Szabadíts meg a Putyintól – Mindent a Pussy Riotról

Putyin decemberben nagy kegyesen kiengedte a börtönből a csoport elítélt tagjait, de a lányok nem szelídülnek. Ennek örömére összeszedtünk mindent, amit a Pussy Riotról tudni kell – gruppenszextől a börtönig.

Vlagyimir Putyinra sok mindent lehet mondani, de azt biztosan nem, hogy nincs fantáziája: ahhoz, hogy valaki színes símaszkokban ugrabugráló, kétes értékű gitárszólókkal tűzdelt zeneszámaikban a regnáló kormányt szapuló huszonéves lányokban az államra veszélyes elemeket lásson, komoly képzelőerő szükségeltetik.

Arról nem is beszélve, hogy az ellenzéki, pláne forradalmi erőként nehezen komolyan vehető punkbanda a kirakatperek legszebb hagyományait idéző tárgyalás, a döbbenetes büntetés, illetve a munkatáborban őket ért atrocitások eredményeképp olyan hírnévre és népszerűségre tett szert, hogy ha veszélyt nem is, komoly kellemetlenséget mindenképp jelentenek az orosz államfőnek. Azelőtt a kutyát sem érdekelte volna, mit gondol az orosz rezsimről néhány helyi fruska, míg most sorban állnak náluk interjúért a legnagyobb nemzetközi lapok, pólókra és táskákra nyomják a tőlük származó idézeteket, és világszerte protestálnak Putyin ellen neonszínű símaszkokban.

Poroltóval a rendszer ellen

A Pussy Riotot 2011 szeptemberében alapította Nagyezsda Tolokonnyikova, Marija Aljohina, Jekatyerina Szamucevics és további öt lány, akiknek a kilétéről semmit sem lehet tudni. Ez aznap este történt, amikor bejelentették, hogy Putyin újabb hat évre bebetonozta magát az elnöki székbe – a lányok úgy érezték, valamit tenniük kell az autokrata és férfisoviniszta rezsim ellen, és valamiért úgy gondolták, ennek a legjobb módja, ha színes öltözékben anyáznak és headbangelnek közterületen.

„Ráébredtünk, hogy Oroszországnak szüksége van egy harcos, punk-feminista bandára – mondták a Pussyk pár nappal a letartóztatásuk előtt a Vice magazinnak –, ami végigszántja Moszkva utcáit és tereit, ami felrázza és ráébreszti az embereket, hogy szembe kell szállniuk a putyinista juntával.”  A cél érdekében pár perces „koncerteket” tartottak a legkülönfélébb helyeken, például egy butikban, a Vörös téren, illetve – erre a legbüszkébbek – annak a moszkvai börtönnek a tetején, ahova a Putyin újraválasztása ellen tüntetők egy részét bezárták 2011 decemberében. Itt többek közt a beszédes című Halál a börtönökre – szabadságot a tüntetésnek nótájukat adták elő, fújkáltak kicsit poroltóval a levegőbe, aztán hazamentek.

Néhányuknak volt már tapasztalata a Pussy Riot koncertjeinél jóval akciódúsabb polgárpukkasztásban: Tolokonnyikova, Szamucevics és talán más lányok is tagjai voltak a Vonia nevű kvázi művészeti csoportosulásnak. A rendszerellenes fiatalokból álló csapat többek közt a homofóbia, a xenofóbia és a fogyasztói társadalom elbutulása ellen tiltakozott sajátos módszerekkel: tartottak gruppenszexet egy múzeumban (ebben az akkor nyolc hónapos terhes Tolokonnyikova és férje is részt vett), dugtak fel maguknak mirelit csirkét, csókoltak szájon rendőrt, és rendeztek akasztást. Háromévnyi gyümölcsöző együttműködés után, 2009-ben Tolokonnyikováék kiléptek a Voniából. Az ifjú anyuka ezután egy darabig önálló művészként tevékenykedett, miközben filozófiát hallgatott az egyetemen.

