Kormányválság Romániában: A kezdet vége

szerző
Pásztor Jenõ
publikálva
1998/11. (03. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Meglepő, ám nem véletlen, hogy Andrei Plesu román külügyminiszter a legújabb kosovói válság hallatán azonnal Szófiába utazott, és aggodalmának hangot adva sürgette az érintett régió országainak mielőbbi egyeztetését az ügyben. Bukarest eleddig, mint a szeme fényére, úgy vigyázott a Belgráddal fenntartott kapcsolataira, s igyekezett "jószolgálati" segítséget nyújtani minden esetben, valahányszor a világ szorított egyet Slobodan Milosevic mogyoróin (vagy úgy tett, mintha szorítana, pedig csak bögyörőzte).

Meglepő, ám nem véletlen, hogy Andrei Plesu román külügyminiszter a legújabb kosovói válság hallatán azonnal Szófiába utazott, és aggodalmának hangot adva sürgette az érintett régió országainak mielőbbi egyeztetését az ügyben. Bukarest eleddig, mint a szeme fényére, úgy vigyázott a Belgráddal fenntartott kapcsolataira, s igyekezett "jószolgálati" segítséget nyújtani minden esetben, valahányszor a világ szorított egyet Slobodan Milosevic mogyoróin (vagy úgy tett, mintha szorítana, pedig csak bögyörőzte).

Bukarestben ugyanis most felmérték: azoknak az "áthallásoknak" az érvénye, amelyekre a román nacionalista lélek olyannyira érzékeny az autonómia, illetve a Kosovóról Erdélyre átvetített allegorikus rémképek vonatkozásában, messze az érdektelenségbe vész, ha a legújabb kelet-európai krízist a nagypolitika prizmájába helyezik. Plesu jól látja: ha feltétlenül ragaszkodik ahhoz a szolidaritási politikához, amely korábban országát Szerbiához fűzte, könnyen elidegenítheti magától Amerikát, ráadásul a Moszkva fedőnevű geopolitikai tényezőnek nyújtana segítséget - márpedig ehhez nemigen fűlik a foga.

A Nyugat

Mostanság ugyanis Romániának nagyobb szüksége van a Nyugatra - s főképp Washington szimpátiájára -, mint bármikor. A hónapok óta tartó kormányválság, a pártok igyekezete, hogy nemzetközi szinten kompromittálják saját - és igen sajátos - politikai elképzeléseiket, illetve a lakosság kiszámíthatatlan hangulatváltásai és kétes elkötelezettsége a reformok iránt, mind-mind arra késztették a külhoni tényezőket, hogy felülvizsgálják beruházási hajlandóságaikat.

Nem csak a magánbefektetőkről van szó: a nyugati kormányok is hasonló fenntartásokat fogalmaztak meg. A külföldi kancelláriákon ismét olyan lekezelő gesztusokkal hárítják el a Romániával kapcsolatos témákat, mint másfél esztendővel korábban, azaz a jobbközép pártok koalíciója által létrehozott új kormányzat beiktatását megelőző időkben.

A Demokrata Párt

A kormány válsága múlt ősszel, szinte napra pontosan a Demokratikus Konvenció és a Demokrata Párt, illetve a Romániai Magyar Demokrata Szövetség alkotta koalíció hatalomra jutásának első évfordulóján bontakozott ki. Ekkor távozott a kabinetből Adrian Severin demokrata párti külügyminiszter. Az év eleji kormányátalakítást követően újabb demokrata miniszterek mondtak búcsút Victor Ciorbea kormányfőnek, hogy ezt követően már maga a Demokrata Párt jelentse be: elutasítja a kormány halogató reformtaktikáit és - ha a miniszterelnök a helyén marad - nem hajlandó számára parlamenti támogatást nyújtani.

A Petre Roman vezette demokraták politikai viselkedése - szó, mi szó - valóban különös, főképp ha rövid távú perspektívából szemléli az ember az eseményeket. Románia közelmúltjának ismerői persze láttak már ilyen fordulatot: a Roman képviselte politikai erők hasonló elszántsággal fordítottak hátat 1991-ben egykori szövetségesüknek, Ion Iliescunak is. Igaz, az akkori és a mai eset között alapvető különbségek is vannak. A Ion Iliescuval történt szakítást a posztkommunista

restauráció egyértelmű elutasításaként fogadta és értelmezte akkor a világ. Ma a helyzet gyökeresen más, ugyanis senki sem érti igazán az indítékokat, és sokan vannak, akik attól tartanak: Petre Romanék "gyorsító" elszántsága épp azokat az intézkedéseket veszélyezteti, amelyek reális esélyt adhatnának a társadalmi változásoknak.

A Parasztpárt

Pedig az okok ennél sokkal bonyolultabbak. Romániában egyetlen olyan politikai tényező sem létezik, amely konkrét és elszánt elképzelésekkel rendelkezne a reformokról. A koalíción belül a Demokratikus Konvenciót vezető, ideológiailag mélységesen megosztott Parasztpárt viseli a tényleges felelősséget. Az a párt, melynek európai elkötelezettségű vezetői eddig kemény kézzel szorították háttérbe a két világháború közötti viszonyok restaurációját támogató pártbeli vidéki értelmiségiek szándékait meg azokat, akik az ortodox egyház nacionalista messianizmusát akarták a párt ideológiájaként érvényre juttatni. A Parasztpárt kezdeti sikerei, a nemzetközi támogatás, valamint a hatalomból való közvetlen részesedés eddig valóban mérséklő hatással bírt e rétegekre. Ám az sem lehetett kétséges, hogy a legelső nehézségek láttán épp ezek az erők lázadnak majd fel, s kérik számon a józan pártvezetésen a nacionalista, illetve fundamentalista délibábok mámorát.

