Nemrég egy húszéves fiatalember a kezében félautomata gépfegyverrel besétált a connecticuti Newtown egyik általános iskolájába, megölt húsz hat-hét éves gyereket, hat tanárt, végül öngyilkos lett. Adam Lanza anyja fegyvergyűjteményének egyik darabjával tüzelt - azzal lőtte le az asszonyt is valamivel korábban. A fiú nevére rákeresve rengeteg találatot dob ki a kereső. Pszichiátriai kórképéről (Asperger-szindrómás volt), gyerekkoráról (mindig is zárkózott és "furcsa" volt; egyes források szerint kiskorában megerőszakolta egy pap), anyjához fűződő viszonyáról (a nő állítólag be akarta záratni egy ideggyógyintézetbe, ugyanakkor megtanította lőni, rendszeresen jártak a helyi lövészklubba) és persze a lehetséges indítékról: anyja abban az osztályban tanított, ahol Lanza lövöldözni kezdett; állítólag féltékeny volt a gyerekekre. Mivel a médiavisszhangra tudatosan utazó merénylőkkel ellentétben nem hagyott búcsúüzenetet, nem tudni biztosan, mi állt a súlyos személyiségzavarban szenvedő fiatalember tettének a hátterében. "Szinte biztos, hogy az anyján akart bosszút állni valami vélt vagy valós sérelemért" - mondja dr. Bolyky Orsolya, az Országos Kriminológiai Intézet (OKRI) munkatársa, de megjegyzi:
az iskolai lövöldözés nagyon eltér
bármely más emberölési esettől. Adam Lanzára minden ráillik, ami az iskolai lövöldözőkre tipikusan jellemző: az empátia, az önkontroll és a bűntudat teljes hiánya, az impulzivitás és a nagyfokú egoizmus (melyek a pszichopátiás személyiségzavar fő tünetei) a tett végén elkövetett öngyilkosság. És a nehéz diákévek: Lanzától kezdve a hírhedt columbine-os fiúkon át az eddigi legtöbb áldozatot szedő Seung-Hui Chóig (vele kapcsolatban lásd korábbi cikkünket itt) szinte az összes merénylő számára az iskola maga volt a pokol. Az igen kemény klikkesedéssel operáló amerikai oktatási intézményekben a hierarchia legalján helyet foglalók verbális és fizikai zaklatása, kiközösítése és nyilvános megalázása a mindennapok szerves részét képezi. Az, hogy évekig szívatták őket, nyilván nem menti fel őket, de a tanárok felelőssége is felmerül: hogyan lehet, hogy észre sem veszik vagy szó nélkül hagyják, hogy az erősebb és/vagy népszerűbb diákok sportot űzzenek kevésbé szerencsés iskolatársaik bántalmazásából és szisztematikus kirekesztéséből? Eliot Aronson témába vágó könyve szerint (Columbine után - Az iskolai erőszak szociálpszichológiája; Ab Ovo Kiadó, 2009) az amerikai iskolák (tisztelet a kivételnek) hallgatólagosan jóváhagyják az ilyen viselkedést: ha valaki rákérdez, elbagatellizálják, illetve a felnőtté válás, az életre való felkészülés szerves részeként aposztrofálják az ilyen eseteket. De vajon mennyire készíti fel az embert a felnőtt létre, ha naponta belenyomják a fejét a vécékagylóba?
Obama Connecticut után
A koreai születésű, de Amerikában nevelkedett Seung Hui-Cho tartózkodási engedélye és a személyi igazolványa bemutatásával szerezte be a puskát, amivel 32 embert megölt, 17-et pedig megsebesített 2007-ben, egy virginiai főiskolán. A 23 éves fiút két évvel korábban engedték ki az elmegyógyintézetből, a fegyver megvásárlásakor még gyógyszeres kezelés alatt állt. Bár a columbine-os fiúkhoz hasonlóan Cho is nagyon szerette az erőszakos videojátékokat, a témában végzett kutatások szerint nem lehet ok-okozati összefüggést találni a digitális lövöldözés és az agresszív viselkedés között: maximum annyi, hogy aki eleve hajlamos az erőszakra, az kedvét lelheti a véres játékokban.
