A hétfői helyszíni jelentések alapján úgy tűnik, hogy a szerbiai rendőrség felfüggesztette a kosovói büntetőexpedíciót: a hétfői, több tízezres pristinai (albánul: Prishtina) tüntetéseket nem verték szét (igaz, a jelentések szerint más városokban viszont szétverték), a drenicai körzet zárlatát feloldották, és kiadták a múlt héten meggyilkoltak holttestét. A halottak, hétfő délutáni hírek szerint, a srbicai (albánul: Sk‘nderaj) rendőrőrs előtt vannak kiterítve: a hozzátartozók addig nem akarják eltemetni őket, amíg egy nemzetközi bizottság el nem végzi a boncolást, és látleletet nem vesz. Az albánok szerint az áldozatok egy részét nem lehet azonosítani, annyira megcsonkították őket. A szerb belügyminisztérium (MUP) nem reagált a vádakra, mint ahogy arra sem adott magyarázatot, a hivatalos jelentésekben szereplő huszonhat ártalmatlanná tett terroristából miként lett mintegy hatvan hulla (pontos adat ez esetben sincs), és hogy pontosan mit is vétettek a meggyilkolt gyerekek, nők és idősek.
Londoni fenyítés
Nem lehetetlen persze az sem, hogy a tűzszünet időleges és csupán az úgynevezett kontaktcsoport londoni értekezletének idejére szól.
Ettől függetlenül a hétfőn - amúgy is feszült lapzártánk napján - ülésező összekötő csoport tagjai (az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Németország, Franciaország és Olaszország külügyminiszterei) úgy döntöttek, hogy megbüntetik Slobodan Milosevicet, Jugoszlávia elnökét. (A szintén csoporttag Oroszország ehhez nem adta beleegyezését, ami nem meglepő: Moszkva több ízben határozottan kijelentette, hogy a kosovói válság Szerbia belügye, és nem tartozik senkire, még az ENSZ Biztonsági Tanácsára sem; a londoni konferenciára pedig nem az orosz külügyminiszter utazott, hanem a helyettese.)
A Milosevic és Jugoszlávia elleni büntetőcsomag két részből áll, és az egyik fele azonnal életbe lépett: a nyugati hatalmak leállították a szerbiai kereskedelemmel és beruházásokkal kapcsolatos exporthitel-támogatásokat, és nem adnak vízumot azoknak a jugoszláv és szerbiai hivatalos személyeknek, akiknek közük volt a biztonsági erők kosovói akciójához. Milosevic tíz napot kapott arra, hogy Szerbia déli tartományából kivonja a rendőrség különleges alakulatait, és beszüntesse a civilek elleni megtorló akciókat. A nagyhatalmak követelik továbbá, hogy Szerbia engedje be a térségbe a Nemzetközi Vöröskereszt és más humanitárius szervezetek képviselőit (ezt Belgrád, állítása szerint, már megtette: a hivatalos magyarázat szerint a Vöröskereszt eddig azért nem mehetett a drenicai körzetbe, mert a MUP - "korábbi tapasztalatokra" hivatkozva - attól tartott, hogy fegyver- és lőszerutánpótlást szállítana a terroristáknak).
Az viszont csupán egy gesztus, hogy az ENSZ BT elé egy olyan határozatjavaslatot terjesztenek be, amelyik megtiltaná a fegyverszállítást Jugoszláviába. A kezdeményezésnek valójában nincs nagy jelentősége: a drenicaihoz hasonló akciókat Szerbia önerőből is képes megoldani; az elmúlt években a szerbiai rendőrség egy kisebb hadseregnek is elegendő (és elsősorban egy hadsereg által használatos) felszerelésre tett szert. Belgrádi források szerint a Kosovóban állomásozó rendőri alakulatok 120 mm-es aknavetőkkel is rendelkeznek (vö. aknavető, a szegények tüzérsége), az egyelőre ismeretlen számú PSZH-król sem hiányoznak a 20 mm-es légvédelmi ágyúk, és szükség szerint helikopterek támogatását is bírják.
Mi történt?
A véres drenicai hadművelet során kiderült, hogy a szerbiai rendőrségnek elegendő felszerelése van ahhoz, hogy tucatnyi falut több hétig zárlat vag - szükség esetén - akár ostrom alatt tartson.
