pontot szerzett a közvélemény szemében.
Nyilvánvaló lett viszont, hogy a tüntetők - a "sárga ingesek" - ennél jóval többet szeretnének. Ez aztán az elmúlt héten még nyilvánvalóbbá vált, amikor először referendumot javasolt a miniszterelnök, amit keveselltek az ellenfelei, utóbb pedig új választásokat javasolt, addig ügyvivő kormány élén irányítva az ország ügyeit. Ez sem volt elég, az ellenzéki képviselők egységesen otthagyták a törvényhozást, az utcai ellenzék - legradikálisabb vezetőjeként szintén egy volt képviselővel, korábban, az egyik katonai kormányban miniszterelnök-helyettessel, Szuthep Thaugszubannal - kisebb létszámban, de tovább tüntetett még kedden, lapzártánk idején is. De ez sem igazán meglepő - mint ahogy érthető a kormányfő engedékenysége is -: minden becslés, felmérés és megfontolás arra utal, hogy demokratikus választások esetén megint csak a populista Pheu Thai párt győzne, mégpedig magabiztosan.
Az ellenzék politikai bázisa a hagyományos thai középosztály, földrajzilag elsősorban a főváros, valamint a déli országrészek. A népes, nagyrészt alacsony életszínvonalon élő északi-északkeleti területeken viszont mélyreható sikereket ért el a Thakszin-féle populizmus, amelynek keretében javult az egészségügyi ellátás, de ennél jóval hatásosabb volt például a rizsnek a piaci árat meghaladó szinten garantált felvásárlása - más kérdés, hogy ez a rizstermelőket segítő egyéb támogatásokkal együtt nagyon sokba - például rizsexportőri világelső helyébe - került a thai gazdaságnak. Időközben finomítottak a rendszeren, alacsonyabb lett a támogatott felvásárlási ár, mennyiségi korlátot is bevezettek, de az IMF szerint így is mintegy 8,6 milliárd dollárba kerül a program, amelynek a hatékonysága erősen kérdéses. Egy hazai kutatóintézet számításai szerint az egyenlőtlenség nem csökkent, hanem nőtt, és sokkal többet segített volna a lakosságon és az ország gazdaságán is, ha a kérdéses összeget részben oktatásra és innovációra, részben pedig szociális támogatásokra fordítják. A thai kutatók szerint eleve hibás volt az alapfeltevés, miszerint a földművesek szegények, miközben kb. 60 százalékuk nem az.
De mindez nem változtat a tényen, hogy a Pheu Thainak áll a zászló. Emiatt a tüntetők azt követelik, hogy a következő parlament ne általános választások útján jöjjön létre, mert a nép tudatlan és megvásárolható. Ez az álláspont rosszul hangzik ugyan, de ettől még lehet benne valami. A kérdés csak az, hogy mi volna a jobb megoldás. Szuthep Thaugszuban és társai készek a válasszal: nevezzen ki a király egy miniszterelnököt, aztán pedig vagy ő maga vagy valamilyen tiszteletre méltó testület állítson össze egy parlamentet felelős, tisztességes állampolgárokból.
Kétségtelen, hogy az idősödő és betegeskedő uralkodó, Bhumibol Abduljadedzs változatlanul köztiszteletben áll - köszönhetően számos korábbi, megbékélést segítő politikai gesztusának, jótékonysági akciójának. A mostani tüntetések is megszakadtak, a hatóságok pedig kifejezetten engedékeny módon viszonyultak a résztvevőikhez, hogy a múlt héten, 86. születésnapján nyugodt, békés körülmények között mondhassa el szokásos ünnepi beszédét. Végső politikai instanciaként azonban egyre kevésbé vehető komolyan, a trónörökös pedig egyáltalán nem népszerű - ideje volna tehát elgondolkozniuk a politikusoknak az államszervezet jövőbeli átalakításáról. Ezt kétségkívül megnehezítik az elképesztően szigorú felségsértési törvények, amelyeket az előző mondattal máris áthágtunk, amiért thaiföldiként akár 15 éves börtönbüntetéssel is számolhatnánk. A politikai rendszer jövőjéről folytatott gondolkodás ugyanis felségsértésnek számít - miközben egyebekben teljes mértékben szimbolikus a királyi hatalom. Csakhogy ettől még befolyásolja a palota a politikai csatározások kimenetelét - jó esetben egyeztetve a hadvezetéssel. Az utóbbi a Demokrata Párttal rokonszenvez - be is jelentette, hogy ezúttal nem óhajt belefolyni a politikai csatározásba. Kérdés, akkor is tartja-e a távolságot, ha netán a kormánypárt mezei hadai - a vörös ingesek - is színre lépnek, hogy tömegesen szót emeljenek hosszú évek háttérbe szorítottsága után kialakult politikai képviseletük (vagy amit ennek hisznek) védelmében.