"Hát nem baromi jó, hogy végre megadják a nekünk kijáró tiszteletet?" - teszi fel a kérdést Eric Harris, kezében egy lefűrészelt csövű puskát szorongatva abban a videóban, amit társával, Dylan Klebbolddal készített pár héttel azelőtt, hogy 12 iskolatársukat és egy tanárukat meggyilkolták, 24 embert pedig megsebesítettek a columbine-i középiskolában 1999 áprilisában.
Teljesen legálisan
szerezték be az összes fegyvert - ebben az sem gátolta őket, hogy Harris jó ideje pszichiátriai kezelés alatt állt. Az eddigi leghírhedtebb iskolai lövöldözés elkövetői hónapokig készültek a mészárlásra, több bombát is gyártottak, amiket a város különböző pontjain helyeztek el, de nem léptek működésbe. A 17, illetve 18 éves fiúk nem voltak túl népszerűek az iskolában, furcsa öltözködési stílusuk és zenei ízlésük miatt sokat piszkálták őket, de nem voltak teljesen elmagányosodva, mint Cho vagy Lanza. Hátrahagyott üzeneteikben világosan megfogalmazzák gyűlöletüket és bosszúvágyukat, és azt, hogy tettükkel hírnevet akarnak szerezni - utóbbinak paradox módon szerves része az öngyilkosság. Bolyky Orsolya szerint (megannyi más merénylőhöz hasonlóan) nem bűntudatból vagy a büntetéstől való félelem miatt ölték meg magukat, hanem mert mítoszt akartak teremteni. S vágyuknak a tömegmédia maximálisan eleget tett: minden nyilvánosságra került a két fiúról (videóik, blogbejegyzéseik stb.), akiknek a későbbiekben számos híve, sőt követője akadt világszerte. Az öngyilkosság a mítoszteremtés mellett az elkövetők mindenhatóságát is jelezni hivatott - ők és csak ők rendelkeznek az életükkel, éppúgy, ahogy iskolatársaik élete felől is kedvük szerint dönthetnek. Az OKRI szakértője szerint ez az oka annak, hogy nem célzottan azokat ölték meg, akik bántották őket. Azzal, hogy vaktában lövöldöztek az iskolai hierarchia csúcsán, közepén és alján helyet foglalókra, hogy odaszorították valakinek a halántékához a puskát, majd - mint az a túlélők beszámolóiból kiderült - mégsem lőtték le, Klebbold és Harris azt fejezte ki, hogy ők nem szimpla bosszúállók, hanem istenek.
Columbine után Amerika-szerte pánik tört ki, ami szürreális biztonsági intézkedések sokaságához vezetett: számos középiskolában bevezették a fémdetektort és/vagy az átlátszó hátizsákot, máshol a tisztelet növelése érdekében kötelezővé tették a diákok számára a tanárok "uram" és "hölgyem" megszólítását, megint máshol minden osztályteremben kifüggesztették a tízparancsolatot. Sok helyen rászálltak az addig is kirekesztett, "furcsa" diákokra: többeket megróttak vagy ki is rúgtak kékre festett hajuk, testékszerük vagy szokatlan öltözködésük miatt. Kevéssé meglepő módon a tanárok megfelelő megszólítása és a vallási tanok falra szögelése nem oldotta meg a problémát: az ezredfordulótól megsokszorozódtak az erőszakos iskolai incidensek az Államokban. (Bár iskolai lövöldözésre Európától kezdve Dél-Amerikán át Ázsiáig számos országban - 2009-ben Pécsett - volt már példa, a legtöbb eset az Egyesült Államokban történt: az utóbbi 20 évben tucatnyi alkalommal törtek tinédzserek vagy fiatal felnőttek diákok és tanárok életére.)
Sokak szerint az iskolai lövöldözések fő oka az, hogy (szó szerint) gyerekjáték fegyverhez jutni az USA-ban. (Cho fegyvervásárláskor a megrendelési lap azon kérdésére, hogy áll vagy állt-e valaha pszichiátriai kezelés alatt, azt válaszolta, hogy "No". De a fegyverbemutatókon állítólag még ennél is egyszerűbb fegyverhez jutni: ott nem tesznek fel semmilyen kérdést, nem kérnek semmilyen iratot - egy kiskorútól sem.)