Tolokonnyikova, Szamucevics, Aljohina

 

A Tolokonnyikovához hasonlóan a nagyon fiatal és szintén kisgyermekes Marija Aljohináról még kevesebbet lehet tudni: a Pussy Riot: A punk prayer című dokumentumfilmből annyi derül ki róla, hogy újságírónak tanult, és a Pussy Riot előtt semmiféle érdeklődést nem mutatott a politika iránt – legalábbis a szülei szerint. Most, hogy kiengedték a börtönből, azt nyilatkozta, hogy az Oroszországban raboskodó, rabszolgasorba taszított nők jogaiért fog harcolni.

Jekatyerina Szamucevics, aki azért úszta meg a börtönt, mert nem volt aktív résztvevője a katedrálisban tartott performansznak, évekig a katonaságnak dolgozott szoftverfejlesztőként, majd miután besokallt a szervezetet átjáró korrupciótól, művészetet kezdett tanulni. „A Pussy Riottal az volt a célunk, hogy az egész világ nevessen Putyinon, hogy egyetlen magára valamit is adó vezető se üljön le vele egy asztalhoz” – nyilatkozta a The Daily Beastnek.

Férfiak nélkül

Akármi volt is a céljuk, a lányok a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyházban 2012. február 21-én előadott magánszámukig nem keltettek nagy feltűnést. A kizárólag a papoknak fenntartott pódiumon kivitelezett, egyperces performansz hatásaként – melynek lényege állam és egyház szoros barátságának sajátos kritikája volt a Shit God című szám formájában, valamint egy Szűz Máriához címzett ima, melyben arra kérték, hogy szabadítsa meg Oroszországot Putyintól – az ortodox hívők szemében modern kori boszorkányokká, míg a külvilág jó része számára igazi hősökké váltak.

Társaik letartóztatása után a szabadlábon lévő Pussyk számtalan interjút adtak külföldi lapoknak, nagyon ügyelve rá, hogy semmilyen konkrét információt ne áruljanak el magukról. Elővigyázatosságuk persze érthető, főleg a tavaly nyáron hozott törvénycsomag ismeretében, ami a melegek jogainak súlyos korlátozása mellett lényegében illegálissá tette a punkbandát, és mindent, ami velük kapcsolatos. A feminizmust, a politikai ellenállást és a színes harisnyákat egybegyúró lányok szerint azért tart tőlük annyira a hatalom, mert nincs sem vezetőjük, sem férfi tagjuk, márpedig az orosz néplélek számára mind a vezértelenség, mind az önálló nők fogalma felfoghatatlan, a kettő együtt meg kifejezetten démoni.

Egyetlen velük készült interjúból sem derült ki, hogy kaptak-e valahonnan anyagi támogatást, de felszerelésüket és akcióikat elnézve az a legvalószínűbb, hogy saját zsebből finanszírozták a punkoskodást. Persze, mióta az orosz ellenállás nemzetközi ikonjaivá váltak, könnyen lehet, hogy ez a helyzet megváltozott – mindenesetre nem beszélnek a piszkos anyagiakról.

Azt sem tudni, hogy jelenleg hány tagot számlálnak, mire készülnek és kikkel állnak kapcsolatban, az azonban biztos, hogy a Pussy Riot még nem fejezte be pályafutását. Erre utal az is, hogy Nagyezsda Tolokonnyikova épp csak kiszabadult a börtönből, máris kozmetikázásnak nevezte az elnöki kegyelmet (amivel így, két hónappal a Szocsiban rendezett téli olimpia kezdete előtt nehéz lenne vitatkozni), a játékok bojkottjára szólította fel a világot, az oroszokat meg arra, hogy szabaduljanak meg végre Putyintól.

Kicsi esélyt látunk rá, hogy céljaik megvalósulnak, de az biztos, hogy a dzsúdózó, vadászó, repülőgépet vezető, mellizmot villantva horgászó, pópákkal pacsizó orosz államfő emberére akadt a maroknyi huszonéves lányban.