Meglehet, ezt szimbolikusan értette, de például az az 1968 februárjában készült fotó, amelyen azt látjuk, hogy egy dél-vietnámi rendőrtiszt áll a fiatal vietkong fogoly mellett egy saigoni utca közepén, és golyót ereszt az ellenséges harcos fejébe, óriási hatást fejtett ki. A rendőrfőnök, Nguyen Ngoc Loan dandártábornok háttal áll a kamerának, jobb karja kinyújtva, kezében pisztoly, bal karja lazán az oldalán. A fogoly, Nguyen Van Lem a vietkong harcosa, de nem visel egyenruhát, csak kockás inget és fekete rövidnadrágot. Keze a háta mögött megbilincselve. Arca eltorzul, ahogy a lövedék már-már el is éri a halántékát. Másnap reggel Nguyen Van Lem életének ez az utolsó pillanata világszerte az újságok címlapjaira került. Ez a kép tette nyilvánvalóvá, hogy milyen brutális ez a háború, és hozzájárult az amerikai közvélemény megváltozásához.
A fényképek ereje valóban beláthatatlan.
A fotó mindig is manipulálható volt
A fényképre hajlamosak vagyunk úgy tekinteni, hogy az objektív, pontosan adja vissza a valóságot. De amióta létezik fotográfia, azóta nyúl bele az ember ennek az „objektív valóságnak” a képi másába. Ismerünk olyan korai dagerrotípiákat, amelyeket kiszíneztek. Vannak olyan beavatkozások, amelyek művészi célt szolgálnak. A nagy angol fotóművész, Bill Brandt két fotó egymásra másolásával készült 1956-os képén (Multiple Exposure Nude) az aktnak két bal karja van, és mind a kettő áttetsző: az egyik a nő mellén, a másik a hasán nyugszik. Az akt egyszerre tűnékenyen légies, de időtlen is, mint egy antik márványszobor. Brandt azt mondja erről: „Számomra a fénykép a sötétkamrában születik meg. Nem értem, hogy ez miért kérdőjelezné meg az igazságot? A fotó még mindig nagyon új médium, amelyben minden meg van engedve, mindent ki kell próbálni.”
De a manipuláció gyakran nem művészi eszköz, hanem nyers politikai érdekeket szolgáló történelemhamisítás. A gyűjtő David King magyarul is megjelent könyvének címlapján (Retusált történelem. Dokumentumok hamisítása a sztálini időkben) szerepel a „Négy, három, kettő, egy” című sorozat. A fotó eredeti verziója 1926-ban készült, bal oldalán Nyikolaj Antyipov (a párt központi bizottságának tagja) szerepel, feje felett a csillár, mellette Sztálin, majd Szergej Kirov leningrádi párttitkár és Nyikolaj Svernyik, a későbbi államelnök. A következő, 1940-ben publikált változatról eltűnt Antyipov (1938-ban kivégezték), és a csillár sincs a képen. Az 1949-ben megjelent Sztálin-életrajzban közölt fotón már csak ketten vannak, Svernyik lemaradt. A negyedik kép festmény, az eredeti fotó realista olajreprodukciója, de ezen már Sztálin egyedül jelenik meg. A szovjet CSEKA, majd a KGB óriási fotóhamisítási részleget tartott fenn. Lehetséges, hogy a múlt idő nem is indokolt.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
