Miután éjjel három felé összeszámolták mind a 299 választókörzet szavazatait, hivatalosan is ki lehetett mondani, hogy a konzervatív CDU–CSU nyerte a választást a szavazatok 41,5 százalékával. Eddigi koalíciós partnerük, a liberális FDP viszont jócskán alulmúlta négy évvel ezelőtti teljesítményét, és (1949 óta először) repült a Bundestagból. „Ez az FDP legkeserűbb és legszomorúbb órája” – jellemezte a helyzetet Phillip Rösler pártelnök.
| ||
Onnantól kezdve, hogy kora este elkezdtek érkezni az első eredmények, senki nem vitatta, hogy Merkelék a befutók. A CDU húsz éve nem volt választáson ennyire erős, közel nyolc százalékponttal teljesítette túl legutóbbi eredményét, és sokan már azt sem merték kizárni, hogy a kereszténydemokraták abszolút többséggel kormányozhatnak, koalíciós partner nélkül. A Német Szövetségi Köztársaságban ilyen ez idáig csak Konrad Adenauernek, a háború utáni évek első kancellárjának sikerült.
Persze hozzá kell tenni, hogy az abszolút többséget sem volt korábban ennyire könnyű megszerezni. Minthogy idén valamivel több mint a szavazók 15 százaléka olyan pártokra szavazott, akik végül nem ugrották át az öt százalékot, a győztes pártnak elég lett volna egy picivel 42 százalék felett teljesíteni, és máris egyedül alakíthatott volna kormányt. Erről ugyan hajszál híján, de lemaradt,, szóval most törheti a fejét, kivel álljon össze.
Merkelék mellett még hárman szereztek elég voksot, hogy képviselőket delegálhassanak a Bundestagba: a szociáldemokrata SPD közel három százalékpontot javított 2009-es siralmas eredményéhez képest, és így 25,7 százalékkal ő a második legerősebb erő. Mögötte sorakozik, valamelyest gyengülve a Balpárt (Die Linke) és a Zöldek, 8,6, illetve 8,4 százalékkal. A legnagyobb csalódást minden bizonnyal a Zöldek tagjai érezték, akiknél az elmúlt ciklus alatt olykor harmincszázalékos támogatottságot is mértek. Ők viszont eléggé megsínylették, hogy az embereket most épp nem egy lehetséges atomkatasztrófa, hanem a gazdaság köti le. Ezenkívül az sem tett jót nekik, hogy pár héttel a választás előtt nyilvánosságra került: a párt a nyolcvanas években azt tervezte, elfogadhatóbbá tenné a gyermekek és felnőttek közti szex bizonyos formáit.
Hogy bármelyik párt is hajlandó lesz-e koalícióról tárgyalni Merkellel, az még kétséges. Nyilvánosan mindhárman elhatárolódnak Merkeltől: míg a másik két párt világnézeti különbségek miatt, az SPD leginkább attól fél, hogy a CDU-val folytatott kormányzás, ahol az SPD csak a kisebbik partner lehetne, megint szavazók millióit tántoríthatná el a párttól. Persze párttagokkal folytatott beszélgetésekből kiderült, hogy a gyakorlatban az SPD tagsága, ha kikérik a véleményüket, dönthet másképpen, már amennyiben a CDU megfelelő ajánlatot tesz nekik. És ez nem lehetetlen, hiszen a CDU-ban nem idegenkednek se az SPD-től, se a Zöldektől.
| ||
Matematikailag az sincs kizárva, hogy az SPD a Zöldekkel és a Linkével alkosson koalíciót, de nyilvánosan ezt is többször elutasították a pártok vezetői: a Zöldek és az SPD ugyanis túlságosan extrémnek találja a szélsőbalos Linkét. Valakinek viszont hamarosan engednie kell, hogyha azt akarják, hogy Németországnak biztos kezű vezetése legyen a következő négy évben. Hogy kik lesznek végül azok a pártok, akik megtalálják a közös hangot, az befolyással lesz arra is, hogy folytatódhat-e Angela Merkel – Németországban meglepően jól rezonáló – Európa-politikája.
És miközben a parlamenti pártok megpróbálják kisakkozni, mi legyen a következő lépés, a pálya szélén ünnepelhet a választások legboldogabb vesztese, az euroszkeptikus Alternatíva Németországnak (AfD). Sajtófőnökük, Götz Frömming talán túlságosan is optimista volt, amikor az e heti Magyar Narancsban azt nyilatkozta: pártja akár tíz százalékot is kaphat, de így is bámulatos, hogy az idén alakult párt, amelyet idáig nem sokan vettek komolyan, vészesen közel került a bejutáshoz: egész este 4,7–4,9 között mozogtak az értékeik, és nem sokon múlott, hogy idéntől tényleg a Bundestagban hirdethessék gondolataikat. Persze így sem kell négy évet várniuk, hogy kivehessék a részüket a politikából: tavasszal európai parlamenti képviselőket választ a kontinens, és akkor az AfD-nek lehetősége nyílhat egy tágabb közönségnek beszélni arról, mennyire nem jó, ha Németország csak fizet, miközben a többiek felelőtlenül szórják a pénzt.
Ráadásul Frömming sajtófőnöknek abban igaza lehet, hogy pártjától „felborulna az egész német pártrendszer”. Ha az FDP-nek sikerül összeszednie magát, és az AfD is tovább erősödik, az súlyos problémák elé állíthatja a jövőben a nyertes pártokat. Ahogy Aiko Wagner, a Berlini Társadalomtudományi Kutatóközpont (WZB) kutatója mondja: „Már most is nagyon nehéz a kormányalakítás. Ha még több párt lenne, akkor szinte lehetetlenné válna a koalíciókötés. Hosszabb távon ötnél több parlamenti párt csak problémát jelenthet, mert akkor a nagykoalíció marad az egyetlen matematikailag működőképes kormányzási forma, ami nem tenne túl jót a német demokráciának."
