Van egy népcsoport, amelyet évtizedek óta vallási és etnikai alapon üldöznek. Az állam megvonta tőlük az alapvető jogaikat. Nagy részüket táborokba zárta. Kitiltotta a külső megfigyelőket, a segélyszervezeteket, a sajtót, vagyis mindenkit, aki ellenőrizni tudta volna az eseményeket. Aztán elkezdődött a gyilkolás.
Mivel senki nem mehet be katonai kíséret nélkül Mianmar részben rohingják által lakott, Rakhine nevű tartományába, ezért nem sokat tudunk róla, mi zajlik ott. De ha a fenti tényeket nézzük – amelyeket még a mianmari kormány sem cáfol –, akkor nem sok kétségünk lehet róla, hogy ugyanazt látjuk, mint Ruandában, Boszniában és Szudánban: népirtást.
| ||
A korábban Burmaként ismert ország 135 etnikai csoportot tart számon, amelyek közül többnek saját gerillahadserege küzdött a hosszú katonai diktatúra ellen. A rohingják nem voltak köztük: őket ugyanis nem ismeri el kisebbségként az állam, és fegyvert sem fogtak egészen a közelmúltig. A 20. század második felében kevés népcsoport szenvedett annyit, mint ők – a történetükről lásd bővebben négy évvel ezelőtti cikkünket.
Mianmarban véget ért a katonai diktatúra, és tavaly óta a junta korábbi esküdt ellensége, a Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kji államtanácsosként vezeti a kormányt. A tábornokok viszont továbbra is irányításuk alatt tartják a hadsereget és a rendfenntartó erőket, illetve a legtöbb elemző szerint voltaképpen az egész országot. A nyugati sajtóban és politikában sok szó esik róla, hogy mit tehetne a sokáig hősként ünnepelt Szú Kji a rohingják érdekében, hogy mekkora a mozgástere valójában, de az ő személyes szégyene, erkölcsi bukása sokadlagos kérdés.
| ||
A legfontosabb feladat egyszerűnek tűnik: a nemzetközi közösségnek meg kellene akadályoznia, hogy legyilkolják és elüldözzék a rohingjákat.
Belülről ugyanis nem sokat lehet várni: a buddhista többségű, 50 milliós országban évtizedek óta megy a durva gyűlöletkampány az egymillió muszlim rohingja ellen. Nagyjából ugyanazokkal a panelekkel, mint amivel a magyar kormány uszít a migránsok ellen: el akarják pusztítani a kultúránkat, tele akarják szülni az országunkat, fosztogatnak és megerőszakolják az asszonyainkat, mert más a vallásuk és más a vérük. A buddhista szerzetesek az egyik fő forrásai a gyűlöletkampánynak, míg más buddhisták, egy kevésbé hallható kisebbség védelmezni próbálja őket (lásd a Guardian kis dokumentumfilmjét). Összességében viszont nem lehet arra számítani, hogy jelentős politikai és társadalmi csoportok kiállnának a rohingják mellett – vagy azért, mert nem is akarnak, vagy azért, mert nem mernek. Ráadásul az elmúlt pár évben az eddig békés, de elkeseredett rohingják is megszervezték a maguk szabadcsapatait, és ez is csak mélyíti a konfliktust: egy rendőrök elleni támadásuk szolgált indokként a mostani mészárláshoz.
A nemzetközi politikának azonban meglennének az eszközei, hogy megfékezze azt. Mianmar örökös urai, a tábornokok nem véletlenül engedtek utat a demokráciának, legalább a felszínen: így szabadultak meg ugyanis a nemzetközi szankcióktól. Ha ezekkel fenyegetnék őket, rögtön meggondolnák, folytassák-e a gyilkolást.
| ||
A másik lehetőség ennél is radikálisabb: a beavatkozás, ha szükséges, akkor fegyverrel. Ilyen lépések kezdeményezésére az ENSZ-nek van felhatalmazása, ha emberiesség elleni bűntettel vagy népirtással találkozik. Adama Dieng, az ENSZ-főtitkár népirtás megelőzéséért felelős különleges tanácsadója már februárban, vagyis jóval a konfliktus mostani eldurvulása előtt közleményt adott ki a rohingják elleni agresszióról: „Ha embereket üldöznek az identitásuk miatt, ha tömegesen vagy szervezetten gyilkolják, kínozzák, megerőszakolják és kitelepítik őket, akkor az emberiesség ellenes bűntettnek minősülhet.”