Mindez nem azt jelenti, hogy a koalíció másik meghatározó tényezője, a Demokrata Párt képviselné a valódi reformszándékokat. E baloldali centrumpárt is ki van szolgáltatva olyan rétegeknek, amelyeknek érdekei rövid távon semmiképp sem esnek egybe az egykori szocialista nagyipar tényleges trónfosztásával. Amikor 1997 tavaszán Victor Ciorbea miniszterelnök meghirdette a veszteséges bányák bezárásának programját, felerősödött a szakszervezeti mozgalom. Akkor Petre Romanék rögtön magukévá tettek minden szindikalista követelést. Fellépésükkel a Parasztpárt kezdetben teljesen egyetértett, minthogy ezzel sikerült a munkások érdekvédelmét kivonni Iliescuék befolyása alól. Később azonban a Demokrata Párt mindinkább foglyává vált e manővernek, jelenleg pedig - a hangzatos reformgyorsító eltökéltség ellenére - követelései között egyazon lapon szerepel a megszorítás és a létfeltételeket jobbítani hivatott, nagyvonalú állami támogatás.

Az IMF és a Privatizációs Alap

Időközben a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is hátat fordított a Ciorbea-kabinetnek. Képviselője, a nemrég Bukarestbe látogató Paul Thomsen a hírek szerint fásultan reagált a miniszterelnök minden ötletére, s úgy utazott el, hogy a tárgyalások folytatásának eljöveteléről még bizonytalan találgatásokba sem volt hajlandó bocsátkozni. Azóta a vezetés elhatározta, hogy kétszeresére emeli a benzin árát - ami már most látványosan felpörgette az eddig sem alacsony, évi körülbelül 40 százalékos inflációt -, de más érdemi döntés egyelőre nem történt.

A Demokrata Párt szerint maga a miniszterelnök a legtöbb baj okozója. Gazdasági inkompetenciát vetnek a szemére a soha meg nem született reformok miatt; a beindított gazdasági átalakítások megakadásáért pedig erőtlenséggel vádolják. Mindebben sok igazság is rejlik, ám a Demokrata Párt sem adott még magyarázatot arra, hogy a gazdaság bizonyos részterületeit irányító saját eddigi miniszterei vajon miért bizonyultak legalább olyan tehetetlennek, mint maga Victor Ciorbea.

Mások az Állami Privatizációs Alapban vélik felfedezni a reformok legfőbb akadályát. És valóban, az eddig magánosított, közel háromezer apróbb üzem java része lényegében továbbra is működésképtelen, mindössze három nagyobb bankról és a ROMTELECOM-ról mondható el, hogy sikerrel került be a nemzetközi tőkeforgalomba. Az Alap nyilvánvalóan saját hatalmát próbálja szilárdítani, valahányszor túl szigorú feltételeket szab az üzemek kiárusításakor, ám az is igaz, hogy a román piac közel sem tartozik a megbízható befektetők kedvencei közé; az ott megjelenő, főként közel-keleti spekulatív tőkével szemben pedig nyilvánvalóan indokolt mindenféle bizalmatlanság. Az alap elnöke, Sorin Dimitriu mindenesetre szilárdan és hatékonyan védi elképzeléseit és érdekeit. Szembeszegülve a privatizációt felügyelő minisztériummal, továbbra sem hajlandó magánosításra szánt vállalatot a tőzsdére vinni, hanem árverésen próbálja ezeket értékesíteni; az ekként befolyó összegekkel pedig - a reformfolyamat finanszírozása helyett - a megmaradt privatizációs vagyont óhajtja "feljavítani".

A felemás és minimális mértékű privatizáció elsődleges következményeként az ország termelékenysége az elmúlt évben 6,6 százalékkal csökkent; a belső adósság eddig ismeretlen méreteket öltött, finanszírozhatósága pedig - a nacionalista ellenzék érvei ellenére - külső segítség nélkül reménytelen. Az IMF mostani, újrafogalmazott feltételei viszont világosak: megszüntetni a nagyipar bárminemű állami támogatását, minden lehetséges adminisztratív költséget annak érdekében, hogy a büdzsé hiánya ne léphesse át a GDP 7 százalékának megfelelő mértéket.

A döntés

Emil Constantinescu múlt heti bejelentése, mely arra utal, hogy az államelnök döntött: ha már választania kell az idei büdzsé és a Ciorbea-kabinet között, az előbbit fogja választani - nos, e döntés arra utal, hogy a miniszterelnök ideje lejárt. Az előrehozott választások kockázata túl nagy, így a legfőbb közjogi méltóság inkább beleegyezik abba, hogy a Demokrata Párt követelései alapján fogalmazzák újra a koalíciós feltételeket. Mindazonáltal, ismervén a Petre Roman vezette párt telhetetlen ambícióit, aligha lepne meg bárkit is, ha mégsem sikerül majd tető alá hozni egy új kormányzati együttműködést. A legújabb közvélemény-kutatások ugyanis azt mutatják: a Parasztpárt tehetetlensége igen megtépázta támogatottságát. A párt szimpátiaindexe közel 14 százalékkal csökkent, miközben a demokratáké 10 százalékkal nőtt. Ilyen körülmények között Romanék minden bizonnyal többet igényelnek majd a hatalomból, mint amennyit a Parasztpárt képes lesz nyújtani. Arról nem is beszélve, hogy mindeközben valakinek végre is kellene hajtania azokat a megszorító intézkedéseket, melyeket a lakosság éppúgy elutasít, mint magát a tehetetlenséget.

Ara-Kovács Attila

szerző
Pásztor Jenõ
publikálva
1998/11. (03. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...