Indonézia: Vezeklők végjátéka
Kevesen hitték, hogy ennyire felgyorsulhatnak az események Indonéziában: a múlt hét elején Szuharto elnök választásokat ígért, közvetlen, rövid távú célként pedig új kormányt, politikai és gazdasági reformokat. A hét második felében viszont már a lemondását jelentette be egy hamarjában szervezett televíziós nyilatkozatában. Utóda az a Habibie lett, akit ő maga szemelt ki és választatott maga mellé még márciusban. Akkor, két hónapja még biztos volt benne ő is, Indonézia is, a külvilág is, hogy országlása harminckét évét még egy ötössel megfejelheti, addig meg lesz idő gondolkozni, hogyan is alakuljon az utódlás kérdése.