Az alkotmányukba
is belefoglalták az amerikaiak a fegyverviselést mint alapvető állampolgári jogot - az 1791-ben hozott második kiegészítésre minden olyan alkalommal bőszen hivatkozik a fegyverlobbi, amikor egy-egy borzalmas mészárlás kapcsán felvetik a fegyverkorlátozás ötletét. A National Rifle Association (NRA) sajátos hangnemben képes megvédeni álláspontját: szerintük egyszerűen arról van szó, hogy "nem a fegyverek, hanem az emberek ölnek". Az NRA annyira biztos a dolgában, hogy zseniális stílusérzékkel és nagy adag empátiával megáldva rendszeresen tart olyan városokban nagygyűlést, ahol nem sokkal korábban történt több halálos áldozattal járó iskolai lövöldözés. Bármily ellenszenves is a szervezet fellépése, tény, hogy nem kizárólag a fegyverek tehetők felelőssé a gyakori iskolai lövöldözésekért, hiszen akkor az olyan országokban, ahol szintén nagy hagyománya van a fegyvertartásnak (Kanada, Finnország, Svájc stb.) szintén rendszeresen halomra kéne lőniük egymást a diákoknak. Egyes vélemények szerint ezekben az országokban azért nincsenek vagy rettenetesen ritkák az ilyen esetek, mert náluk más a fegyvertartás hagyománya, mások szerint nincs olyan tömegmédia, amely sztárt faraghatna az elkövetőkből. Csak találgatni lehet, hogy mi a jelenség oka: a fegyvertartás hagyományának nincs igazi szakirodalma, és a tengerentúlon csak egy hajszálnyival számít kevésbé kényes témának, mint az amerikai őslakosok szisztematikus kiirtása.
Aronson szerint sem elsősorban a fegyverek a hibásak, hanem a rettenetes iskolai légkör, a klikkesedés, a kirekesztés és a cikizés hagyománya. A szociálpszichológus szerint a gyerekek empátiájának és toleranciájának különféle csoportfeladatokon keresztül történő fejlesztésével, valamint a magányos, introvertált diákokra való nagyobb odafigyeléssel, tudatos integrálásukkal kiküszöbölhetőek lennének az iskolai lövöldözések. Klikkesedés persze nemcsak Amerikában, hanem a világ minden táján, így nálunk is van, de Bolyky Orsolya szerint nem olyan szélsőséges módon, mint az Államokban. A középiskolák közül a gimnáziumokban a legritkább és a szakiskolákban a leggyakoribb az erőszak: verbálisan és "izomból" egyaránt bántalmazzák egymást a diákok, de lelőni nem szokták egymást. Kérdés persze, hogyan oldanák meg az iskolai konfliktusokat, ha nálunk is olyan könnyen lehetne fegyverhez jutni, mint az Egyesült Államokban.
Adam Lanza ámokfutása után többen is felszólaltak a fegyvertartás korlátozása mellett Amerikában, amire döbbenetes nyilatkozattal reagált a Gun Owners of America vezetője: Larry Pratt szerint "kisgyermekek vére tapad azoknak a kezéhez, akik a fegyverkorlátozás mellett kardoskodnak", hiszen ha lehetne fegyvert tartani az iskolában, akkor valaki megállíthatta volna a merénylőt. Egyébként több olyan állam van (például Texas és Utah), ahol a tanároknak, de néhol a diákoknak is szabad fegyvert vinniük magukkal az iskolába. Persze csak ha van fegyvertartási engedélyük, amit, mint az az eddigiekből már kiderülhetett, igazán egyszerű beszerezni. A decemberi tragédiára reagálva Barack Obama megígérte, hogy korlátozni fogják a fegyverbirtoklást. Csak annyit ért el vele, hogy azóta pánikszerűen felvásároltak egy nagy rakás lőfegyvert.