A kusza - és az egymásnak, valamint önmaguknak is ellentmondó - helyszíni jelentésekből szinte lehetetlen kihámozni, valójában mi zajlott a drenicai körzetben: az első incidens február 27-én, pénteken történt, amikor a Kosovo Felszabadítási Hadserege (UCK) nevű terrorszervezet tagjai tüzet nyitottak egy iskola épületére, ahol szerb menekültek voltak elszállásolva, majd - nyomukban egy rendőrjárőrrel - elmenekültek. Az üldözőket egy kanyarban bevárták, és tüzet nyitottak rájuk. Valószínűleg ekkor halt meg az első két rendőr (azóta még ketten lettek eltemetve, heten pedig megsebesültek), az erősítés pedig az est beállta miatt nem indult el - a drenicai körzetben, főleg a településeken kívül, tavaly november óta az UCK az úr. Az harcok másnap folytatódtak, pontosabban: másnap, szombaton kezdődött a megtorlás, amely vasárnapra is áthúzódott. A rendőrségi alakulatok fő csapásiránya Likosani (Likoshani) település volt: az UCK felvette ugyan a harcot, de egy idő után visszavonult. Ekkor kezdték el a rendőrök házról házra átkutatni a települést, nyomukban pedig halottak maradtak: a mészárlás során nem kímélték a polgári lakosságot, a túlélők - és a faluba hétfőn, a hadművelet után visszatérők - állítása szerint nem egy albánt közvetlen közelről lőttek agyon, köztük egy kismamát is. Kedden több mint húsz halottat temettek a drenicai körzetben. Az áldozatok többségében a házaikban vagy azok közvetlen közelében vesztették életüket. Az Ahmeti család tíz férfitagját élve hurcolták el a rendőrök, holttesteiket március 3-án, kedden adták ki a megmaradt családtagoknak, a legfiatalabb Ahmeti tizenhat, a legidősebb hatvanéves volt. A gyilkolás mellett jutott idő a házak kifosztására is. Így kezdődött az utolsó rigómezei csata.
A múlt hétfői pristinai tüntetéseket a rendőrség vízágyúval, könnygázzal és gumibotokkal rekesztette be, aminek következtében mintegy harminc fő megsebesült, egy pedig meghalt.
Közben sem az UCK, sem a szerbiai rendőrség nem nyugodott, és a kisebb összecsapásokat újabb megtorlás követte. A lapzártakor rendelkezésre álló adatok szerint ez a bosszúhadjárat minden eddigi kosovói incidenst fölülmúlt: a hatvan holttest Srbicában fekszik kiterítve.
A mindennapos erőszak
Pedig Kosovo eddig sem volt szűkében a brutalitásnak, a rendőri önkénynek és erőszaknak. Egy 93-as, az USA-ban publikált emberi jogi jelentés szerint sehol Európában nem volt annyi politikai per és elítélt, mint Szerbia déli - autonómiáját ´89-ben elvesztett - tartományában. 1981 és 1990 között 3340 albánt ítéltek el politikai okok miatt, az átlagos büntetés 7 év és 2 hónap volt; próbaképpen beszoroztam a háromezerháromszáznegyvenet héttel, és a végerdemény 23 380 lett - összeségében tehát ennél is több évet kaptak a kosovói politikai elítéltek. Olyan kétszázötven évszázadnyit, ha nem tévedek. Az egyik kosovói emberi jogi szervezet adatai szerint 1981-től napjainkig 223 albánt öltek meg a tartományban, az utolsó három évben pedig 22 070 albán megverését bírták szuflával a rendőrök.
Közben tartott az Ibrahim Rugova, a Kosovo Demokratikus Ligája (LDK) és a - csupán Albánia által elismert - Kosovo Köztársaság elnöke által meghirdetett passzív ellenállás. Ennek során épült ki a sokat emlegetett kosovói párhuzamos albán állam, illegális iskolákkal, kórházakkal, saját adórendszerrel és - egyes források szerint - rendőrséggel (amelyik akár az UCK alapjául is szolgálhatott). Ebből a passzív, tétlen - viszont mindennapi frusztrációktól cseppet sem kímélt - közegből nőtt ki az UCK néven, bízvást állítható, hogy hírhedtté vált terrorszervezet. Az UCK népszerű a kosovói albánok körében, a drenicai körzetben például megmentőikként tisztelik őket - az albánok szerint a mészárlásnak sokkal több áldozata lett volna, ha nincs az UCK.
De van. Nyugati hírszerző elemzések szerint a szervezetet a 70-es években Nyugatra disszidált (elsősorban kosovói) albánok hozták létre és irányítják. Az UCK központja, állítják, Svájcban van, a pénzelésről pedig a nagyszámú diaszpóra és a főleg drogkereskedelemben érdekelt, szervezett albán alvilág gondoskodik. A csoport létszámát csupán néhány száz főre becsülik, de az igazi ereje, vélik az elemzők, az informátorok, támogatók és szimpatizánsok nagy számában van. A fegyverkezés nem jelenthetett gondot, Albániában tavaly még a haladó értelmiség is beszerzett pár tankot, ha másért nem, akkor azért, hogy alkalomadtán elejét vegye a parttalan kávéházi vitáknak, a géppisztolytöltényeket pedig barna staniclikben árulták szotyi helyett. Az UCK ´96 óta vállalja magára merényletek elkövetését, emberei tavaly november 28-án, egy temetésen jelentek meg először nyilvánosan, egyenruhában - azután, hogy a drenicai körzet szinte egész területéről kiverték a rendőröket.