A népirtást a nemzetközi és a magyar jogban is úgy definiálják, hogy „aki valamely nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport teljes vagy részleges kiirtása céljából
a) a csoport tagjait megöli,
b) a csoport tagjainak a csoporthoz tartozása miatt súlyos testi vagy lelki sérelmet okoz,
c) a csoportot olyan életfeltételek közé kényszeríti, amelyek azt vagy annak egyes tagjait pusztulással fenyegetik,
d) olyan intézkedést tesz, amelynek célja a csoporton belül a születések meggátolása,
e) a csoporthoz tartozó gyermekeket más csoportba elhurcolja.”
Ezek alapján egyértelműnek tűnik, hogy Mianmarban népirtás folyik. De a civilizált Nyugat egyelőre inkább vitatkozgat. Jól leírja a helyzetet David Simonnak, a Yale népirtásra specializálódott kutatójának nyilatkozata az ABC-nek: „Jelen pillanatban vonakodnék kijelenteni, hogy Mianmarban népirtás zajlik – bár főleg a bizonyítékok hiánya miatt.” Az ENSZ vezetői most etnikai tisztogatásnak nevezik a folyamatot, ami tulajdonképpen ugyanaz, egy fontos különbséggel: az etnikai tisztogatás nem önálló nemzetközi jogi kategória.
| ||
Viszont a „sima” etnikai tisztogatás is elegendő ok, hogy az ENSZ beindítsa azokat a lépéseket, amelyeket a „védelem felelőssége” nevű csomagban fogadtak el 2005-ben (angolul jobban hangzik: responsibility to protect, R2P). Ennek lényege, hogy az ENSZ nemcsak tárgyalásos úton, hanem akár fegyveresen is beavatkozhat, ha azt a Biztonsági Tanács jóváhagyja.
Egyelőre viszont nem történik más, mint egyre nyersebb hangvételű nyilatkozatok. A világ muszlim többségű országaiban hatalmas a felháborodás, Erdoğan török elnök például rögtön népirtásnak nevezte a történteket. Donald Trumpnak viszont még nem jutott ideje a kérdéssel foglalkozni, hiába követelik ezt a saját pártjából is egyre többen. A világ azon vezetői, akik jobban törődnek az emberi jogokkal és kevésbé tolják a muszlimellenes propagandát, természetesen elítélték az etnikai tisztogatást, de valódi nyomásgyakorlással eddig nem próbálkoztak.
A tisztogatás addig is zavartalanul folyik tovább: mai hír, hogy a bangladesi határt átlépők száma meghaladja a 290 ezret az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának jelentése szerint. A menekültek elmondása szerint a mianmari katonák járják a falvakat, megerőszakolják és megölik a rohingjákat, újabban pedig – az Amnesty International szerint – taposóaknákat telepítenek a bangladesi határra.
A mianmari kormány továbbra is tartja magát ahhoz az állításához, hogy ők csak terroristákra vadásznak, a rohingják pedig maguk gyújtják fel a falvaikat, és puszta passzióból hagyják el az otthonaikat, hogy az életüket kockáztatva eljussanak egy nyomorúságos bangladesi menekülttáborba. A legújabb hír, hogy szombaton a rohingja felkelők egyoldalú tűzszünetet hirdettek, hogy a humanitárius segély elérhesse a rászorulókat. Kérdés, a mianmari kormány beengedi-e őket.