A büntetés
Ugye, hogy furcsa lett volna, ha ez Szerbia részéről annyiban marad?
Amerikai hírszerzők szerint a szerb rendőrök már januárban megpróbálták megölni az UCK vezetőjének tartott - és távollétében húsz év börtönre ítélt - Adem Jasharit. A szerb belügy azt állítja, hogy ezúttal sikerrel jártak: Adem Jashari a Donje Prekaze faluban folytatott harcok során meghalt. Albán források ezt csak közvetve erősítették meg, az áldozatok közzétett névsorában szerepel ugyan egy Adem Shaban Jashari, de arról nem írnak, hogy UCK-parancsnok lett volna.
A januári akciót kénytelenek voltak abbahagyni és visszavonulni, a lövöldözésben egy nő meghalt, kettő megsebesült. Egy kiszivárgott jelentés szerint a CIA február közepén jelezte, hogy a szerbiai rendőrséget készültségbe helyezték, és hogy csapatokat vonnak össze a tartomány határán. Idővel a rendőri alakulatok körbevették a drenicai körzetet - csak idő kérdése volt, mikor lépnek akcióba.
Az akció rendkívül brutálisra sikeredett, és a megtorláson kívül nem sok egyéb célja lehetett. A büntetőexpedícióban részt vevő egységek nem antiterrorista feladatokat hajtottak végre, hanem mészároltak: a taktika és a módszer a horvátországi és a boszniai háború elejére - és a félkatonai alakulatok tevékenységére - emlékeztet (Bijeljina elestére, például), amikor is a túlerő minden rendelkezésre álló eszközzel elsöpörte azokat, akik útjukba kerültek. A drenicai körzetben tevékenykedő fegyveresek szabadon gyilkolhattak.
A mészárlás egy esetleges kosovói háború képét is előrevetítette. A szerbiai rezsimnek itt más jellegű hadviselésre kellene berendezkednie. Nem lenne erős helyi támogatottsága - a drenicai körzetben is kevesebb, mint 2 százaléknyi szerb él -, pontos, részletes információk nélkül kellene bevonulnia minden településre. Nem beszélik a nyelvet, de ha beszélnék is: nincs, aki megsúgja, ki az ellenállás helyi szervezője (míg Horvátországban és Boszniában előre tudták, kit kell lekapcsolni); ha fel akarják számolni az albán ellenállást, akkor mindenkit le kell lőniük. Erre most tettek egy kísérletet, ám nem biztos, hogy lenne idejük végigcsinálni.
Rengeteg teendők
Tíz napja van ugyanis Milosevicnek arra, hogy a válság tárgyalásos rendezése mellett kötelezze el magát. Ha nem teszi, akkor első lépésben befagyasztják a külföldön lévő jugoszláv vagyont, majd jön sorba a többi büntetés - állítólag. Mert a képlet némileg bonyolultabb, amennyiben számolni kell a kosovói albán ellenállás fegyveres szárnyával is: Avdija Ramadan, az UCK nem hivatalos szóvivője szerint most már csak a háború hozhat megoldást, márpedig a háborúk nem szoktak egy-két nap alatt elülni. Az illegális kosovói kormánynak emigrációban élő miniszterelnöke, Bujar Bukoshi kijelentette, hogy a kormány a pristinai politikai döntésre vár, és ha kell, akkor fegyvert vásárol és hadsereget hoz létre.
A kiszámítható, következetes - és ezért Szerbiának is jó partner - Rugova marginalizálódott, és a politikai túlélésért küzd: nem akarja elhalasztani a március 22-ére kiírt illegális választásokat, elítéli ugyan a mészárlásokat, de nem hirdet háborút Szerbia ellen, az UCK-t pedig a szerb titkosrendőrség művének tartja. Rugovát, némi túlzással, az mentheti meg, hogy Milosevicnek szüksége van rá mint tárgyalópartnerre (feltéve, hogy teljesíteni akarja az ötök ultimátumát).
Az ötöknek - ha komolyan gondolják, hogy megakadályozzák a soron következő balkáni háborút - lesz elég dolguk, meg kell nyugtatni például a szomszédos államokat. Albánia készültségbe helyezte hadseregét, Macedónia dettó (ahol az albán kisebbséggel szintén nem felhőtlen a viszony); és ha mindenki megnyugodott, akkor el lehet kezdeni közvetíteni két, kompromisszumra nem hajló fél között: amíg Szerbiában - az egy Polgári Szövetség kivételével - az ellenzéki pártok sem ítélték el a mészárlást, addig a legengedékenyebb kosovói albán is csak egy átmeneti nemzetközi protektorátust tud elképzelni megoldásként. Ami után az elszakadás következne.
Hiába, nem akarnak már együtt élni, na.
- makai -
